Guillaume Apollinaire vad, féktelen, szenvedélyes és féltékeny volt. Minden időben, minden helyzetben feltalálta magát, kiírta magából érzéseit, gondolatait, az idő múlását.
A modern líra klasszikusa volt, aki szinte minden avantgárd irányzattal kapcsolatot tartott, vagy azok előfutára lett, de nem csatlakozott egyetlen csoporthoz sem. Ő használja először a szürrealizmus kifejezést, elsőként alkalmazta költeményeiben az automatizmust és a szimultanizmust. Felújította a képvers hagyományát. Hatása felmérhetetlen a huszadik század lírájára. Guillaume Apollinaire költészete sajátos, egyszerű humorral, ám a jelképekkel és a verszenével átszőtt világát mindenki a maga dallama szerint élvezheti.
1908-ban megismerkedett egy fiatal festőnővel, Marie Laurencinnel, akivel 1912-ig tartó szenvedélyes kapcsolatának emlékét A Mirabeau-híd című verse őrzi. A bánatos sanzonnak ható vers lényegi mondanivalója az idő feltartóztathatatlan múlása, melyet a folyton-folyású víz jelképe erősít: „A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna”. Ezen a héten A Mirabeau-híd című versével az elmúlásra és az eljövendőre gondolva Guillaume Apollinaire-re, a 20. század egyik legnagyobb költőjére emlékezünk.
Guillaume Apollinaire: A Mirabeau-híd
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Mért kell gondolnom arra
Hogy az öröm nem jöhet csak a jajra
Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam
Maradjunk szemközt kéz a kézbe zárva
Míg fut örök
Szemektől elcsigázva
Karunk hídja alatt a Szajna árja
Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam
Fut a szerelem akár ez a gyors hab
A szerelem
Az élet vánszorog csak
És a Reményben mily sok az erőszak
Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam
Tűnnek a napok a hetek suhanva
Vissza se tér
Múlt és szerelem habja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam
(Eörsi István fordítása)
