Melbourne egyik kertvárosi házában, egy napsütéses kerti partin a házigazda unokatestvére „a levegőbe emeli a kezét, majd a nyitott tenyér elindul lefelé, és lecsap a fiúra.” A pofon szinte visszhangzik a rémült csendben.
A fizikai erőszakot már csak filmekből ismerő középosztálybeli vendégek zavarukban azt sem tudják, mihez kezdjenek a helyzettel.
A parti hirtelen véget ér, a vendégsereg feloszlik, a megpofozott kisfiút megnyugtatják, majd hazaviszik a szülei, akik feljelentést tesznek az autószerelő műhelyei bevételéből fényűző életet fenntartó unokatestvér, Harry ellen. Eljön a tárgyalás napja, és a legjobb és legdrágább ügyvéd segítségével a Hugót bántalmazó férfit felmenti a bíróság.
A regény ebben a pár mondatban összefoglalható, de hiba lenne, ha A pofont a története alapján közelítenénk meg, mert ez az ízig-vérig ausztrál regény jóval több ennél. A könyv élénk színekkel eleveníti meg a kerti parti előtti és a pofon utáni rövid időszak eseményeinek főszereplőit, akiket Tsiolkas úgy válogatott össze, hogy leképezzék a multikulturális Ausztrália lehető legtöbb rétegét, de ugyanakkor a globális és nyugati kulturális mintát követő országok is magukra ismerhessenek ebben a görbe tükörben.
A The Times kritikusa „az első igazán kiemelkedő ausztrál regénynek” nevezte a könyvet, és ennek az egyik nyilvánvaló oka az, hogy a pofon kapcsán a regény szereplőinek reakcióját kiváló jellemrajzokkal és mikroszkopikus éleslátással megírt fejezetek tárják elénk. A regény szerkesztése is arra utal, hogy Tsiolkas nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a kortárs Ausztrália szemszögén keresztül tálcán kínálja az olvasóknak a fogyasztás bilincsében vergődő fejlett országok erkölcsi, etikai keresztmetszetét és az etnikai, kulturális szempontból változatos középosztályra jellemző véleménymintákat, miközben az elgondolkodtató reakciókat szórakoztató, néhol vidám, néhol szomorú, néha maró gúnnyal megfogalmazott, máskor nyílt és szókimondó szövegen, valamint nehezen felejthető epizódokon keresztül ismerhetjük meg.
A regény fejezetei nyolc különböző, egymástól gyökeresen eltérő nézőpontot kínálnak fel.
Hector, a negyvenes évei elején járó közalkalmazott és második generációs görög bevándorló, aki vágyait többek között a bluesban és a dzsesszben, valamint tizennyolc éves szeretőjében éli ki, érzelmi bizonytalansága és határozatlansága miatt általában felesége, Aisha háta mögé bújik. Aisha, aki társvállalkozásban állatorvosi rendelőt tart fenn, angol-indiai származású, megfontolt, magabiztos, célorientált, nem csak akkor, amikor életmentő műtétet kell végrehajtania, hanem akkor is, ha a férjét kell megcsalnia egy konferencián. Egyik barátnője, a zsidó neveltetést kapott, de a vallást nem gyakorló Anouk egy népszerű szappanopera forgatókönyvírója, aki legszívesebben a saját regényén dolgozna, ha lenne rá ideje és energiája. Anouk az anyagilag sikeres, de karrierjében mellékvágányra jutott negyvenes nők életét éli, és miközben családos barátai előtt nyíltan kimutatja gyermekellenességét, a szíve alatt egy nála húsz évvel fiatalabb sorozatszínész gyerekét hordja. Manolis, Hector apja, a régi vágású, első generációs görög bevándorlót testesíti meg, aki nem felejtette el az európai életvitelt és a családot irányító erkölcsi normák szövevényes rendszerét, miközben összeszorított foggal dacol a szellemi és fizikai leépülés testi-lelki kínjaival.
