Május 31-én lett 95 éves Clint Eastwood amerikai rendező, színész, producer, aki rendezőként a legidősebben kapta meg az Oscar-díjat. Eastwood szerint a hosszú élet titka a testileg és szellemileg egyaránt tevékeny élet, azt vallja, hogy méltósággal megöregedni az egyik legfontosabb képesség.
Clint Eastwood Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, az amerikai mozitörténet számos kiemelkedő alkotását köszönhetjük neki. Eastwood több évtizedes, töretlenül sikeres életművének legjobb, hamar klasszikussá vált filmjei – Egy maréknyi dollárért, Piszkos Harry, Nincs bocsánat, A szív hídjai, Titokzatos folyó, Millió dolláros bébi, Gran Torino – a filmtörténet megkerülhetetlen alakjává tették.

Clint Eastwood 1930. május 31-én született San Franciscóban. Fiatalon volt bolti eladó, favágó, testőr, zenész és benzinkutas is. A koreai háború idején behívták, de a harctéren nem szolgált: amikor egy tengerbe zuhant repülőgépről öt kilométert megtéve tempózott ki a partra, úszó kiképzőnek tették meg. Leszerelése után Hollywoodban próbálkozott, de túl nagy ádámcsutkája miatt eltanácsolták. Végül egy westernsorozatba sikerült bekerülnie, a forgatási szünetekben Európába ruccant át filmezni.
Mark Eliot életrajzíró szerint „Eastwood a való életben is kemény legény volt, ezért nem esett nehezére olyan nehézfiúkat alakítani a vásznon, akik ökölharcban rendezik a nézeteltéréseket, vagy mint az Egy maréknyi dollárért, a Piszkos Harry és sok más film esetében, ahol a kézitusa metaforikus kiterjesztéseként is felfogható végső pisztolypárbajjal tesznek pontot a vita végére.”
Nem hagyta magát beskatulyázni
Az 1 méter 93 centiméter magas fiatalemberre itt figyelt fel a rendező Sergio Leone, aki több spagetti-westernjének (Egy maroknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó, a rossz és a csúf) főszerepét osztotta rá, de Eastwood a Volt egyszer egy Vadnyugat harmonikás szerepét visszautasította.
A rezzenéstelen arcú, szűkszavú, de gyors kezű pisztolyhős beindította amerikai karrierjét is, de nem hagyta magát beskatulyázni, játszott háborús filmben (Kémek a sasfészekben, Kelly hősei), majd 1971-ben megtalálta Piszkos Harry. Az öntörvényű, a nagyvárosi emberek védelmében kíméletlen kegyetlenséggel igazságot osztó zsaru szerepét öt filmben játszotta el.
Sergio Leone western-klasszikusai Morricone felejthetetlen filmzenéjével és Clint Eastwood, Lee Van Cleef, briliáns játékával, a gyönyörűen fényképezett, extra-szélesvásznú látványvilággal és a jellegzetes atmoszférát megteremtő hosszú snittekkel a mai napig a műfaj etalonjának számítanak, filmrajongók generációi számára testesítik meg a nagybetűs moziélményt.
1971-től rendez, számos esetben a főszerepet is magára osztotta. A kamera másik oldalán még nagyobb sikereket könyvelhetett el.
Túl a hatvanadik életévén kapta első rendezői Oscar-jelölését, amelyet azonnal díjra is váltott:
a western műfaját megújító Nincs bocsánat című alkotásért 1992-ben a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is átvehette.
2005-ben ismét tarolt az egy bokszolónő tragikus végű pályafutását elbeszélő Millió dolláros bébivel, ő lett a legidősebben kitüntetett Oscar-díjas rendező (a díjátadón ott ült 96 éves édesanyja is).
Sikeres volt 1995-ben A szív hídjai című érzelmes dráma, amelyben Meryl Streep volt a partnere, majd 2003-ban a klasszikus film noir stílusban rendezett Titokzatos folyó, ezért újabb Oscar-jelölés lett a jutalma.
A második világháborús Ivo Dzsima-i csatát amerikai (A dicsőség zászlaja) és japán (Levelek Ivo Dzsimáról) nézőpontból is feldolgozta. A kamera mindkét oldalán állt a nagysikerű Gran Torinóban, amelyben egy zsémbes koreai veteránt alakított, aki különös kapcsolatba kerül bevándorló szomszédaival.
