Könyvet adni ajándékba egyszerre jelent kihívást, örömet és megelégedettséget, főleg akkor,ha gyerekek az ajándékozottak. Karácsonyi könyvajánlónkba jó sok könyvet válogattunk, mert soha nem elég korán kezdeni.
Könyveket olvasni és gyűjteni őket, soha nem lehet elég korán elkezdeni. Noha az ekönyv, illetve az e-book szavakat egyre gyakrabban használjuk, azért a papír az igazi, kiváltképp, ha kicsi gyerekekről van szó. A gyerekek olvasási hajlandóságát szinte mindenki támogatja, jó néhány kezdeményezés, kampány és fesztivál ad teret a könyveknek, az íróknak, hogy a kicsik megismerkedhessenek a papíron táncoló betűk mondanivalójával.
Varró Dániel: Akinek a foga kijött
Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak
Varró Dániel könyveivel nem lehet bakot lőni. Legyen gyermek vagy felnőtt az ajándékozott, egészen biztos, hogy a könyv nem kerül a másoknak továbbajándékozható értékek közé.
Kiváltképp, ha Varró Misiről van szó, akinek most már előbújtak a fogai, s ő nem is rest használni őket, mondjuk, fémpénzt rág velük, és mellé egy kis finom homokot. Misi már megtanult járni, kisebb-nagyobb döccenőkkel, sőt pakolni is tud: nehéz feladat ám mindent gondosan kirámolni a szekrényből, s azt gyönyörűen szétszórni a földön. Nem is beszélve arról, milyen pompás szórakozás kirángatni apa laptopjának zsinórját, szétpüfölni a homokvárakat vagy megcibálni a cica farkát.
Az Akinek a lába hatos (Szép Magyar Könyv-díj, 2010) páratlan sikere után itt a folytatás: tréfás mondókák azoknak a szülőknek, akiknek már nem kisbabája, hanem kúszó-mászó, gügyörésző csemetéje van.
Cím: Varró Dániel: Akinek a foga kijött Kiadó: Magnó Könyvek Megjelenés: 2011
Richard Scarry: Óriási Tesz-vesz könyv
Üdvözlünk Tesz-Vesz Városban!
Richard Scarry óriási mesekönyvében újra találkozhatsz barátaiddal Tesz-Vesz Városból, és megtudhatod, micsoda fergeteges kalandok történtek velük.
Tesz-Vesz város lakóinak élete nem igazán unalmas, itt mindig történik valami. Hol egy vasúti sín, hol egy beteg kiscica, hol valami más okoz nagy galibát, a lényeg, hogy Tesz-vesz-ből sosem lehet elég egy gyerek könyvespolcán. Scarry óriástabló-stílusán már két illusztrátor generáció, és jó néhány olvasó generáció is felnőtt, az utódok pedig biztos követni fogják.
Ami talán szemet szúr, az az egyszer szöveg (igaz, ez sok esetben nagy pozitívum), vagy néhány sztereotip jellemzés, mint például: a nők és a férfiak csak bizonyos állásokat töltenek be. Egy biztos, a Tesz-vesz könyv a polcon maradhat a megajándékozott kisgyerek élete végéig is.
Cím: Richard Scarry: Óriási Tesz-vesz könyv Kiadó: Manó Könyvek Megjelenés: 2011
Sarah Bosse: Anna karácsonya
A Malomvölgyi lovaskalandok sorozat lenyűgözi a gyerekeket, márpedig, ha olvasásra buzdít egy könyv, akkor már megérte az árát. Németország után egész Európát meghódította Sarah Bosse Anna lovas kalandjaival, hatására a kislányok lovaglóleckéket vesznek, állattartást tanulnak, halálra szekírozzák a papár és a mamát, hogy nekik is legyen egy lovuk.
Közeleg a karácsony, s a malomvölgyi lovastanya békésen pihen a vastag hótakaró alatt. Anna és legjobb barátnője, Lujza számára nincs szebb annál, mint a fehérbe öltözött téli tájban a két póni, Tündér és Zorro hátán lovagolni. De a nyugalomnak váratlanul vége szakad. Vihar közeledik. S mintha ez nem volna elég baj, Anna szenteste előtt nyomokat fedez fel az istállóban. Talán egy idegen bújt el a tanyán?
Anna újra és újra (lovas) kalandokba keveredik, de mindig sikerül kikeverednie a galibákbó.
