Állandó rajongó táborral bír, no meg kritikussal, és van egy újonnan felmerülő csak azért is utálom az írónőt köre is. Egyik oldal élteti és minden gondolatát ujjongja s élvezi, másik pont ellenkezőleg; érthetetlennek tartja, s reproduktív módon hangoztatja ellenkezését. Személy szerint az elsőhöz tartozom, még akkor is, ha kritikusan olvasom könyveit. Vavyan Fable nélkül a magyar szórakoztató irodalom szegény lenne, nagyon szegény. – Vélemény
A szórakoztató irodalomnak szüksége van az ilyen nívósan megfogalmazott, megszerkesztett és életre keltett könyvekre. Molnár Évát (írói nevén, Vavyan Fable – a szerk.) messze elkerülik az agyrágó bogarak (Mogorva nyár), én meg csak álmodozom arról, hogy egyszer tán-tán képes leszek olyan könnyedséggel róni a szavakat, és szerkeszteni a mondatokat, mint ahogyan ő teszi. Mert így játszani a gondolatokkal és a habosan formázott agglutinációkkal kevesen tudnak. Így aztán irigyből is sok, fújozásból is épp elég, pedig az ellenkezőknek időnként csak az intelligencia legelső (azt már nem merem említeni, hogy több is van) fokára kéne fellépni, és hagyni elringatni magát a magyar nyelv játékos szépségeiben. És akkor a karakterek megformálása és a történet klisékkel teli izgalmai még említésre sem kerültek.
Pedig… pedig, ha minden nő oly határozott és stílusos lenne, utolsó cseppnyi nőiességének megtartásával együtt, mint Denisa vagy Kyra, és a férfiak… Ide nekem egy Belloq-ot, egy Vis Majort, vagy akár egy Martint, Donaldot is akarom, és Delgadót, hogy Cydről, Marcelről és Patrick Wyne-ről ne is beszéljek. Akarom őket mind egy személybe, külön-külön, álmaimba és valóságba egyaránt. Ember, azaz olvasó legyen a talpán, akit nem kápráztatnak el ezek a karakterek, hibáikkal és pozitívumaikkal, erényeikkel és gyarlóságaikkal egyaránt. Mert igen, Vavyan Fable nem csak a szójátékok meseasszonya, hanem a jellemzéseké is.
Halkirálynő és Vis Major, 2 in 1!
A Habospite sokat ígért, már a megjelenése előtt is. Halkirálynő és Vis Major, 2 in 1! Azért ez az információ kellőképpen felhívja a figyelmet, még azoknak is, akik fanyalognak miatta az utóbbi időben. Azok, akik számára Molnár Éva stílusa és világa visszatetsző, a két párost egy időben, egy helyen idegesítőnek fogja látni, ám a másik oldal, azaz akik ismerik a már jócskán egymásba bonyolódott és kiegyensúlyozottabb életet élő Denisa-Belloq és a még egymással harc-ki harcozó, de egymást nem eresztő Kyra-Vis Major történetfolyamát, csapot-papot hátrahagyva ugrálhattak örömükben, hogy a párosok együtt, egy könyvben, mit egy könyvben, egy oldalon is említve vannak. Merthogy agyba-főbe együtt vannak, keresztül és kasul kuszálják egymás gondolatait, nyomozási stílusát, és sorsát is. Olyannyira, hogy máris tűkön ülök, hogy is lesz ez Kyráékkal, merthogy Denisa ad egy kis útravalót a vagány Fertő City-s zsarucsajnak. De ne áruljak el feleslegesen titkokat.
„Sőt, Daniel maga az erotomágnes.
Ellenállási képtelenségemet kimutatom a szőlőlomozat mélyében. A magunkfajta, nem tegnap találkozott párról ugyan ki hinné el, amit egymással teszünk? E szenvedélykitöréshez tán azon erő fogható, mely eltemette Pompeijit.”
