Fábián Zsuzsanna szerint változatlan az a jelenség, hogy „itáliaiak” egymás között az olasz köznyelvet használva felismerik, hogy melyikük honnan származik. Bensőséges, családi körben még mindig jellemző a tájnyelvek enyhébb változatának használata.
A nyelvtudás magas szintjére jutottak el azok, akik helyesen és pontosan használják egy-egy idegen nyelvnek a szavaknál terjedelmesebb lexikai egységeit. Az olasz többszavas kifejezések némelyike szó szerint megfeleltethető ugyan magyar nyelvi kifejezéssel (scoprire l’acqua calda: felfedezi a meleg vizet, muovere cielo e terra: eget-földet megmozgat, vedere la luce in fondo al tunnel: látja a fényt az alagút végén), sok esetben azonban az olasz lexikai egységeknek csak hasonló értelmű kifejezéssel, ,,más szavakkal” adhatjuk vissza a jelentését (essere della più bell’acqua: cégéres gazember, andare a ingrassare i cavoli: alulról szagolja az ibolyát, essere innamorato fino all’osso: fülig szerelmes). Ezért fontos alapkönyv az olasz nyelv iránt érdeklődők számára az Olasz–magyar kifejezések szótára, mert jól eligazítja használóját az olasz nyelv kifejezéseinek, szólásainak és közmondásainak gazdag világában. A szótár arról ad tájékoztatást, hogy az olasz nyelv egy-egy kifejezésének melyik magyar szókapcsolat, szólás vagy közmondás a párja.
Nincs mindennap esküvő, mondja az olasz – Egyszer volt Budán kutyavásár, mondja a magyar.
Az Olasz–magyar kifejezések szótára több mint 10 000, stílusminősítésekkel ellátott és a variánsokat is bemutató olasz állandó szókapcsolatot (comprare qc per un pezzo/tozzo di pane), szólást (pigliar la lepre col carro), szóláshasonlatot (sordo come una campana), közmondást (Dio manda il freddo secondo i panni) és ún. „névfelidéző szókapcsolatot” (l’Eroe dei due mondi) tartalmaz, a magyar megfelelők kíséretében. A gyakori és közismert olasz kifejezések mellett számos, az utóbbi két évtizedben keletkezett neologizmus is helyet kapott a kötetben. Az egymással lexikai összefüggésben álló szókapcsolatok közötti keresést a szócikkek végén sorakozó utalások biztosítják.
A szótárt haszonnal forgathatják az olaszul tanuló diákok és a fordítók, de az összegyűjtött anyag kiválóan alkalmas az olasz köznyelvet már ismerő közönség nyelvi horizontjának tágítására is.
A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadóban az Olasz–magyar kifejezések szótára. A szótár egyik szerzőjével, Fábián Zsuzsanna professzor asszonnyal a TINTA Könyvkiadó vezetője, Kiss Gábor beszélgetett ebből az alkalomból.
Kiss Gábor: Mit jelent az új szótár címében a „kifejezések” szó?
Fábián Zsuzsanna: A szakirodalom általános felfogása szerint a kifejezés szó a forma (a szerkezet) és a tartalom síkján többé-kevésbé állandósult szókapcsolatot jelöli. Az ebből a szempontból „legmerevebb” kifejezés a közmondás, aminél rendszerint nincs variációs lehetőség, hiszen ezt idézetszerűen illesztjük mondandónkba. – A kifejezéseknek gyakran az idegen nyelvi megfelelői is „kifejezések” (azaz: szintén állandósult szókapcsolatok), pl. avere il coltello alla gola, azaz torkán a kés.
K. G.: Kérem, mondjon néhány példát olyan szólásokra, közmondásokra, melyeket nem lehet szó szerint lefordítani olaszból magyarra.
F. Zs.: Ilyenek lehetnek például a következő esetek:
fare un quarantotto, szó szerint: negyvennyolcat csinál – jelentése: zűrzavart/felfordulást csinál;
star seduti su due sedie, szó szerint: egyszerre ül két széken – jelentése: kétkulacsos;
avere il sigillo sulle labbra, szó szerint: le van pecséttel zárva a szája – jelentése: lakatot tett a szájára;
ogni giorno non si fanno nozze, szó szerint: nincs mindennap esküvő – jelenése: egyszer volt Budán kutyavásár;
sbaglia anche il prete all’altare, szó szerint: a pap is hibázik az oltárnál – jelentése: a lónak négy lába van, mégis megbotlik.
K. G.: Ennek a most megjelent szótárnak mi a közvetlen előzménye?
F. Zs.: Az új a szótárnak korábbi, szintén Danilo Ghenóval közösen publikált szótáraink az előzményei, amelyek az Akadémiai Kiadónál 1986-ban, illetve a Grimm Kiadónál 2003-ban jelentek meg. A mi szótárunk az egyetlen olyan olasz–magyar szólásszótár, amely egyfelől a napjainkra kikristályosodott, az állandó szókapcsolatokat illetően a tudósok körében konszenzust élvező nyelvészeti alapokra épült, másfelől pedig a néhány, mások által készített hasonló jellegű szótárhoz viszonyítva a legnagyobb terjedelmű.
