„A civilizált emberiség elvesztette a mozdulatlanságra való képességét, leckét kell vennie csendből a vadontól, mielőtt a vadon befogadja.” 140 éve, 1885. április 17-én született Karen Blixen írónő, akinek „volt egy farmja Afrikában”.
„Volt egy farmom Afrikában, a Ngong-hegyek alatt. Az egyenlítő száz mérfölddel északabbra szeli át a fennsíkot, és a farm hatezer lábnyira feküdt a tengerszint felett. Nappal úgy érezte az ember, hogy fenn él a nap közelében, de a kora reggelek és az esték áttetszőek, nyugalmasak voltak, s az éjszakák hidegek.
A vidék földrajzi magassága és helyzete olyan tájat teremtett itt, amelynek nincs párja a világon. A földnek nem volt zsírja, nem volt dús növényzete; maga a hatezer lábnyi magason átszűrt Afrika volt ez, egy kontinens erős, finom esszenciája.” (Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában)
Karen Blixen – családi nevén Karen Christenze Dinesen – 1885. április 17-én a dániai Rungstedlundban. Édesapja, Wilhelm Dinesen katonatiszt, majd földbirtokos, aki Boganis álnéven népszerű vadászkönyveket írt, 1895-ben feleségét és öt kisgyermekét hátrahagyva véget vetett az életének. A kislányok nem jártak iskolába, de egy nevelőnő és a család hölgytagjainak jóvoltából magas színvonalú kulturális és nyelvi oktatásban részesültek. Karen később a Miss Sode féle koppenhágai művészeti iskolában és a Koppenhágai Művészeti Akadémián tanult művészettörténetet.
Apai ágon ősnemes, anyai ágon gazdag nagypolgári famíliából származott; festőnek készült, s jobbára sikertelen írói próbálkozásokat is tudhatott maga mögött. Írói pályafutását 1907-ben kezdte. Osceola álnéven írt történeteit dán irodalmi magazinok leközölték ugyan, azonban a komolyabb érdeklődés hiánya hosszú időre visszatartotta az írástól.
24 évesen szerelmes lett a svéd Hans von Blixen-Finecke báróba, édesapja unokatestvérének fiába; ennek ellenére 1912. december 23-án Hans ikertestvérével, Bror von Blixen-Finecke báróval jegyezték el egymást. A házasságkötésre 1914 januárjában már a kelet-afrikai brit protektorátus kikötővárosában, Mombaszában került sor. Az egyik tanú Vilmos svéd királyi herceg volt, aki memoárjában így emlékezik a menyasszonyra: „Karcsú, jó alakú, okos szemű, dús gesztenyebarna hajú, bájos és elegáns fiatal nő…”
A fiatal pár úgy határozott, hogy Afrikában, a későbbi Kenya gyarmaton keresi a boldogságot. Édesanyja rokonsága, a vagyonos Westenholz család segítségével hatalmas birtokot vásároltak Nairobi közelében, „a Ngong-hegyek alatt”, ahol kávétermesztéssel akartak foglalkozni. Egy újonnan alapított dán társaság – melynek alaptőkéje java részt Karen anyai családjától származott – lehetővé tette, hogy Bror Blixen bármiféle mezőgazdasági és könyvelési tudás nélkül megszerezze a kenyai „M’Bagathi” nevű, svéd tulajdonban lévő kávéfarmot. Menyasszonya 1913. december 2-án követte: Nápolyon keresztül egy egészen új élet felé hajózott Afrikába.
Karen 1914. január 14-én érkezett meg Mombassa kikötőjébe, Bror Blixennel még ezen a napon kimondták a boldogító igent. Ez év augusztusában kitört az I. világháború, amely a német és a brit irányítás alatt álló kelet-afrikai telepeken is – ezáltal Karen Blixen életében is – éreztette hatását. Nem sokkal az esküvő után Karenről kiderült, hogy férjétől szifiliszt kapott, melyet higanytablettákkal próbáltak kúrálni. Később e gyógyszerről bebizonyosodott, hogy nem sok hatása volt és csak rombolta egészségét.
