Az író megírja, a költő versbe szedi a gondolatait, mindazt, amit érzékel a világból. A szerzők nem magukról írnak, fiktív szereplőkről mesélnek fiktív történeteket.
És mégis rendszeresen azonosítjuk a szerzőket műveikkel. Hiszen ez az egyetlen támpontunk, és olyan nagy az igény az olvasók részéről, hogy kedvenceikről minél többet megtudjanak. Folyton felmerül a kérdés, hogy amit az adott szerző leír, az vajon róla szól, vagy az általa megalkotott szereplőről? De miért olyan fontos, hogy többet tudjunk meg a nagyra becsült szerzőkről, miért nem elég az, amit a műveikből megismerhetünk, megtudhatunk róluk? Mi ez az olthatatlan kíváncsiság, ami mindig megvolt és meg is lesz a közönségben azok iránt, akik eléjük tárták gondolataikat?
Nincs más magyarázat, mint hogy meg szeretnénk ismerni őket, gondolataikat, érzéseiket, szerelmeiket, családjukat. Jó tudni, hogy Petőfi Sándor és Arany János, a két korszakos zseni, akiknek verseit kívülről fújjuk, ugyanúgy csipkelődtek és veszekedtek, mint bárki más akár a kortársak, akár a ma élők között. Lélegzetelállító ilyen mélyen belelátni Polcz Alaine és Mészöly Miklós évtizedes levelezésébe, amiből kirajzolódik házasságuk minden fájdalma és szépsége. Hiába hagyott ránk Radnóti annyi szép verset, ha fájóan rövid életműve nem elegendő olvasói számára. Ezért is olvassuk olyan szívesen özvegyének naplóját és a most megjelent, fél évszázadot átölelő levelezését.
Marianna Birnbaum és Esterházy Péter több mint 20 évig beszélgettek. Hol személyesen, hol telefonon, és nem csak irodalomról, szavaik nyomán még közelebb kerülhetünk korunk egyik legnagyobb magyar írójához.
Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk olvasni? A Libri Trendben minden érdekességet körüljárunk, ami a könyves világban történik.
Petőfi és Arany levelezése
Korompay H. János (szerk.)
Ez az immár nyolc éve megjelent kötet, amelyben először szerepel összegyűjtve a két költőóriás bensőséges viszonyát gyönyörűen ábrázoló összes fennmaradt levél, idén került ismét az olvasóközönség figyelmének középpontjába, hiszen 2017-ben Arany János születésének 200. évfordulóját ünnepeltük.
Petőfi és Arany levelezése a magyar irodalom nagy kincsei közé tartozik. A két klasszikus költő barátsága csupán két és fél esztendeig tarthatott, azonban a 19. század legfontosabb évtizedében, a reformkor csúcspontján, egy évvel a forradalom előtt kezdődött.
Az összesen 62 levelet tartalmazó kötet bepillantást enged nemcsak Arany János és Petőfi Sándor rövid, de annál szenvedélyesebb barátságának mindennapi, ügyes-bajos problémákat is érintő részleteibe, de általuk az eddig leginkább csak a történelem- és irodalomkönyvek, valamint életrajzi monográfiák lapjairól ismert ikonok egy csapásra megtelnek élettel. Karakterük élesen különválik, személyes hangvételű szavaikból pontosan megmutatkozik, hogy mi vonzotta őket a másik személyiségében, és az is, hogy mik voltak ritka, de heves összetűzéseik kiváltó okai.
Pest, február 4. 1847.
Üdvezlem Önt! Ma olvastam Toldi-t, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az „Életképek”-ben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint martírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aristokratiát!
Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony … minden érdekelni fog. Isten Önnel, Isten Önnel. Ab invisis* őszinte barátja
Petőfi Sándor
Osiris Kiadó, 2017
Mészöly Miklós – Polcz Alaine: A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948 – 1997
A 20. századi magyar prózairodalom egyik legeredetibb hangja, az acélkemény mondatokat mérnöki pontossággal építő Mészöly Miklós (1921-2001), és a tanatológia magyarországi meghonosításáért, illetve a Magyar Hospice Mozgalom megalapításáért többszörösen kitüntetett pszichológus és író, Polcz Alaine (1922-2007) házassága több mint fél évszázadon át tartott. Ez alatt több mint 700 levelet írtak egymásnak, amelyek olyan szintű és minőségű lenyomatai ennek a nem mindennapi kapcsolatnak, hogy olvasás közben néha már úgy érezzük, az ő érzéseikkel jobban tisztában vagyunk, mint a sajátjainkkal.