K. G.: Mi volt a munkamegosztás társszerzőjével, Danilo Ghenóval?
F. Zs.: Ahogy eddig mindig: fele-fele, mégpedig mind a gyűjtésben és a megszerkesztésben, mind a legmegfelelőbb ekvivalensek megtalálásában. Danilo Gheno barátom jól tud magyarul, hiszen annak idején a Padovai Egyetemen elvégezte a magyar szakot, majd évekig a szegedi egyetem olasz tanszékén anyanyelvi lektorként tanított. Így aztán ő a jelentésárnyalatok szintjéig meg tudja ítélni, hogy az olasz és a magyar kifejezések között megvan-e a tökéletes ekvivalencia, vagy magyarázat-szerű megjegyzésekre is szükség van. Ráadásul magyar felesége, Keresztesi Katalin szótárunk összeállításában is segédkezett. – A szerkesztést illetően egyébként újdonság, hogy csúcsos zárójelekkel a kifejezések vonzati részeit is megjelöltük.
K. G.: Tudjuk, hogy az első kétnyelvű szótárak latin–magyar, magyar–latin szótárak voltak. Mikor jelent meg az első olasz–magyar, magyar–olasz szótár?
F. Zs.: Az első ilyen szótárpár megjelenésének kimondottan történelmi okai vannak. A „magyar Fiume” korszakához köthető, hogy Fiumében oktató tanárok magyar–olasz (1884) és olasz–magyar (1887) szótárpárt adtak ki. Az a tény, hogy a magyar–olasz irányú kötet jelent meg előbb, azt mutatja, hogy az olasz lakosságú Fiumében akkor a „célnyelv” a magyar volt.
K. G.: A kétnyelvű szólás- és közmondásszótárak csak jóval a hagyományos szótárak után jelentek meg. Kik készítettek eddig olasz–magyar szólás-, közmondás-, ill. kifejezésszótárt?
F. Zs.: Az első ilyen szótár Csánk Béla Olasz–magyar szólásgyűjtemény című munkája volt 1940-ben, melynek anyagát jogász képzettségű szerzője olasz ösztöndíjas útja alatt állította össze, s így egyrészt szerepel benne számos, nem a szólások kategóriájába sorolható (akkor divatos) kifejezés is, másrészt pedig hiányzik belőle sok igazi és gyakori szólás és közmondás. Kisebb volumenű olasz–magyar vonatkozású szólásszótár még Francesco Dimola magánkiadású munkája 2013-ból, ill. a Bánhidi Agnesoni Ágnes által összeállított Olasz közmondások c. szótár.
K. G.: Édesapjának, Fábián Pálnak a neve nagyon sokaknak ismerős, hiszen ő volt évtizedekig a Magyar helyesírási szótár főszerkesztője. Odahaza beszélgettek nyelvészetről?
F. Zs.: Gyermekkoromban természetesen nem mi ketten beszélgettünk ilyesmiről, hanem akkortájt végighallgattam például az ő gyakori telefonbeszélgetéseit kollégáival és barátaival. Másfelől persze mindig tudtam, hogy éppen milyen nyelvészeti vagy ilyen jellegű munkákon dolgozik ugyanazon az írógépen, amelyen még Fábián Gyula nagyapám írta az ifjúsági regényeit… És hát sokat mesélt otthon, vacsora közben, az egyetemen történt kisebb-nagyobb ügyekről, kollégákról és diákokról. – Meg szeretném még említeni azt is, hogy – a gyermeknevelés szakaszának elmúltával – édesanyám, Péterfy Éva is bekerült „hivatalosan is” ebbe a nyelvészközegbe: ugyanis munkatársa lett a Benkő Loránd által főszerkesztett nagy magyar etimológiai szótár munkatársi gárdájába. Számomra tehát sem a nyelvtudomány, sem a nyelvészek közössége nem volt idegen, és a sors különösen kegyes ajándékának tekintem, hogy magam is ebben a kiváló közegben ezzel a diszciplínával foglalkozhattam egész életemben.
K. G.: Az évszázadok alatt az olasz–magyar gazdasági, kulturális kapcsolatok intenzívek voltak; elég, ha csak arra gondolunk, hogy a középkorban sok magyar diák tanult Észak-Olaszországban. Ennek a kapcsolatnak van „nyelvi lenyomata”?