1915-ben hazautazott Dániába, három hónapot töltött a koppenhágai kórházban, majd édesanyjánál lakott a régi családi birtokon. Feltehetőleg ez a betegség nyomta rá a bélyegét későbbi kapcsolataira, melyeknek legtöbbje talán éppen ezért volt plátói jellegű. Dániai tartózkodása idején született Karen „Ex Afrika” című költeménye, melyben lefestette a távoli országot, melyet oly hirtelen kellet elhagynia.
Eközben a családi vállalkozás optimistán tervezgette a Karen Coffee Társaság jövőjét, s egy nagyobb farmot vásárolt a Blixen házaspár számára Nairobi területén kívül. Karen 1916-ban tért vissza Afrikába, ettől kezdve a férje és közte egyre feszültebb lett a viszony: Bror Blixen képtelennek bizonyult a farm irányítására, és a pénzzel sem tudott bánni. Szívesebben futott a gyarmat szépasszonyai után, és tehetséges white hunternek, vagyis szafarivezetőnek bizonyult így ismerkedett meg a mi nagyszerű vadászírónkkal, Széchenyi Zsigmond gróffal és Hemingwayjel is.
Tizenhét évig élt a fekete kontinensen, nagyobbrészt férjétől külön-, majd elváltan. 1918. április 5-e meghatározó nap volt a 33 éves Karen életében; ekkor ismerte meg élete nagy szerelmét, az angol vadászt és pilótát, a tragikus véget ért Denys Finch-Hattont.
A húszas évek elején házassága már felbomlóban volt, később végleg el is váltak. Bror Blixent eltávolították a farmról, helyette Karent bízták meg annak vezetésével. A 30-as évek gazdasági világválsága Kenyát sem kímélte, ezért a farmot 1931. márciusában el kellett adnia. Még ebben az évben május 14-én repülőgép-szerencsétlenség következtében meghalt a 44 éves Denys Finch-Hatton. Karennek nem maradt más választása, augusztus 19-én hajóra szállt, hogy tizenhét Kenyában eltöltött év után visszatérjen szülőföldjére.
A zátonyra futott házassága, kávéültetvényének kudarca és szerelme halála miatt lelkileg és fizikailag teljesen összetört asszony óriási akaraterővel látott hozzá első könyve, a Seven Gothic Tales című, gyűjteményes kötet megírásához. Ekkor már csaknem ötvenéves volt.
Afrikai tartózkodásának élményeiből született meg nagy részben önéletrajzi ihletésű Out of Africa (Volt egy farmom Afrikában) című műve. A regényből Távol Afrikától címmel filmet készítettek Hollywoodban Sydney Pollack rendezésében, olyan sztárok közreműködésével, mint Meryl Streep (Karen Blixen), Klaus Maria Brandauer (Bror Blixen) és Robert Redford (Denys Finch Hatton). Az eredeti helyszíneken forgatott alkotás 1985-ben hét Oscar-díjat kapott a legjobb film, a rendezés, az operatőr, a zene, a látványterv, a forgatókönyv és a hangfelvétel kategóriákban.
Karen Blixen alapvetően romantikus művészete sajátos színfoltot jelentett az 1930-as évek naturalista színezetű, polgári dán irodalmi közegében. Fantasztikus mesevilágban, a távoli múltban játszódó elbeszéléseiben és az afrikai négerekről szólva a természetesség és a nemesi ideálok jegyében az „élet” és a „sors” nagy kérdéseit vetette fel.
1950 és 1959 között több honi irodalmi díjat nyert, két alkalommal jelölték Nobel-díjra, amelyet azonban helyette 1954-ben Ernest Hemingwaynek, 1957-ben pedig Albert Camus-nek ítéltek. 1960-ban a Dán Akadémia tagjává választották.
1957 novemberében az Utolsó mesék egyszerre jelent meg tíz nyelven, összesen csaknem félmillió példányban, de bár nagyok voltak az elvárások, nem kapta meg a Téli meséknek járó elismerést.
Utolsó tévéinterjújában Karen Blixen a következő tanácsot adja a fiataloknak: „Elsősorban bátornak kell lenni. Nem lehet nagy bátorság nélkül élni. És ha tovább kérdezősködnének, azt mondanám: tudni kell szeretni, és rendelkeznie kell humorérzékkel”.
Az írónőt életének 77. évében, 1962. szeptember 7-én érte a halál Rungstedlundban.
Egykori kenyai otthonát múzeummá alakították, mely 1986 óta fogadja az érdeklődő nagyközönséget.
