Tizenegy év „kalandokkal teli krónikáját” foglalta össze Ősi Attila paleontológus az első kötetében. A Dinoszauruszok Magyarországon című kötet egy 85 millió évvel ezelőtti világba kalauzolja el az olvasót 2000 tavaszától kezdve, amikor a szerző elsőként talált dinoszauruszmaradványokat hazánk területén.
A gazdagon illusztrált kötet a GeoLitera Kiadó gondozásában látott napvilágot. A könyv első része a mezozoikumi gerincesek kutatásának történetét ismerteti a Kárpát-medencében, a további fejezetek a hazai paleontológiai kutatásokat taglalja, bemutatva egyebek közt a Mecsekben feltárt dinoszaurusz-nyomok történetét is.
A további fejezeteket a 85 millió évvel ezelőtti élővilágnak szenteli a szerző, aki 2000-ben fedezte fel az iharkúti lelőhelyet. 2010 tavaszán Iharkúton 85 millió éves ceratopsiát ásott ki, amelynek az Ajkaceratops nevet adta. Az elmúlt tizenegy évben több ezer csont került napvilágra a területen. Összesen harminc faj, köztük hat dinoszaurusz, növényevő krokodil, teknősök, békák, repülőgyík, madarak fosszliáit tárták fel a területen. „Az iharkúti lelőhely felfedezése alapjaiban változtatta meg a magyarországi gerincesek paleontológiáját” – fogalmazott Pálfy József, az ELTE és az MTA közös paleontológiai csoportjának vezetője.
Ősi Attila elmondta, a 90-es évek végén már komolyan foglalkoztatta, hogy a mai Magyarország területéről miért nem kerültek elő dinoszauruszok és más őshüllők csontjai. „Miért van az, hogy egy-két szórványlelettől eltekintve a hazai mezozikumból (középidőből) egyáltalán nem ismerünk szisztematikusan gyűjthető gerinces lelőhelyet? Azt gondoltam, talán azért, mert senki sem kereste őket igazán. Hamarosan beigazolódott, hogy ez valóban így van” – vallott a kezdetekről a paleontológus, akinek egyetemi hallgatóként sikerült a 140 évig bányászott ajkai kőszénfejtő meddőrétegeiből számos hal- és krokodilfogat „kiiszapolni”.
A mai Bakony, a Tethys-óceán nyugati végében létezett késő kréta kori szigetvilághoz tartozott, amely sok tekintetben a mai indonéziai szigetvilágra hasonlított. „A térségnek unikális élővilága volt. Szinte biztos, hogy ez egy elszigetelt terület volt, alapvetően vizes élőhely gázlókkal, rétekkel, erdőkkel. A pollenmaradványok tanúsága szerint szubtrópusi növényzet borította a térséget” – magyarázta Ősi Attila.
A lelőhelyről három növényevő és három ragadozó dinoszaurusz-faj ismert. Növényevő volt a 4,5 méteres magyar páncélos dinoszaurusz, a Hungarosaurus tormai. Itt került elő az „ázsiai bevándorló”, a kis szarvval és jellegzetes papagájcsőrszerű szájjal rendelkező, másfél méter hosszú, 25-30 kilogramm testsúlyú növényevő dinoszaurusz, az Ajkaceratops kozmai, amelyről 2010-ben jelentetett meg Ősi Attila szerzőtársaival tanulmányt a Nature folyóiratban.
Élt a „Bakonyban” egy Rhabdodontida-dinoszaurusz, amely 2-2,5 méter hosszú, a hátsó két lábán járó növényevő volt, fogkoronáit függőleges irányú barázdák tették jellegzetessé. A Rhabdodontida-csoport kizárólag Európában fordul elő, s a jelek szerint az iharkúti e család legősibb formáját képviseli.
Ami a ragadozókat illeti, az egyiket, egy Tetanurae theropoda dinoszauruszt, amely szárazföldi csúcsragadozó volt, kizárólag a fogak alapján ismerik a lelőhelyről. Néhány csont alapján ismerik a két lábon járó Abelisauridae theropoda csoporthoz tartozó dinoszauruszt. Kizárólag Iharkútról ismert a kis termetű, maximum pulykaméretű, feltehetően tollas dinoszaurusz, a Pneumatoraptor, amelynek neve a csontokban levő üregekre utal, ezeket légzsákok tölthettek ki.
A repülőhüllők közül szintén csak a Bakonyból ismert az Azhdarchidae-családba sorolt „bakonyi sárkány”, a Bakonydraco galaczii, amelynek számos állkapocseleme, végtagcsontja, csigolyája került elő. „Már közel félszáz ilyen állkapocselemet találtunk, ezek mindegyike egy-egy állaté volt. Következésképp a mindenevő, dögevő „bakonyi sárkány” nagyon gyakori volt ezen a területen” – hangoztatta Ősi Attila.