Szóval, nem kispályás szereplőkről és egyéniségekről van szó. A kellékek is épp ennek megfelelőek, sorozatlövő fegyverek, exzsaruk és újdonsültek, no meg a majdnem kopók ezerrel pörögnek, üldözik a rossz fiúkat, akikből, mint a mesékben, és a 70-es években gyártott Hong Kong utcáin forgatott kung fu filmekben, egész csapatnyit tesznek ártalmatlanná, és jó esetben lakat alá. Természetesen ezek a nehéz fiúk már régóta ellenségek, és már régóta levadászni kívánják a rend őreit, ám a véletlen és a nagyon is valóságos élet, azaz a Fertő Cityben készülődő menyegző épp jó alkalmat teremt arra, hogy az egész bandát a rács mögé tuszkolják, leszámítva azokat a tűzharcba keveredett sötét egyéneket, akik… Nos igen, akik elhaláloznak. Mert azért olyanok is akadnak, jócskán. És valljuk be, jogosan, merthogy milyen alapon merik odatolni a képüket a harcművésznő (és időnként hisztibajnok) Dalia és a sok sokszor halálra kínzott exzsaru, exkém, Marcel (Lobo) kézfogójára, a város híresnevesnek számító kastélyába, méghozzá nem csak azzal a szándékkal, hogy belekóstoljanak az esküvői habospitébe.
Mindezen serehadot a régóta összeszokott kopópáros, Vis Major és Kyra Emett veszi közelről is szemügyre. Nem, ők nem az esküvő miatt jelennek meg, noha előtörténetüket tekintve nekik is kijárna lassan egy kézfogó. Legalább virtuálisan. Merthogy ők épp ismét hidegen járnak egymással.
A tempón viszont a kapcsolatok lángolása, avagy hideglelése mit sem változtat, kapkodom a fejem olvasás közben, és időnként próbálok mélyeket lélegezni, mert a nyelvezet, mint említettem tanulni való, a történet meg ugye, a 100 méteres síkfutás versénybe iratkozó. Letenni a könyvet lehetetlen, viszont a körömrágás, mint olyan egészségtelen, és pszichés zavarokra is utalna, így hát inkább olvasok, és nevetek. Mert nem lehet nem nevetni az olyan pillanatokon, melyek túlmutatnak, többet fejeznek, ki mint amit a szereplők fel-feltárva takargatnak egymás előtt:
„Az áhítat tárgya futólag megérinti a vállamat.
– Figyelj, élet – kezdi. – Kösd le a csóka figyelmét. Belógok a kertbe, megnézem a szkeletonokat.
– Beszámolót remélsz tőlük? – firtatom.
A szamuráj rám vigyorog.
– Kettőnk közül inkább te vagy a halvajárókkal táncoló – feleli. – Az a gyanúm, hogy a fifi igazat mond.
– Azért, mert géppisztollyal kardoskodik mellette? – fanyalgok képzavarosan.
– Fedezz! – súgja, s elfoszlik mellőlem.
Sóhajtva kisimítok a homlokomból egy ott sem lévő hajtincset. A kapuoszlop mögé húzódom. Régóta sejtem, hogy az élet nem Kojak-nyalóka.”
Klisékkel és előre tudható elemekkel tarkított a történet. Titkot nem árulok el a végkifejlettel, nem is titok. Molnár Éva törekszik a magyarázható és élvezhető happy endekre, mert az élet úgy szép, ha happy enddel záródik, nincs azzal semmi baj. Igazi üdítő élményt kapunk, melyben földön, vízen, levegőben, és kiváltképp agyban zajlanak az események, érzelmi adok-kapokok, töltetek és szórakoztató oltári dínom-dánomok.
Külön öröm és meglepetés az idézetek beolvasztása a könyvbe, bátor és egészséges önértékeléssel, egóval bíró az az író, aki felvállalja, hogy nem csak ő tud írni, bizony vannak elődök, akik prímán megfogalmazták már a saját maga által is említésre méltónak talált aranyigazságokat és -köpéseket.
Tehát vélemény, és nem írhatom, hogy kritika, mert nem az, mert minden hibája, túlzó mozgalmassága és időnkénti bonyolultsága ellenére nincs mit kritizálni a Habospitén.
Cím: Vavyan Fable: Habospite Kiadó: Fabyen Kiadó Megjelenés: 2011 Oldalszám: 457
Kibelbeck Mara
