Gabi Gleichmann nem végez félmunkát, első regényével azonnal több mint nyolcszáz év és 36 generáció történetét meséli el. Mit meséli? Valódi túrára viszi el az olvasót. A halhatatlanság elixírje szerzője az írás élményéről és a regény rejtelmeiről is mesélt. – Kibelbeck Mara interjúja
Gabi Gleichmann neve nem ismeretlen számunkra, feleségével, Anette Skaugennel közösen működteti az Agora kiadót, aminek köszönhetően Norvégiában is találkozhatunk Nádas Péter és Esterházy Péter könyveivel. De ez a szimpatikus író emelte fel a hangját Svédországban a halálos fenyegetésben élő, Iszlámmal szemben kritikus bangladesi író, Taslima Nasreen mellett, és ő volt az, aki szembeszállt saját írókollégájával, mert az megértéssel viseltetett Khomeini iránt, amikor az kimondta a fatvát Salman Rushdie-ra.
Tízévesen szüleivel Svédországba költözött, most Norvégiában él. A 90-es években prominens kulturális újságíróként dolgozott, majd négy éven át a svéd PEN elnöke volt. Interjúkat készített és barátságokat kötött nemzetközileg ismert írókkal, és a kapcsolatainak köszönhetően sokan fordultak hozzá, ha éppen meg kellett tippelni az év Nobel-díjasait. A halhatatlanság elixírje írója sziporkázó tollú, humanista elkötelezettségű irodalmár és kritikus. Élmény vele beszélgetni.
Hogy tetszik A halhatatlanság elixírje magyar kiadása?
Nagyon tetszetős, és jó vastag. Nemrég felhívott a kiadóm és meglepődve mondta, hogy milyen jól fogy a könyv, mennyit sikerült eladni belőle, mire én rákérdeztem: mért vagy meglepődve? Nem tetszik? De, csodálatos, csak nehéz, hangzott a válasz. Ezen azóta is nevetek, mert valóban másfél kilóra sikeredett a keménykötésű változat. A fiam is épp tegnap este mondta, ahogy fekve olvasta, hogy kicsit nehéz sztorit írtam.
Valóban vaskos kötet lett. Ami nem csoda, hiszen egy több száz évet felölelő családregényről van szó. Volt különösebb oka annak, hogy ennyire visszamentél a múltba?
Nem. Vagyis, a rövidebb válasz az lenne, hogy nincs ekkora családom, ezért kitaláltam magamnak egyet. De persze, nemcsak erről van szó. Norvégiában élek, ebben a homogén és kicsit zárkózott országban, az ott élő emberek szinte állandó elnyomás alatt voltak, hol Dánia, hol Svédország uralkodott felettük, ezért ma tudatosan bezárkóznak. Nem engedik be a külső hatásokat, védelmezik magukat.
A gyökerek, a történelmi jelenlét ennyire fontos?
Azt hiszem, igen, valóban fontos. De nem mindegy, hogyan. Beszélgettem egy riporterrel, aki megkérdezte, hogy milyen identitásúnak tartom magam, és a magyarságomról érdeklődött. Meglepődtem a kérdésen, mert nem vagyok norvég, nem vagyok svéd és nem vagyok magyar. Én egy ember vagyok. Aki Európában él.
Ez azért lényeges, mert az európai embereknek konkrét hátterük, történelmük van, amit magukban hordoznak. Úgy gondolom, hogy Európa egy mix, mindent megélt, minden megtalálható benne, viszont Norvégiából ez hiányzik.
Miután megházasodtam, a feleségem hazáját választottam, mert nekem egyszerűbb volt Svédországból Norvégiába költözni, és ekkor vettem először észre, hogy Stockholmban nem értik meg azt a típusú európait, mint amilyen én vagyok.
Ennek elsősorban történelmi okai vannak. Az országban él mintegy ezer zsidó, de száz évvel ezelőtt nem engedték be őket, bezárta kapuit az ország előttük. Az 1860-as évek végén már betelepülhettek, de a II. világháború alatt sokan meghaltak. Így a zsidó kultúra nem tudta megvetni a lábát. Hiányzik az a zsidó tradíció, amely arra épül, hogy nem a válasz a fontos, hanem a kérdés, mert nincsenek abszolút igazságok, csak egy igazság van, amely azt mondja ki, hogy egy Isten lehetséges. A zsidóságnak nincs Vatikánja, a zsidóságnak nem volt állama, alkotmánya. Viszont nagyon sok kérdése van.