Cím: Sarah Bosse: Anna karácsonya Kiadó: Alexandra Kiadó Megjelenés: 2011
Geronimo Stilton: A kanális királynőjének különös esete
Mint mindig, Cincogó barátom most is egészen hihetetlen ügybe rángatott bele. Egy nap szörnyű bűz árasztotta el Rágcsáliát. Senki sem tudta, honnan jön, és mi okozza. Hogy megoldjuk a rejtélyt, Cincogóval alászálltunk Rágcsália csatornarendszerébe. Kiderült, hogy harcos patkányok csapata készül megszállni a várost. Lejutni könnyű volt a csatornapatkányok közé, ám a hazaúttal akadt egy kis gondunk…
A kisfiúkon kívül valószínűleg kevesen tudják értékelni a Stilton-sorozat humorát, ők viszont annyira élvezik, hogy még olvasni is megtanulnak az egérnyomozó kedvéért. A történet részleteiben nem érdemes elveszni, a lényeg, hogy karácsonyra van új Stilton a gyűjtemény bővítéséhez, és hogy a rajzok, illetve a hangutánzó szavak még mindig nagyon viccesek. Egy bizonyos korosztály számára persze.
Cím: Geronimo Stilton: A kanális királynőjének különös esete Kiadó: Alexandra Kiadó Megjelenés: 2011
B
erg Judit: Rumini Datolyaparton
Berg Judit négygyermekes édesanya, nagy tapasztalattal bír, mi az, ami leköti a kis- és még kisebb korúak figyelmét. Olyan sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Maszat, a Panka és Csiribí, a Hisztimesék, a Cipelő cicák, na meg a talán legsikeresebb, a Rumini nevű kisegér kalandjairól szóló.
Rumini és barátai egy háborúskodás kellős közepébe csöppennek: a dzsungel különös népei állnak harcban a túlélésért. Galléros Fecó régi barátai, a mindenre elszánt ripacsok, a jó kedélyű denevérek, és az igazságtalanul száműzött trónörökös próbálják megmenteni Datolyapartot a végső pusztulástól, és ebben a Szélkirálynő legénysége is segítségükre siet. Vérszívó denevérek, cápák, egy ostoba selyemmajom király és egy titokzatos varázsló is nehezítik egér-tengerészeink küldetését. S hogy a baj még nagyobb legyen, egy kalóztámadás során maga a Szélkirálynő is odavész. A József Attila-díjas Berg Judit Rumini sorozatának legújabb részét 6-12 éves gyerekeknek ajánljuk.
Cím: Berg Judit: Rumini Datolyaparton Kiadó: Pozsonyi Pagony Megjelenés: 2011
A csuka parancsára – orosz népmesék
Más népek meséit felolvasni mindig izgalmas, ismerősek, mégis egzotikusan idegenek, érdekes mitológiával, egyéni hősökkel telik. A rövid, frappáns mesék jók esti elalvás előtt, hideg, téli délután során, mikor egy mese sokkal többet ér mindennél.
Kun Fruzsina modern illusztrációinak köszönhetően értékálló és időszerű a távoli világ.
Nagy öröm volt számomra összeállítani az orosz népmesékből ezt a kötetet, mert az orosz mesék igazi varázsmesék: abba a korba hívják meg a mese hallgatóját, amikor az ember még nem ismerte a lehetetlent. Az orosz mesehősök azt tanítják, hogy legyen bármilyen nehéz is az előttük lévő akadály, érdemes megküzdeniük a boldogságért. Ezt a tanítást már a 4-8 éves gyerekek is megértik, sőt képesek erőt meríteni belőle. De mivel a kötetet leginkább családi mesélésre szántam, a felnőttek is sokat okulhatnak belőle. – Boldizsár Ildikó
Cím: A csuka parancsára Kiadó: Manó Könyvek Megjelenés: 2011
K
arla Schneider – Claudia Carls: Cinege Mici meséje
Mindig kell, hogy legyen egy legelső” – mondja a mesében a király, és a gyerekek ebből megtanulhatják, hogy ne megszokások alapján válasszanak, hanem vágyaik szerint. Vidám és tanulságos könyv a női és férfi szerepek megváltozásáról és a próbálkozás bátorságáról. (Boldizsár Ildikó – mesekutató)
A függetlenség, a bátorság, furfang és talpraesettség meséje, szórakoztat és oktató kicsinek és felnőttnek egyaránt. Laposföld birodalmának udvari bolondja nyugdíjba vonul, ezért a király az utódját keresi. Boglya Boldi szerint az ő tarsolya rejti a legmókásabb szóvicceket. Piros Vilmos díszes csörgőbotjával szeretné szórakoztatni őfelségét. És ott van Cinege Mici is, aki lány létére szívesen kipróbálná magát udvari bolondként. Ezért a fogcsikorgató télben hét szoknyát húz magára, a fejére dunnát csavar, és a befagyott folyó jegén serpenyőből készült korcsolyacipőben siklik a kastélyig.