Felesége, Koula, a gyakran rosszindulatú pletykákban megmártózó asszony, a családot hagyományos görög tradíciók szerint összetartó anya szerepét játssza, és nyíltan felvállalja menyéhez, Aishához fűződő feszült, kulturálisan és érzelmileg is terhelt viszonyát. Harry, Hector unokatestvére, az önerőből autószerelő műhely hálózatot felépítő, jól menő vállalkozó rajong fiáért és feleségéért, de ez nem tartja vissza attól, hogy egy kétgyerekes egyedülálló anyával folytasson viszonyt. A Hugót megpofozó Harryt a számára anyagiakhoz kötött jóléthez nélkülözhetetlen pénz előteremtése hajtja előre, ennek érdekében nem riad vissza a kíméletlen és többé-kevésbé törvénytelen eszközöktől sem. Harry ellen jogi és erkölcsi keresztes háborút vív Rosie, Hugo anyja, aki vakon hisz abban, hogy a testi fenyítés nem lehet nevelési módszer, miközben teljesen Hugo irányítása alatt éli az életét, többek között azért, mert férje, Gary, a középiskolát be sem fejező, alkoholista, önjelölt festőművész teljesen kivonul a gyereknevelésből. A fiatalabb generáció nézőpontját Connie, az AIDS-es apától és drogfüggő anyától született angol bevándorló lány képviseli, aki nagynénjével él együtt, és a középiskola mellett Aisha klinikáján dolgozik, miközben főnökét annak férjével csalja meg. Legjobb barátja, Richie, a homoszexualitása hálójában vergődő, érettségi előtt álló fiú szemszöge a serdülőkor érzelmi és identitásválságáról rajzol finoman megmunkált és apró részletekre kiterjedő képet.
Tsiolkas olyan színes palettával dolgozik, amilyenre csak szüksége van ahhoz, hogy a globális kultúra kaleidoszkópját megjeleníthesse ebben a lényegre törő éleslátással és a megfelelő pillanatokban kritikai éllel megírt regényben. Tsiolkas az ausztrál mintán keresztül valójában a fejlett nyugati társadalmakat kritizálja, s mindeközben egy olyan multikulturális ország képét rajzolja meg a gazdasági fejlődés és a fogyasztói jólét előterében, amely színes változatosságával továbbra is a titkok földjének számít. A regény sikere és megjelenése utáni pozitív fogadtatása többek között ennek is köszönhető.
A nyugati társadalmak többé-kevésbé tisztában vannak Ausztrália földrajzi adottságaival, látványosságaival, de ez a felületes tudás gyakran kimerül a sydney-i operaház emblematikus kontúrjához hasonló sztereotípiákban.
A déli félteke kontinensnyi országának belső viszonyait elrejtik a turistaélmények; a jórészt ázsiai és európai bevándorlókból, valamint őslakosokból álló népesség vallási, kulturális, gasztronómiai és ősöktől örökölt tradícióit kevés könyv ábrázolhatja olyan széles spektrumon, mint ahogyan Tsiolkas kiváló érzékkel és helyenként vitriollal átitatott könyve teszi.
A regény azonban nem csak az ausztrál nézőpontból számít kiváló korrajznak: nem csupán Ausztráliát, hanem az öregedő és vegyes etnikumú társadalmak legtöbb gondját és baját is bemutatja a változatos egzisztenciájú szereplőkön keresztül. Őszintén beszél a generációk közötti ellentétről, hazugságokkal fűszerezett kapcsolatokról, rasszizmusról, erőszakról, elfojtott és nyíltan felvállalt érzelmekről és szexualitásról, jogi fonákságokról, az egymás mellett élő különböző kulturális hagyományok nem minden feszültségtől mentes viszonyáról, az erkölcsileg vagy fizikailag darabokra hulló családokról, az előítéletek és a tolerancia jellegzetes együttállásáról, öregedésről, betegségről és halálról. Nélkülözhetetlen olvasmány mindenkinek, aki hajlandó kritikusan szemlélni saját helyzetét a harmadik évezred elejének világában.
Az 1965-ben született Christos Tsiolkasnak, akinek az édesapja az ötvenes évek közepén Görögországból vándorolt be Ausztráliába, eddig négy regénye jelent meg. Közülük a legnagyobb sikert A pofon érte el, amelyet eddig több mint nyolcszázezer példányban vásároltak meg szerte a világon. A Nemzetközösségi Írószövetség Díja, 2009; Az Ausztrál Irodalmi Társaság Aranyérme, 2009; Booker-díj-jelölés, 2010
Cím: Christos Tsiolkas: A pofon, Kiadó: Alexandra Kiadó, Megjelenés: 2012 Oldalszám: 488
Könyvjelző
Gyuris Norbert
