„Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig / Legelget a tehén / S lassan megmérgeződik / Kikericsek virítnak kékek és lilák” – Ezen a héten a 146 éve született Guillaume Apollinaire talán legismertebb versét ajánljuk.
Nemes Nagy Ágnes szerint „Ugyan mi volna olyan megdöbbentően új, olyan forradalmian hagyománytipró például ebben a Kikericsek című versben, amit egyébként Annie Pleydenhez írt a költő, a németországi útján megismert angol nevelőnőhöz? Hiszen világos a szöveg, mint a nap, nyomát sem látni benne a modern költészet úgynevezett érthetetlenségének; szép, szerelmes vers, a magasrendű sanzonlíra remeke. Igen, igen, ez mind igaz, de a 20. század végének igazsága. A századelőn, a vers keletkezésekor nem volt az olyan magától értetődő. Sőt nálunk Magyarországon 1940-ben sem volt magától értetődő. Ekkor jelent meg ugyanis Radnóti Miklós és Vas István fordításában, Cs. Szabó László előszavával az az Apollinaire-kötet, amely fordulatnak számított a költő megismerésében. Jelent már meg ezelőtt is Apollinaire-vers magyarul, de ők voltak azok, Radnóti és Vas István, akik felfedezték, sőt feltalálták, hogy hogyan is kell a nagy szürrealistát magyar nyelven megszólaltatni.”
Guillaume Apollinaire francia költő 1880. augusztus 26-án Rómában született és 1918. november 9-én Párizsban hunyt el.
GUILLAUME APOLLINAIRE: KIKERICSEK
Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik
Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is
Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halni készülő nagy rétet mindörökre
(Radnóti Miklós fordítása)