Az Elcserélt életek című filmjében Angelina Jolie-t, a Nelson Mandeláról forgatott A legyőzhetetlenben Matt Damont és Morgan Freemant, az iraki háborúban szolgált legeredményesebb amerikai mesterlövészről szóló drámában Bradley Coopert is aranyszobrocskára jelölték, az Amerikai mesterlövész hat kategóriában – köztük a legjobb film – volt versenyben.
Ugyancsak megtörtént eseményeken alapult a Sully – Csoda a Hudson folyón című, egy Airbus utasszállító a New York-i folyóra történt szerencsés landolásáról forgatott Oscar-jelölt filmje, ahogy eddigi két utolsó munkája is. A párizsi vonat arról a három amerikai fiatalról szól, akik 2015-ben megakadályoztak egy terrortámadást egy Amszterdamból Párizsba tartó vonaton, a Richard Jewell balladája című film pedig az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok drámáját eleveníti fel, amelyben a címszereplő biztonsági őrt, aki egy hátizsákba rejtett pokolgépet talál és segít több száz ember kimenekítésében, előbb hősként ünneplik, később azonban azzal vádolják meg, hogy ő lehetett az elkövető.
2011-ben életrajzi drámát készített Edgar J. Hooverről, az FBI első igazgatójáról Leonardo DiCaprióval a főszerepben, majd 88 évesen, egy évtizeddel a Gran Torino után ismét egyszerre rendezett és játszott: A csempész című filmben a világ legidősebb drogfutárját alakította.
Zeneszerzőnek és musicalfilm-rendezőnek is kiváló
Az időskori alkotásaival beskatulyázhatatlanná vált művész musicalfilmet is rendezett, 2014-ben a Broadwayn is taroló Tony-díjas Jersey Boys musicalt vitte filmvászonra. Nem ez volt az első zenés munkája, 1988-ban forgatta a legendás dzsessz-szaxofonos Charlie Parker életútját bemutató Bird című alkotást, amelyért Golden Globe-díjjal jutalmazták.
2024-ben jelentkezett a Kettes számú esküdt című drámájával, amelyben egy nagy horderejű gyilkossági perben egy esküdt súlyos morális dilemmával szembesül, és sötét múltja elől sem menekülhet tovább.
Eastwood nagy dzsessz- és bluesrajongó, több filmjéhez maga szerezte a zenét (a Millió dolláros bébi zenéjéért Grammy-díjra is jelölték). Kiválóan zongorázik, gyakran játszikKözismert kemény munkájáról, takarékos életmódjáról, valamint feltétlen megbízhatóságáról. Forgatáskor színészein a kevés sminket szereti, és pontos instrukciói alapján már az első felvételeket igyekszik rögzíteni.
Összesen tizenegy alkalommal jelölték Oscar-díjra. Warren Beatty mellett ő az egyetlen, akit kétszer is a legjobb színész és a legjobb rendezés aranyszobrocskájára nomináltak ugyanazért a filmért (Nincs bocsánat, Millió dolláros bébi), s az egyetlen, aki – rendezésért – mindkétszer nyert is.
Oscar-díjai mellett 1994-ben Irving G. Thalberg-emlékdíjjal tüntették ki, többszörös Golden Globe-díjas és a Cecil B. DeMille-életműdíj birtokosa. Megkapta a francia Becsületrendet és a César-díjat, a Kennedy Center, az Amerikai Filmintézet és az Amerikai Rendezők Céhe (DGA), továbbá több filmfesztivál életműdíját.
A lelkes műgyűjtő hírében álló, szókimondásáról ismert, konzervatív nézeteket valló filmsztár mottója:
„Mindenki hagyja békén a másikat.”
A nyolcvanas évek második felében – elunva a hivatásos politikusok korruptságát és tehetetlenségét – elindult lakóhelye, Carmel (Kalifornia) városka polgármesteri tisztségéért, és meg is választották. Különböző kapcsolataiból több gyermeke született, közülük többen a művészi pályát választották.


