Nem volt francia, mégis a francia líra történetének meghatározó alakjaként emlékezünk rá. A 145 éve született Guillaume Apollinaire életét szerelmek, botrányok, irodalmi forradalmak és a nagy háború sebei szőtték át. Ki volt valójában a szürrealizmus előfutára, akinek neve összeforrt Párizs bohém világával?
Guillaume Apollinaire – a modern költészet botrányhőse és újító zsenije
Guillaume Apollinaire az avantgárd egyik legkorábbi és legnagyobb hatású alakja volt, aki regényeivel, drámáival és verseivel egyaránt nyomot hagyott az irodalomban. Nyitottsága, művészi látóköre igen tág volt: egyszerre lelkesedett Picasso festészetéért és Marinetti futurista kísérleteiért. Az új művészeti irányzatok közül végül a szürrealizmus előhírnökévé vált.
Guillaume Apollinaire – eredeti nevén Wilhelm Apollinaris de Kostrowitzky – 1880. augusztus 26-án született Rómában. Bár máig a francia költészet egyik legnagyobb alakjaként tartják számon, származásában francia vér egy csepp sem volt. Édesanyja, Angelica de Kostrowitzky lengyel nemesi családból származott, ám életét nagyvilági kalandornőként élte kaszinók és tehetős támogatók körében. Apja minden bizonnyal egy olasz katonatiszt, Francesco Flugi d’Aspermont volt, aki hamar elhagyta a családot.
A fiatal Guillaume anyja nyomán sokfelé megfordult: Monacóban, Cannes-ban és Nizzában tanult, ám érettségit sosem szerzett. 1899-ben Párizsba költözött, ahol munkát vállalt – többek között banki hivatalnokként és újságíróként is próbálkozott –, de valójában már ekkor a könyvtárak, kávéházak és bohém művészkörök vonzották.
Szerelem és költészet születése
1901-ben francia nyelvet tanított egy kölni családnál, ahol beleszeretett tanítványának nevelőnőjébe, Annie Playdenbe. Szenvedélyes, féltékeny természete azonban próbára tette a kapcsolatot, és Annie végül visszautasította a költőt. A csalódás mély nyomot hagyott benne, egyik legszebb versciklusa, A megcsalt szerető éneke ebből az élményből született.
GUILLAUME APOLLINAIRE: DÉLEN
VERS LE SUD
Zenit
zengő panasz
sugár remeg a kerten
Ahol a nagy varangy azúr hangon mereng
A szenvedélyes csönd ünője fut ijedten
S egy sebzett szívű kis csalogány füttye leng
Csókommal illetett tested szép rózsabokrán
A gránátalmafán hintáznak szíveink
S hogy nézzük épp kihajt egy ág szirom pereg rám
S a gyöngye szélben már az út felé kering
(fordító: Radnóti Miklós)
1902-től Guillaume már Apollinaire néven írta alá műveit, és Párizs irodalmi életének aktív szereplője lett. Barátai közé tartozott Picasso, Max Jacob, Henri Rousseau, André Salmon – neve összeforrt a korszak modern festőivel és költőivel.
Botrányok és új utak
Megélhetési okokból állást vállalt egy bankban. Szerencsére főnökei elnézőek voltak, s így az ifjú több időt tölthetett művészbarátaival a kávéházakban, mint a hivatalban. 1903 novemberében elindította a Le Festin d’Ésope című folyóiratot, amely anyagi okokból csupán egy évig élt; a bank csődje után Apollinaire végleg az irodalmat választotta hivatásául.
A biztos megélhetést kezdetben könnyedebb műfajok hozták meg számára: 1907-ben két erotikus (inkább pornográf műve, az Egy ifjú Don Juan hőstettei és A tizenegyezer vessző) kötete is megjelent, amelyek akkoriban inkább botrányt, mint irodalmi dicsőséget szereztek. Hamarosan azonban komolyabb munkák követték: 1911-ben látott napvilágot a Bestiárium, majd 1913-ban a korszakos jelentőségű verseskötet, a Szeszek.
Nem kerülte el a botrány sem: 1911-ben titkára, Géry Piéret lopást követett el a Louvre-ban, és a költőt is letartóztatták, bár ártatlannak bizonyult. E tapasztalat ihlette A börtönben-ciklust a Szeszek című kötetből, mely 1913-ban látott napvilágot.
Az első világháború idején Apollinaire sorsa drámai fordulatot vett: a német offenzíva elől Nizzába menekült, majd önként csatlakozott a hadsereghez, ahol előbb a tüzérségnél, később a gyalogságnál szolgált. Életét ekkoriban egyszerre határozta meg a szerelem és a háború: Louise de Coligny és Madeleine Pages ragyogása hozott fényt a lövészárkok sötétjébe.
Háború, szerelem és a „szürrealizmus”
A fronton megsebesült: 1916 tavaszán egy gránátszilánk sisakját átszakítva súlyosan megsebesítette, koponyáját kétszer is fel kellett nyitniuk az orvosoknak – ettől kezdve fejét élete végéig vaspánt tartotta össze.
GUILLAUME APOLLINAIRE: DOMBOK
(részlet)
De ezek kis titkok csupán
Vannak más mélyebb titkok is
Kitárulnak majd nemsokára
És százfelé darabolódtok
Mindig egyetlen gondolattal
De sírj és sírj örökre sírjunk
S ha süt a hold a telihold
Vagy ha csak a félhold dereng
Ó sírj és sírj örökre sírjunk
Annyit nevettünk már a napba
Aranykarokban él az élet
Hatoljatok arany titkokba
Minden csak gyorsan lobogó tűz
Isteni rózsából virágzik
S egy kényes illat száll belőle
(Vas István fordítása)
A harcok közben sem szűnt meg írni, szerelmei és művei egyszerre voltak tanúi a pusztító éveknek. 1908-ban találkozott Marie Laurencin festőnővel, akivel 1912-ig tartó, viharos szerelmi viszonya később a Mirabeau-híd című versben kapott lírai emléket.
1917-ben színpadra került avantgárd drámája, a Teiresziasz emlői, melynek előszavában először használta a „szürrealizmus” kifejezést. Ő volt a modern irányzat egyik első teoretikusa.
Korai halál és örökség
1918-ban feleségül vette Jacqueline Kolbot, a szép vörösesszőkét”, ám boldogságuk rövid volt. Az év őszén a spanyolnátha-járvány Párizst is elérte, és november 9-én, mindössze 38 évesen a költő is áldozatul esett.
Apollinaire életműve – a Szeszek, a Kalligrammák, a Bestiárium – alapjaiban újította meg a modern francia lírát. Képverseivel, szabad asszociációival, szürrealista kísérleteivel előkészítette az utat a 20. századi avantgárd számára.
Korai halál és örökség
1918-ban feleségül vette Jacqueline Kolbot, a szép vörösesszőkét”, ám boldogságuk rövid volt. Az év őszén a spanyolnátha-járvány Párizst is elérte, és november 9-én, mindössze 38 évesen a költő is áldozatul esett.
Apollinaire életműve – a Szeszek, a Kalligrammák, a Bestiárium – alapjaiban újította meg a modern francia lírát. Képverseivel, szabad asszociációival, szürrealista kísérleteivel előkészítette az utat a 20. századi avantgárd számára.
