Van benne szerelem? Van. Időutazás? Hogyne. Korszerű diáknyelv? Mi sem természetesebb! Pörgés, izgalom, krimi? Minden, ami elképzelhető! – A Culturán Ayhan Gökhan írása az Időfutár című rádiójáték könyvalakjáról.
Gimesi Dóra, Vészits Andrea, Jeli Viktória és Tasnádi István író, drámaíró Időfutárja régóta hiányzott a magyar irodalom gyermekközpontú ágából. Nem olyan régen kezdődött ez a csoda, a hiánypótló Időfutár megjelenése, a magyar rádiójáték állott, kihaltnak hitt vizének felkeverése, felélénkítése. Egy sokak szerint halott műfaj, a rádiójáték feltámasztása köszönhető nekik.
A hosszúra tervezett rádiójáték könyvalakban is megjelent, a második kötet foglalhat helyet a polcon A királynő palástja címmel. Egy túlpörgéses, digitalizált, többsebességes világban egy hasonlóan túlpörgéses, a gyerekek érdeklődését felkeltő könyv elengedhetetlen a siker érdekében. Tasnádi István és csapata könnyedén vette a feltáruló, megannyi akadályt. Mert milyen ez az Időfutár? Van benne szerelem? Van. Időutazás? Hogyne. Korszerű diáknyelv? Mi sem természetesebb! Pörgés, izgalom, krimi? Minden, ami elképzelhető!
Régóta nem izgultam ennyire. Tasnádi és szerzőtársai rafináltan taglalják a történetet, minden egyes fejezet végén tövig rághatjuk izgalmunkban a körmünket. A kétszáz évvel korábbi században ragadt lány, Hanna naplója kísér végig fejezetről-fejezetre, s az utolsó oldal a legizgalmasabb, legdrámaibb pontnál szakad meg: tűkön ülve várhatjuk a folytatást.
A megfelelő humorral, kalandokkal megáldott történet lendületes és a kamaszkorhoz igazítottan pontos. A kamaszkor változékony bugyraiból felmerülő problémákat, szerelmi ügyeket, érzelmi viharokat mértékkel adagolja a szerzőpáros. Semmi sallang, semmi erőltetett kiszólás, ujjongva utazhatunk az Időfutárban, s a rádiójáték hallgatóinak száma és a megkérdezett fiatalok lelkesedése is bizonyítja, végre műsorra tűztek egy fiataloknak, fiatalokról szóló történetet, körülbelül tizedéves kortól száz éves korig.
A szerzők — mint a kertben szokás a húsvéti tojásokat, — elrejtettek néhány alapműveltséghez szükséges információt, más környezetben száraznak nevezett történelmi és egyéb adatot, ebből következően az Időfutár a hatékony ismeretátadás pedagógiai képességét sem nélkülözi. A skype-os beszélgetések néha valóban kicsit visszavesznek a történetekben sodródás hangulati értékéből, pedig az alkotók eléggé átírták a rádiójátékot ahhoz, hogy könyvalakban is fogyasztható legyen, nem baj, ennyi baki itt maradt mutatóba.
A rádiójátékban megszokott zenei aláfestés, a karakterek „hangjának” hiánya érződik a könyvben, annyira mégsem zavaró, hogy ne élveznénk a cselekményt.
Manapság sokan vitatnak nem egy kötelező olvasmányt, menjen-e, maradjon-e, cseréljék le egy korszerűbb, a mai gyerekeknek is érthetőbb műre egy-egy nehezebben, nagyobb korban befogadhatóbb regényt. Sokan nem igazán vérbeli írók műveivel rukkolnak elő, a kötelező olvasmányok árnyékába sem férkőzhető már-már ponyvajellegű, hanyagul megírt, a pillanatnyi szórakozást biztosító könyvekkel. Tasnádi István és szerzőtársai Időfutárja lenne legalkalmasabb a tizedéves korban ajánlott kötelező olvasmányok listájának a kibővítésére, e titulus elnyeréséhez minden adottsága megvan: stílusa jó és lendületes, nem mond ellent az irodalmi szövegek színvonalának, van története, mondandója és tanulsága, s a már felhozott ismeretátadásra is hangsúlyt helyez.
A folytatásos ifjúsági sorozatként is tökéletesen működő Időfutárt ha a szerencse engedi, felfedezi magának egy képzeletgazdag rendező, s a hangzásbeli és szövegbeli örömök után jöhet a képbeli öröm és élvezet. A napokban a Librarius oldalán nyilatkozta Tasnádi István, hogy az ebben érintett vezetőség kérte, fejezzék be, zárják le a történetet. Megjegyzem, az ok ismeretlen és különben is érthetetlen, egy sikeres, több ezres hallgatót maga mögött tudó műsort levenni az éterből felér egy öngyilkossággal. A helyzet ez, nincs mese. Legjobb tudomásom szerint az Időfutárt öt kötetre tervezik, s most tartunk a harmadik kötetnél. Az Időfutár elkötelezettjeinek és szerelmeseinek megmarad a papír! Nem véletlenül tartja a már közhelyszámba menő mondás: a szó elszáll…
Ayhan Gökhan
Átjáró