Mindketten sérülten érkeztek kapcsolatukba, és miközben egymás sebeit próbálták gyógyítani, újabbakat is ejtettek egymáson. Mészöly Miklós folyamatos félrelépéseinek, és az ezeket olykor megrázó elnézéssel, olykor könnyfakasztó csalódottsággal kezelő Polcz Alaine kitartásának mementója a könyv, de sokkal több is ennél. Lakásuk ablakain túl színes képekként villannak fel a szocializmus korszakának mindennapjai, amelyeket sokan már csak fekete-fehér felvételeken láthattunk.
Mészöly Miklós és Polcz Alaine levélváltásaiból azonban nem csupán a híres házaspár közös életének jelentős és hétköznapi pillanatai tárulnak fel, de érzékletesen rajzolódik ki a félmúlt, a szocializmus és a rendszerváltás történelmi korszaka.
1948
1. Mészöly Miklós Polcz Alaine-nek
[április 18.?]
[expressz levél, tollal, Szekszárdról Budapestre
(Bocskay u. 31.), bélyeg levágva,
Mészöly Miklós Polcz Alaine úrhölgynek]
Alaine – dragul mea, de multe zile astept sa am un moment liber, ca sa ti scriu.1 De most mégis hozzáfogok; e pillanatban érkeztem meg Pécsről,2 ahol lélegzetvételnyi időm alig volt. Reggel akartam utazni, de anyu3 nagyon kér, hogy csak délben menjek, ezt-azt sütni akar, s hogy sokáig úgyse jövök. Hát így engedtem, bár már nagyon szeretném látni az én kis „oláhomat” – nem is tudom, hogy állhatsz a gondjaiddal, olvashatatlan leveledből4 épp elég ütött ki. Kicsim, minden jó lesz! Ha nem is jó, de elviselhető, s az már csatanyerés. Magunknak kell teremteni az „elviselhető” mellé a „jót”. Én hajlandó vagyok bár mindennap termékeny és áldott állapotba kerülni, hogy szülessék jobb. Kell hinned bennem – akkor majd keményebben hiszek magamban is. Sok rossz (általános jellegű) hírem van, majd beszámolok. – Pécsi kiránd. lehetőségek nem rosszak, választunk majd, mi jobb. Hírlapnál vasárnap valahogy kimondtam, de majd megnyomom a dolgot, hogy jöjjön a 150 frt.5 Mert az kell. – Nagyon remélem, hogy ez a levelem holnap estig még elér, expressz adom fel, ha még lehet (este van), s én hétfőn este érkezem, kb. 10 óra körül (nem tudom pontosan) –, ha zárás előtt, akkor bemegyek, ha nem, akkor üzlet felől zörgetek. Ha nálad lehetne az üzlet-kulcs! Nem folytatom, gondolataim pajzán irányzatot vettek. Csókollak, s ölellek nagyon – szinte össze is roppansz – aludj jól, s várj! Ölel Miklós
Jelenkor Kiadó, 2017
Radnóti Miklós: Különben magyar költő vagyok
Radnóti Miklós levelezése I.
Bíró-Balogh Tamás (sajtó alá rendezte)
Egy hiánypótló kötet, ami Gyarmati Fanni néhány évvel ezelőtt kiadott naplójának méltó társa, szép kiegészítése lehet. A költő életének olyan részleteibe kapunk betekintést, amelyek mindeddig fájóan rejtve maradtak a kíváncsi tekintetek előtt. A gyűjteményt olvasva kirajzolódik a fiatal, mégis éretten gondolkodó költő egyedülálló személyisége. Érdekes élmény szembesülni a Radnóti által használt különböző hangnemek mögött meghúzódó következetes személyiséggel.
A távolabbi ismerősöknek, szerkesztőknek küldött levelek távolságtartó, hivatalos hangja és a barátoknak, szerelmeknek szánt őszinte vallomások sorai közül egyaránt átviláglik a korszakos géniusz és az esendő ember. Megismerjük romantikus kapcsolatainak mozgatórugóit és megtört tengelyeit, megtapasztaljuk a ’30-as években egyre növekvő antiszemitizmus térnyerését, és Radnóti Miklós tartását és erejét, amivel ezeket az embert próbáló nehézségeket viselte.
