Nem először álltam sorban a Szigeten, de az idei nyitónap fiatalkorom legszürreálisabb balatoni hétvégéit idézte fel. Tömegnyomor, ingerült sorok, Ed Sheeran gitárral: ez volt az első nap termése. Fesztiválozó legyen a talpán, aki csak szép emlékekkel ült fel a hévre augusztus 8-án hajnalban.
Sziget Fesztivál 2019 – A nyitónap
Az úgy kezdődött, hogy tök pontosan érkeztem, épp, ahogy a szervezők javasolták. A sajtós sor így is átkígyózott a külső báron és a saját zenéjére lelkesen bólogató, magányos DJ-n: ehhez még hozzá is voltam szokva, tavaly pont ugyanígy volt. A pofátlanabb része idén is keresztülcsörtetett a türelmesen várakozókon, pókerarccal hágott át a kordonokon, játszotta ki a túlterhelt staff figyelmét, hogy aztán olyan báránykaarccal arccal kérje a karszalagját, mintha nem nyomná a lelkét az orcátlanság ördöge. Dühítő ugyan, de a világon nem volt benne semmi új.
Az új ott kezdődött, amikor már szerencsésen bent voltam a fesztiválon, és fel szerettem volna tölteni a karszalagot lóvéval. Top-up pont: brutális tömeg. Sebaj, bankkártyát is elfogadnak. Végigvárom a ménkű hosszú kajasort, pedig eskü, jó messzire távoztam a bejárattól, tényleg mehet a kártya, és miután fél perc alatt tűnik el a számban az 1500 forintos retro hotdog, italért indulok. Á, előbb regisztráljunk, változtatok a szándékomon, a VIP-ben úgyse lesznek sokan, ott majd kényelmes kanapés gintonicozás veheti kezdetét.
Hát nem. A sajtós sor mennyisége első pillanatra egész barátságos, amíg ki nem derül, hogy tapodtat se mozdulunk előre. Ráadásul az összes újonnan érkezett újságíró talál magának barátot, és beáll elém. Félóráig barátságosan fecsegnek egymással, akkor hirtelen ráeszmélnek, hogy mindjárt Ed Sheeran, és ők még mindig egy helyben toporognak. Mindenki elnémul, és dühösen bámul maga elé, vagy megpróbálja kideríteni, miért tart negyed órán át egyetlen ember sajtóregje.
Mire sorra kerülök, enyhén remeg a kezem, de nem kérdezem meg, mi a frász történt, biztos, hogy nekik is megvan a maguk baja. Ed Sheeran előtt kis, hangulatos koncertet terveztem keresni: most már csak egy nyomorult gintonic érdekel. A VIP-ben rettenetes tömeg, fejvesztve menekülök kifelé, a következő kocsmában még egyszer sorban állok, és ekkor tudom meg, hogy immáron az egész Szigeten nem működnek a bankkártyák. Tovább is van, mondjam még? Feltöltőpont: 15 perc. Újabb bár: 15 perc. Aprópénz a korábbiakhoz képest, az idegeim viszont vad csomókban állnak, elvesztem a fizetős poharat, újat kell venni, a feltöltés 300 forint, úgy érzem, a retro hotdog is kábé ugyanennyire volt felesleges. Órák óta vagyok már a Szigeten, de a pénzköltésen és a sorban álláson kívül még nem csináltam semmit.
Ed Sheeran pár perce dübörög, mire a tömegbe slattyogok. Bár a dübörög nem igazán találó: a nagy Ed low budget show-t hozott, magamagával és egy szál gitárral, amit néha-néha valami looperrel kombinálnak. Százezres kocsmakoncert, kérem szépen, minimalista romantika, reszkető, szívbemarkoló giccsparádé. Meg se próbálok közelíteni a színpadhoz, leroskadok egy kocsma padjára, megelégszem a kivetítővel és azzal a fásult gondolattal, hogy hát igen, eljönnek ide a világsztárok, de ennyi pénzért a két szép szemükön és néhány pólócserén kívül senki ne várjon többet, örüljön, ha néha ugribugriznak és elkajabálják magukat, hogy hello Budapest. A tömeg hálás a csökkentett élménynek is, néhány részeg angol együtt üvöltözi a dalszövegeket az utcazenész gyerekkel, aki véletlenül felkeveredett a Nagyszínpadra, s aki történetesen az egyik legnagyobb világsztár jelenleg, ki érti ezt, úgyhogy faképnél hagyom a padot, és egy talpalatnyi zöldben próbálok szerencsét. Így is olyan unalmas az egész, hogy muszáj kicsit sétálni, nehogy elaludjak, bár ez némiképp életveszélyes: a színpad jobb oldalán bedugult a sor, nagy nehezen átnyomakszom a lagymatag gitárra is lelkesen táncoló rajongókon, és egy távoli magányos fa alatt hallgatom végig a Shape of you-t, ami azért tényleg dögös lett. 10 perc múlva 11 óra, be akarom előzni a hömpölygést, így aztán minden lelkifurdalás nélkül lépek le a visszatapsok elől. Még épp időben.
Másnap olvasom, hogy tömeghisztéria volt, és fuldoklás, és pulton átmenekülés, és szép szakaszos átengedés a hídon. A vörös hajú szemüveges lágy dallamocskái kis híján végzetes pánikba kergettek egy százezres tömeget. Ügyes.
Hegedüs Barbara
Fotók: Rockstar Photographers / Sziget Fesztivál