A megválaszolatlanul maradt kérdések miatt mindig élt bennem a kényszer, hogy egyszer a gyermekeimnek adjak valamit a számunkra természetesnek tűnő az európai kultúrából, mert nemcsak a síelés létezik.
A síelés?
Igen! Most nevetünk, de síelni nagyon tudnak a srácok a skandináv országokban. Csak az létezik, akár egy vallás.
Adott volt, hogy családregényt írj?
Tudtam, hogy egyszer majd írok egy családregényt, de azt nem tudtam, hogyan és miről. Aztán egyszer a feleségem nagybácsikájától, aki valódi kastélyban él, kaptunk egy levelet, hogy látogassuk meg. Az ő családja nagyon sok jelentős dolgot vezettet be, és hozott létre, történelmük mintegy 360 évre visszavezethető Norvégiában. Ez a nagybácsi elkezdett foglalkozni a család történelmével, bejegyezte a teljes családfát, és minket is beírt. Nekem viszont ez új dolog volt, nem láttam még soha családfát. Feltűnt, hogy a neveken kívül nem szerepelt semmi a listán, számomra hiányoztak a jellemzések. Ezek csak nevek és adatok, honnan tudnánk ma, hogy ki volt kapzsi, buta vagy kedves? Aztán rájöttem, hogy erre a kérdésre egyedül az irodalom tud feleletet adni. Viccből meg is jegyeztem, hogy mennyivel színesebb lenne a lista, ha írnék egy regényt róluk.
Persze könnyen beszéltem, hiszen egy zsidó családról nehéz ilyen családfát felállítani: a történelem során folyamatosan költözni kényszerültek az emberek, és a háborúk alatt sokan meghaltak. Az én családomnak is nagyon rossz sora volt a ’40-es években, mind meghaltak. Ma nem tudom megkérdezni, hogy mi volt velük.
Olvastam, hogy a könyv mégsem a te ötleted volt.
Igen, ez így van. Ekkor már motoszkált bennem az ötlet, hogy a gyerekeimnek egy családi történetet kellene ajándékoznom. De ha már írok, akkor a 360 év az rövid, az ezer év sokkal jobban hangzik, hiszen az 36 generáció. De a fenékbe billentés hiányzott ahhoz, hogy valóban nekilássak írni.
Egy vacsorán voltam hivatalos William Nygaardnál, a norvég kiadónál, akit meglőttek a Rushdie-ra kimondott fatva miatt. William megkérdezte tőlem, mivel foglalkozom mostanában. Én pedig, nem mondhattam azt, hogy otthon ülök a gyerekeimmel, így abban a pillanatban kitaláltam a bennem munkálkodó sztori alapvázát. Bevallom, hazudozni kezdtem, hogy regényt írok már egy ideje, csak annyit akartam, hogy hagyjanak békén. Nem sokkal később viszont megjelent a házamban a kiadó irodalmi vezetője, aki rákérdezett, hogy is áll a könyv. Nem tettem hozzá most sem, hogy a könyv nem létezik. Inkább elmeséltem neki vázlatosan az ötletet, amit még én magam sem dolgoztam ki. Ezzel egy hosszú beszélgetés vette kezdetét, ami alatt egyre jobban megtetszett nekem is a történet. Végül kaptam egy szoros határidőt, mikorra legyek kész a kézirattal, mert azt hitték, hogy én már a felét megírtam. Csakhogy nem volt még egyetlen sor sem kész. Viszont így kénytelen voltam hat hónap alatt megírni a teljes könyvet.
36 generációról van szó, számos társadalmi és történelmi helyzetről. Ez rengeteg kutatással járhatott.
Megmondom őszintén, semmilyen kutatást nem végeztem. Amikor fiatalon írtam, mindig az adatokra, tényekre épült minden írásom. Nem mondhattam azt, hogy például Balzac 1100-ban élt, mert nem akkor élt. De az alatt a tíz év alatt, amíg otthon voltam a gyerekeimmel, nagyon sokat tanultam tőlük játszani. Megtanultam, ha valaki játszik, akkor minden lehet; a fantáziának nincs határa. Attól tartottam, ha elkezdem nézni a tényeket, akkor sok mindent elveszíthetek. Egy kiszínezett dolog sokkal jobb, mint a valóság.