Radnóti levélrészlete Komlósi Aladárnak:
“Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel (csak gyakorlatilag, életileg), hogy mi a véleménye erről a mindenkori magyar miniszterelnöknek… Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én nemzetem nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars, büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét.”
Jaffa Kiadó, 2017
D. Marianna Birnbaum – Esterházy Péter: Esterházy-kalauz
bővített kiadás
2016 nyarán hagyott itt minket a magyar posztmodern emblematikus alakja, hazánk irodalmának bárhol idézhető nagykövete. Az először huszonhat évvel ezelőtt megjelent Esterházy-kalauz egy irodalomközpontú beszélgetés félkész végeredménye volt. Félkész, mert Esterházyban akkor még volt negyedszázadnyi alkotóvágy, hátravolt még a Hahn-Hahn grófnő pillantása, az Egy nő, a Harmonia cælestis, a Javított kiadás, az Utazás a tizenhatos mélyére, az Esti, és a betegségével mosolyogva harcoló író Hasnyálmirigynaplója. Marianna Birnbaum és Esterházy Péter személyes találkozóinak és levelezésének mementója a kötet, amelyben az író feltárja műhelyének ajtaját – nem életrajz, hanem tárlatvezetés az alkotó elme külső szemlélő számára néha labirintusnak tűnő folyosóin.
A kötet nemrég megjelent, bővített kiadása felkarolja az elmúlt huszonöt év Esterházy-termését is, de még így is félkész marad. Mert Esterházyt soha nem lehet kiolvasni. Bármennyiszer is vesszük kézbe a könyveit, mindig egy, a végtelenbe vezető kapu nyílik meg előttünk.
EP: „Néha azt gondolom, zenésznek volna lenni jó – mert minden író, vagy egyfajta író, nagyon irigykedik a zenére; mert a zene, az nem szól semmiről. Az irodalomnak az a nagy hendikepje, hogy mindig szól valamiről. Tehát akárhogy vackoljunk is, az valamit mond, valamit állít. Azt gondolom például, hogy rendben lévő könyv ez, A szív segédigéi, de örülnék, ha nem volna ennyire „anyázva” benne. Tehát, hogyha valahogy kevésbé szólna valamiről, kevésbé a halálról és az anyáról, és mégis…”
Magvető Kiadó, 2017
Németh László és felesége levelezése 1920-1973
„…tőlem külön nem engedlek”.
Németh Ágnes – Gál Mihály (szerkesztők)
Németh Ágnes, az író lánya 1975-ben, édesapja halála után kezdte el összegyűjteni apja levelezését. Az eddig megjelent négy kötetnyi Németh László levelezésbe csupán csak néhány fontosabb családi levél került be. A Gondolat Kiadó gondozásában most megjelent kötet az író és felesége teljes levelezését közli.
Németh László és Démusz Gabriella (Ella) – 1918 nyarán Gödöllőn ismerkedtek meg, ám szerelmüket titokban kellett tartan, egy ideig kapcsolatuk meg is szakadt – szüleik tiltakozása ellenére 1925. december 26-án összeházasodtak. Németh Lászlót elkapta a hév, s bécsi nászútjukról onnan írt lelkes levelet Osvát Ernőnek, hogy „a magyar szellemi élet organizátora” akar lenni, ami ellenérzést váltott ki a Nyugat szerkesztőjéből, hiszen akkoriban ő volt a szellemi élet irányítója. A házaspár kapcsolatát erősen meghatározta az író közéleti és irodalmi tevékenysége, szerepfelosztásuk a családon belül, magánéleti konfliktusaikban is megmutatkozott. Németh megetegedéséről így írt feleségének 1943-ban Debrecenből:
„koplalásra fogtam magam; nem is ettem péntek du. 3-tól máig (vasárnap de. 10 óráig) semmit. Most itt ülök a diófa alatt, s a gyorsforralón tejet forralok magamnak. A legjobban az gyengített le, hogy folyadékot sem vehettem föl közben. A víz ihatatlan, a tejtől féltem, teát pedig nem találtam a szekrényben. Nem volt vörösbor és rendes fekete sem…”*
„A leveleidre csak ennyit. Ti asszonyok csak azt a szenvedést tudjátok méltányolni, amelyet magatok is tapasztaltatok. Ha Magda nem mehet el a moziba, az ő fájdalmát érted: mint kislány, magad is érezted. Súlyod harmadát azonban nem vesztetted el soha; az ilyen aránytalan írói terhek, sürgős 100 oldal nem volt rajtad; hogy mi egy nemzetnek tartozni, nem érezted; a jövőt tíz évvel előre nem láttad; az apa kétségbeesését, aki gyermekeit sem megóvni nem tudja attól, ami jön, sem megedzeni rá: nem próbáltad. Így hát meg is bocsátom, hogy most, amikor egy ilyen helyzetben (ahol már ötödször költöztetnek), a munka reményében, továbbvonszolom magam: csak a magad sérelmeivel tudsz erősíteni.”**
Gondolat Kiadói Kör, 2017
Apponyi Albert válogatott levelezése
Anka László (szerk.)
