Egy ismerősétől hallotta a történetet Fehér Béla, de nem tervezte, hogy könyvet ír belőle, szerencsére most mégis olvashatjuk Ecsedi Gyula útkeresését.
Megtörtént esetet dolgoz fel Fehér Béla Jelenetek egy vakondűző életéből című új regénye, amely a Magvető Kiadónál jelent meg.
Egy útkeresés története – mondta Fehér Béla az MTI-nek a 192 oldalas regényről. Az író felidézte, hogy a könyvben Ecsedi Gyula, egy Párizsból hazatelepülő férfi történetét írta meg. Mint fogalmazott, a főhős, egy magas rangú pártfunkcionárius fia 1982-ben disszidál, ám a rendszerváltás után a hazatérés mellett dönt. „Megpróbál egzisztenciát teremteni, sokféle munkát elvállal, élete azonban nem több, mint lebegés, a régi világnak csak a romjait találja” – fogalmazott Fehér Béla, hozzátéve, hogy a visszaemlékezésekből kibomlik Ecsedi Gyula élettörténete is.
Megjegyezte, hogy egy ismerősétől hallotta a történetet, de nem tervezte, hogy könyvet ír belőle. Rámutatott arra, hogy a könyvben egyfajta mozaikszerű szerkezetet alkalmaz, ami nagy kihívást jelentett számára, hiszen nem tudta, működik-e majd az asszociációs láncra felfűzött történetmesélés.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen vakondűző foglalkozást adott főhősének, azt felelte, csak olyan munka jöhetett szóba, amely révén utaztathatja a szereplőt, hiszen így az a mai Magyarországra is reflektálhat. „Már semmi nem köti ide, ezért csődnek lát mindent” – jegyezte meg az író.
Fehér Béla szólt arról is, hogy bár egyes szám első személyben írta meg a regényt, csak a cselekmény helyszínei köthetők személyéhez. A választott elbeszélői mód segített neki abban is, hogy a regény hangvétele személyesebbé, önéletrajzhoz hasonlatosabbá váljon.
Fehér Béla 1949-ben született Debrecenben, író, újságíró. Első regénye, A kék autó 1990-ben jelent meg. 2008 óta műveit a Magvető Kiadó gondozza. Ekkor jelent meg újra a 2000-ben írt Filkó című regénye, 2009-ben a Lecsó című novelláskötete, 2011-ben a Cserna-Szabó Andrással közösen írt Ede a levesben című könyve, tavaly pedig a Kossuthkifli című regénye. Ez utóbbiból Rudolf Péter rendezésében készült tévésorozat; az 1848/49-es szabadságharc alatt játszódó hatrészes széria 2014-ben lesz látható a közmédia képernyőjén.
Fehér Béla 2005-ben Prima-díjat, 2006-ban Joseph Pulitzer-emlékdíjat kapott.