A könyvben emiatt maradtak hibák, tévesztések. A holland fordító felkeresett nemrég, és panaszkodott, hogy egy jelenet Córdobában, a keresztény királyok terén 1350-ben játszódik, csakhogy 1490-től voltak ott keresztény királyok. Ha lekontrolláltam volna, azt írtam volna, hogy a királyok tere, nem a keresztény királyok tere.
A Spinozák sok tekintetben egyediek.
Filozófiát tanultam az egyetemen, mert az etika nagyon érdekelt. És már ekkor volt egy álmom, hogy egyszer Spinozáról egy tudományos művet fogok írni, mert meglátásom szerint Shakespeare mellett Spinoza az első modern európai ember. Egy új világképet adott a világnak. Amikor elkezdtem írni a könyvet adott volt, hogy Spinoza legyen a család neve.
Bevallom, hiányoltam a nőket. Kevés női szereplő van a könyvben.
Igen, valóban kevesebb nő szerepel benne, vagyis nem ők a főszereplők. Ez azért van, mert apáról fiúra száll a családnév. És attól féltem, ha több nő szerepel a történetben, akkor a házasságok révén a név is megváltozik, és nekem állandóan a neveket kellett volna váltogatnom. Így technikailag is jól jártam Spinozával. Később rájöttem, hogy Spinoza neve mágikus, egyfajta tudós gondolkodásra sarkalló hangulatot áraszt.
Mi a Spinozák elixírje?
Tetszik a kérdés, mert általában azt kérdezik, mi a halhatatlanság elixírje. A titok. Ennek a családnak van egy titka. Ez a titok a hit az állandó, folyamatos életben és az élet szentségében. Hitler, Sztálin, Mao vagy Pol Pot nem állandó életről ábrándozott, hanem ennek ellentettjéről, a totális hatalomról. A Spinoza család az életben hisz.
Papolczy Péter fordítása nagyon élvezetes lett. Beleszóltál a munkálatokba?
Kicsit más kapcsolatom van a magyar nyelvvel, mint a némettel vagy a franciával. Amikor először beleolvastam a magyar fordításba, szentimentális érzések kerekedtek felül bennem. A szöveget ismerem kívülről, hiszen én írtam, de amikor olvastam, olyan érzésem támadt, mintha újraszületnék. Olyan játékos ötletek merültek fel a fordításban, amit más nyelven nem tudtak így megmutatni, mint például a nagyonnagybácsi. A nagy nagybácsiról van szó, és bevallom, én úgy gondoltam, hogy nagybácsiként fogják fordítani, de a nagyonnagybácsi vicces és könnyen megmarad az emberben. Izgalmas magyarul.
Péter fantasztikus munkát végzett. Talán kétszer vagy háromszor keresett meg, mert valamit elírtam. De nem szóltam bele a munkájába, mert ő magyarul jobban meg tudta fogalmazni azt, amit én el szerettem volna mondani.
Ha írni nem is írsz magyarul, vannak magyar szerzők, akiknek a műveit te gondozod Norvégiában. Esterházy Péter Semmi művészet című regénye épp kiadás alatt.
Egy kicsi kiadót üzemeltetünk, minden nyelvterületről két szerzőt kiválasztunk, és évente adjuk ki műveiket. Magyarországról Nádas Péter és most már Esterházy könyvei felett őrködünk. Számomra ez nagyon fontos misszió. Norvégiában nincs hagyománya a nemzetközi szerzők megjelentetésének, attól is tartva, hogy kevesen olvasnák, aki meg olvasná, az tud franciául, angolul vagy németül. Norvégiában az a jellemző, hogy a gyerekek örökölnek egy házat a hegyekben, a feleségemmel elhatároztuk, hogy a mi gyerekeink nem egy házat örökölnek majd, hanem egy könyvtárat.
Mekkora igény van a kortárs irodalom iránt?
Van igény. Persze főként a kortárs vackokra. De vajon hányan olvassák el itthon, Magyarországon Nádas Péter könyveit? Anyagilag a könyvkiadás nem jó befektetés, nem vagyunk gazdagok, de túléljük, mert nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. Már tervezzük a következő megjelenéseket is, Esterházy Pétertől A szív segédigéit, amit majd a Javított kiadás követ, ami egy nagyon fontos mű.
Kibelbeck Mara
