„Meghalni semmi, de borzasztó nem élni” – írta Victor Hugo. A francia költő, író, regény- és drámaíró 140 éve, 1885. május 22-én hunyt el. Nevét számos európai országban, hazánkban is utca őrzi, regényeit újra meg újra kiadják.
Victor Hugo 1802. február 26-án született Besançonban. Apja tábornokként szolgált Napóleon hadseregében, a szülők válása után anyja nevelte. Már párizsi diákként minden energiáját az írásnak szentelte, tizenöt éves korában a Francia Akadémia kitüntette egy verses darabját.
1822-ben feleségül vette régi szerelmét, és megjelentette első verseskötetét Ódák és vegyes költemények címmel. A mű királypárti hangvételéért évi ezer frank királyi kegydíjat kapott. Ettől kezdve
egész életét az irodalomnak és a közéleti szereplésnek szentelte.
1823-ban kiadták első regényét Izlandi Han címmel, tagja lett a Charles Nodier író vezetésével működő Cénacle irodalmi körnek, s elkötelezte magát a romantika mellett. A romantikus dráma harcos kiáltványa 1826-ban írott, hatezer soros (előadhatatlan) Cromwell című darabja, amelyben esztétikai nézeteit sem rejtette véka alá.
1829-ben írt Marion de Lorme című színművét zsarnokellenes hangvétele miatt a cenzúra betiltotta. Válaszképpen született az Hernani, amelynek nevezetes 1830. február 25-i bemutatója és színházi „csatája” a romantika győzelmét hozta a klasszicizmussal szemben.
Lelkesen üdvözölte az 1830-as júliusi forradalmat, amely hatalomra juttatta Lajos Fülöpöt, a polgárkirályt. 1831-ben jelent meg A párizsi Notre-Dame című történelmi regénye, a torz külsejű, de nemes lelkű Quasimodo és a szépséges Esmeralda megható történetéből azóta is számos feldolgozás, film és rajzfilm készült.
Az 1830-as fordulat után sorra követték egymást verseskötetei, és új drámákat is alkotott. A király mulat című alkotását ugyan betiltották, de 1851-ben Verdi Rigolettójának szövegkönyveként mégiscsak színpadra került. Legköltőibb drámáját, a Ruy Blas-t Magyarországon A királyasszony lovagja címmel játszották.
1841-ben – többszöri próbálkozás után – a Francia Akadémia tagjává választotta, 1845-ben pedig Franciaország pairjévé nevezték ki. Közéleti tevékenysége (a börtönök emberségesebbé tételéért, a halálbüntetés és a gyermekmunka eltörlésért folytatott harca) egy időre háttérbe szorította az írást.
Az 1848-as forradalmat reménykedve üdvözölte, Párizs képviselője lett az alkotmányozó, majd a törvényhozó gyűlésben. Az 1851-es államcsíny és III. Napóleon császárrá koronázása után száműzetésbe kényszerült, csak 1870-ben térhetett vissza.
A csaknem húszéves száműzetés pályájának legtermékenyebb időszaka volt:
verseit három terjedelmes kötetben foglalta össze, A tenger munkásai és A nevető ember mellett megírta a világirodalom egyik legismertebb regényét, A nyomorultakat. Jean Valjean történetét számos nyelvre lefordították, több sztárparádét felvonultató film, rajzfilm és musical is készült belőle.
Hugo 1878-ban agyérgörcsöt kapott, ettől kezdve egészen 1885. május 22-én bekövetkezett haláláig viaskodott a betegséggel. Holttestét a Diadalív alatt ravatalozták fel, majd – végakaratához híven – a szegények halottaskocsiján szállították a Panthéonba, hatalmas tömeg kíséretében. Nevét számos európai országban, hazánkban is utca őrzi, regényeit újra meg újra kiadják.