Cím: Karla Schneider – Claudia Carls: Cinege Mici meséje Kiadó: Manó Könyvek Megjelenés: 2011
Lackfi János: Karácsonyi vándorok
Mihez kezdjen az ember, ha túl sok a pénze? Ha túl sok a kastélya, lova, tevéje, datolyaligete, oázisa, sivataga, bora, búzája, aranya, egyáltalán mindene? Aj, nem az a baj, mondjátok ti erre. Hanem, ha kevés! Ha nem jut belőle fagyira meg csokira meg mozira meg mindenre!
Igen ám, de kétezer évvel ezelőtt élt Napkeleten három király, akiknek tényleg, de tényleg megvolt mindene, derékig jártak az aranyban és nyakig az ezüstben és fejbúbig a datolyában, mégsem voltak elégedettek.
Éppen ezért aranyat-ezüstöt-datolyát odahagyva veszedelmes útnak indultak, hogy megkeressék a leghatalmasabb Királyt, aki az egész világot uralmába hajtja, aki focilabdaként pörgeti a Földet, és akinek az angyalok szolgálnak fel limonádét. Hosszú vándorlásuk egy istállóig vezetett, ahol pontosan azt látták, amit azóta minden karácsonykor az egész világ ünnepel. Ha szeretnéd követni őket nem mindennapi kalandjaik során, ez a könyv bevilágítja az utat, akár… nos, igen, akár a betlehemi csillag.
Cím: Lackfi János: Karácsonyi vándorok Kiadó: Móra Kiadó Megjelenés: 2011
Bátor Könyv
A főhős, a tengerben élő Csepp története elismert közéleti személyiségek tollából ered, de a mese születését több ezren követték és alakították az Interneten is. A kalandos történet fejezetről fejezetre az olvasók szavazatai és hozzászólásai alapján vett új fordulatokat.
A szerzők egyedi stílusa, írói eszközei és világképe minden fejezetet önálló csemegévé tesz. A Lolamesékkel már többszörösen bizonyító D. Tóth Kriszta író-szerkesztői munkája pedig garancia rá, hogy a világ első Facebook-alapú meséje az egész családnak élvezetes perceket szerez.
Minden fejezetet már híresség írt, köztük Geszti Péter, Kepes András, Lackfi János, Rácz Zsuzsa és Schell Judit. A bevétel természetesen jótékony célra megy, úgyhogy a könyv megvásárlása duplán jó.
Máté Angi: Ez egy susogó levél
Máté Angi: Ez egy susogó levél
Máté Angi rövidmeséi olyan, a gyerekek számára mindennap használt, hétköznapi fogalmakról szólnak, amelyek eddig mégsem jelentettek témát a gyerekirodalomban:
fázás, magány, félelem, szeretet.
Lackfi János megfogalmazásában Máté Angi írásai „világújrateremtő”, egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv Máté Angi – nyelven beszélnek.
Mesékről lévén szó a szokatlan perspektívák, megszemélyesülő fogalmak, varázslatok használatával lesznek különlegesek ezek a történetek, melyekben az érzékelésnek kitüntetett szerepe van.
A rövidprózák, Keszeg Ágnes illusztrációival kiegészülve különös, álomszerű, szürreális, ám mégis otthonos hangulatú mesekönyvet eredményeznek.
Máté Angi: Ez egy susogó levél Illusztrátor: Keszeg Ágnes Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó Megjelenés: 2011
Pascal Chauvel: Bolygónk, a Föld – Larousse
Miért olyan különleges a mi planétánk, és hogyan védhetjük meg? Környezettudatos gondolkodásra nevel ez a remek képeskönyv, amelyből a 7-10 éves gyerekek minden alapvető földrajzi ismeretet könnyedén elsajátí¬t¬hatnak. Bolygónk a világegyetemben, a Föld története, felépítése, az élet kialakulása, az égövek és az élet változatos formái a természetben: Szemléletes illusztrációk és magyarázatok igazítanak el bolygónk csodálatos világában.
A kötet segítséget nyújt a kíváncsi gyerekeknek, hogy jobban megismerhessék bolygólyukat, a Földet, és megértsék, miért olyan szép és törékeny.
Többek közt az alábbi kérdésekre is választ kaphatnak a könyvből:
– Miért olyan különleges a mi planétánk, mely a világmindenség egy kis sarkában rejtőzik?
– Miért csak a Földön élhettek a dinoszauruszok és fejlődött ki az előember?
– Miért vannak vulkánok és katasztrófák a Földön?
– Hogyan védhetjük meg a levegőt, a vizet, az erdőket és az állatokat?
Cím: Pascal Chauvel: Bolygónk, a Föld – Larousse
GT