A könyvben olyan – az eddig ismerteken túl – források kerülnek bemutatásra, melyeket írójuk nem a publikumnak szánt. A leveleket olvasva több irányból is betekintést nyerhetünk egy híres politikus életébe, aki a kiegyezés korától Gömbös Gyula miniszterelnökségéig rivaldafényben állva, különböző – ellenzéki és kormányzati – pozíciókban aktív szereplője és formálója volt a magyar történelemnek, több mint hat évtizeden keresztül. Cselekedeteivel, beszédeivel szélsőségesen megosztotta kortársait a dualizmus korában, hogy az 1920. január 16-án elmondott védőbeszéde következtében a revizionizmus jegyében a Horthy-korban kultusz alakuljon ki körülötte.
A történész feladata, hogy a megosztottság és az azt követő össznemzeti kultusz körüli kérdéseket megválaszolja, és objektíven mutassa be a történelem szereplőjét, illetve általa a korszakot is, melyben élt és tevékenykedett. Ennek egyik első és legfontosabb lépése a primer források összegyűjtése, melyek Apponyit nem úgy mutatják be, amint önmagát a képviselőház, a dedelegáció, az Interparlamentáris Unió közgyűlésén, vagy éppen egy karitatív egyesület adománygyűjtő rendezvényén láttatni kívánta és ennek megfelelően fellépését, beszédét tudatosan megtervezte.
Egy tépelődő, gyakran döntésképtelen, néhány esetben koncepciótlan, a hatvanhetes ellenzékiséget teherként évtizedekig cipelő, ugyanakkor optimista, naiv, de elszánt, az elvekhez és formákhoz mereven ragaszkodó politikus arcéle körvonalazódik a levelek tükrében, aki körül több alkalommal nem is az ellentábor állásfoglalásai, hanem saját ellenzéki párttársai okoztak feszültséget.
Magánéletéről tájékoztató sorait böngészve az a benyomása támadhat az olvasónak, hogy ott ül Apponyi dolgozószobájában, családtagjaival sétál az éberhardi kastélyparkban, részese a birtok felügyeletének, pénzügyi gondjai orvoslásának, együtt imádkozik vele, osztozik örömében és fájdalmában.
Magyar Napló Kiadó, 2017
Babits Mihály és Gellért Oszkár Nyugat-levelezése 1929-1941
Buda Attila – Pataky Adrienn (szerk.)
…olvasd el szigorú szemmel cikkemet
A nagyhatású irodalmi folyóirat első nemzedéke két meghatározó alakjának, Babits Mihálynak és Gellért Oszkárnak a (hivatalos, ritkábban magánéleti) levelezése kiválóan megmutatja a Nyugat szerkesztési mechanizmusát. A kéthetente 80-100 oldalnyi terjedelemben megjelenő folyóirat számait rovat szerint megosztva, oldalra lebontva kellett megtervezniük, és minden egyes verset, írást is meg kellett szerkeszteniük, ami a mai technikai lehetőségek mellett is szép teljesítmény lenne.
Babitsnak a versek, cikkek, kritikák, míg Gellértnek a széppróza terén lett döntő szava. A folyóirat szerzői, szerkesztői olyan névsort alkotnak, akikből biztonsággal összeállítható lenne a kor irodalomtörténete – hiányérzet nélkül.
A tanulmánnyal, jegyzetekkel kiegészített levelezéskötet azért is tud alapos, pontos adalékokkal szolgálni a Nyugat életéről, hiszen a nyári hónapokra Babits elhagyta a fővárost, a lapot Esztergomban írta, szerkesztette, ami szinte napi levelezést kívánt.
1909.
Igen tisztelt Uram!
Vártam egy percre, egy hangulatra, amikor jó szavak villannának belém, megköszönni a kedves meglepetést. Valami szuggesztiv és plasztikus mondatot szerettem volna, amely jellemezné benyomásomat, amelyen áttessék az Ön verseinek közvetlen hatása. Nem lehet, szegény vagyok, nincs szavam és nem várhatok tovább.
Egyszerüen megköszönöm tehát. Megköszönöm a meglepetést, amely oly igazán meglepetés volt: csupa meglepetés volt maga a verskötet: most láttam csak mennyire nem ismerem még Gellért Oszkárt a költőt. Köszönöm.
És csak az maradok ami voltam: régi tisztelője
Babits Mihály
Gondolat Kiadó, 2017
Weöres Sándor és Lovász Pál levelezése 1938-1975
„Fenn, az idő tűhegyén…”
Szirtes Gábor (szerk.)
Weöres Sándor, az ifjú tehetség és a nála 17-18 évvel idősebb Lovász Pál költő, irodalomszervező, az 1930-as évek elején történt találkozásából egész életre szóló barátság alakult ki. A könyv közel négy évtizedes levelezésük, egymásnak ajánlott verseik összegyűjtött, kötetben először megjelenő dokumentumait tartalmazza.
A levelek Weöres kezdő irodalmi lépéseiről, első, Pécsett megjelent köteteiről, a Sorsunkhoz, a Janus Pannonius Társasághoz való kötődéséről, Lovásznak Weöres pályakezdését egyengető lépéseiről, majd később egymást segítő tevékenységükről szólnak. Emberi értékek, irodalmi, poétika-elméleti kérdések állnak a középpontban, miközben közelebb kerülhetünk kettejük alkotói pályájának kevésbé ismert vagy ismeretlen részleteihez is
Pro Pannóna Kiadói Alapítvány, 2017
Kései levelek 1944-1949
Gróf Bánffy Miklós
Kolozsvár, Bonchida, Casablanca, Tanger, Budapest. És Bánffy Katalin, Bánffy Miklós, Váradi Aranka, Bánffy Katinka, Bornemisszáné Szilvássy Karola egy kötetben. Igazi szenzáció gróf Bánffy Miklós levelezésének első magyarországi kiadása. A kiadványban az író utolsó éveinek dokumentumait igyekeztünk egybegyűjteni: azokat a leveleket és naplószövegeket, amelyek az utolsó néhány esztendő történéseit rögzítik: egy magyar családét, amelyet szétszakít a háború és az azt követő események forgataga; egy apáét, aki hazatérve Erdélybe, öregséggel-betegséggel küszködve próbálja megmenteni valamikor mesés vagyona maradékát, s mindennapi gondok közepette megírni még azt, amit megírhat; egy anyáét, aki Pesten keresi helyét a megváltozott idők színházi világában, s aggódását megosztja otthon maradt férje és lánya között, aki közben kiröppen az Életbe, férjhez megy egy amerikai katonatiszthez, s olykor szinte írói tehetséggel megírt levelek sorát küldözgeti haza arról az észak-afrikai világról, amelybe – egy diplomáciai testülethez tartozó tiszt feleségeként – belekerült. Az apa és leánya közti leveleken túl szintén kuriózum Váradi Aranka naplórészlete, mely az 1944 és 1952 közötti időszak eseménytörténete, a háború és az ostrom, az éhínség és a bombázások árnyékában a túlélés napi krónikája. És természetesen Bánffy Miklós tragédiájának sorai, aki élete utolsó időszakában újra elhagyta, ezúttal végérvényesen, Bonchidát és Budapestre tért vissza.
„Olyan árván érzem magam Maga nélkül – és Bonchida nélkül! – Vigyázzon az egészségére, ne rontsa el a gyomrát, ne hűljön meg, ne töprengjen túl sokat! Kérem, olvassa fel levelemet Katinka néninek is, nagyon sokszor csókolom a kezeit, ne haragudjon, hogy nem írok neki külön, de ez után a levél után valóságos írógörcsöm van!”
Szépmíves Könyvek, 2018
*Forrás: Magyar Szemle
** Forrás: Magyar Szemle