F. Zs.: Az elsősorban északolasz nyelvi lenyomat, természetesen elég erőteljesen megnyilvánul, mégpedig a kiejtést is tükröző szókészlet területén. A magyarba bekerült olasz jövevényszavakkal számosan foglalkoztak, és voltak, akik nagyobb összefoglalást is szenteltek a témakörnek. Közéjük tartozik az első olasz–magyar nagyszótár megszerkesztője, Kőrösi Sándor is: „modern filoszként” ő foglalta először össze a témát 1892-ben. Egy másik fontos, tudományos igényű munka Karinthy Ferencnek, a neves írónak a bölcsészdoktori értekezése volt 1947-ben. 2010-ben jelent meg azután Udinében (tehát először a mai olasz közönség tájékoztatása céljából) az általam és Szabó Győző kedves volt tanárom és kollégám által szótár formájában megszerkesztett Dall’Italia all’Ungheria: parole di origine italiana nella lingua ungherese c. könyv: ebben olasz kiindulású szócikkekben mutatjuk be az olaszból a magyarba bekerült jövevényszavakat. És végül meg kell említenem, hogy 2018 óta folynak egy európai dimenziójú projekt munkálatai, amely a híres firenzei Crusca Akadémia kezdeményezésére indult el, és amelynek célja modern informatikai adatbázisban rögzíteni az olaszból másik nyolc nyelvbe átszármazott olasz eredetű szavakat. E munka olasz–magyar részének gondozását szintén én végzem.
K. G.: Említette, hogy az északolasz nyelvnek volt hatása a magyarra. Az olasz nyelv mennyire más északon, mint délen?
F. Zs.: Az egységes Olaszország megszületése óta a megértést is akadályozó nagy tájnyelvi különbségek lassan csökkennek, de változatlan az a jelenség, hogy „itáliaiak” egymás között az olasz köznyelvet használva felismerik, hogy melyikük honnan származik. Bensőséges, családi körben még mindig jellemző a tájnyelvek enyhébb változatának használata. – A felvetés második részére a rövid válasz az, hogy „nagyon más” a két nyelvváltozat. Földrajzi és történelmi okok miatt a magyar nyelvre természetesen az északolasz változatnak volt sokkal nagyobb hatása.
K. G.: Hogy alakult ki a ma elfogadottnak tartott olasz sztenderd nyelv? A most megjelent szótárba vettek fel olasz „nyelvjárásias” kifejezéseket?
F. Zs.: A szótárba elsősorban a mai olasz köznyelvben ismert és elterjedt állandó szókapcsolatokat, szólásokat és közmondásokat vettük fel. Az italianizmusok szótára összeállításához ezért volt feltétlenül szükség olasz anyanyelvű nyelvész közreműködésére: hiszen az egyébként északolasz származású Danilo Gheno barátom anyanyelvi ismeretei nélkülözhetetlenek voltak a tájszólási, ill. az „összolasz” változatok szétválogatása során.
K. G.: Hogy látja az olasz szótárkiadás helyzetét a magyar szótárkiadáshoz képest?
F. Zs.: Két ponton látok nagy különbséget. Elsősorban a dimenzióban, ami természetesen a két ország és nép nagyságbeli különbségével áll természetszerű összefüggésben, azaz: az olasz könyvpiac sokkal nagyobb, így persze „nagyobb szelet” a szótárkiadás is. A másik különbség pedig az, hogy Itáliában a szótár tekintélye talán mind a mai napig nagy. Konkrét történelmi-filológiai kiindulópontként megjelölhetjük az először 1612-ben kiadott, híres-nevezetes Crusca-szótárat, amely – a nyelvileg is megosztott és 1861-ig politikailag sem egységes Itáliában – a firenzei (toszkán) irodalmi nyelvi változaton alapul. Ez lassan az egységesülő olasz köznyelv modelljévé vált és terjedt el az egész itáliai félszigeten, de vele párhuzamosan, bizonyos körökben és területekre visszaszorulva, tovább élnek a tájnyelvek is. Megjegyzendő, hogy néhány évtizeddel ezelőtt az olasz iskolarendszerben kötelező volt minden diáknak olasz egynyelvű szótárral rendelkeznie, ezért álltak a szótárak nagy oszlopokban a könyvesboltokban már augusztus második felében. A fenti igen vázlatos összefoglalás talán kellőképpen utal azokra a lényegi okokra, amelyek miatt kimondhatjuk: a szótár beágyazottsága, tekintélye Olaszországban a mai modern, immár az internetre áttevődött közegben sem kicsi. A számítógépes lexikográfia azonban minden szinten és területen kezd Olaszországban is általánossá válni, a papíralapú szótárak használata ott is visszaszorulóban van.
K. G.: Ön évtizedek óta tanít az ELTE bölcsészettudományi karán. Mi a tapasztalata, miben mások a mai diákok, mint a digitális kor előttiek?
F. Zs.: Valóban: 1973-ban végeztem az ELTE BTK olasz–német szakán, 1988-ig a szegedi JATE olasz tanszékén, utána pedig 2019-ig az ELTE olasz tanszékén oktattam, továbbá a PPKE BTK olasz tanszékén is voltam néhány évig óraadó tanár. Tanított tárgyaim a leíró nyelvtan, a lexikológia-lexikográfia, a szociolingvisztika voltak. Tehát: saját egyetemi tanulmányaimat is beszámítva kb. 50 évre tudok visszatekinteni. – A kérdésre válaszolva: a mai diákok sokkal kevesebbet olvasnak, és e célból is csak a laptop, ill. a mobiltelefon képernyőjét használják. Ezeknek az eszközöknek a forradalmi nagyszerűségét én is boldogan felhasználom – de nem olvasásra: regényt, hosszabb tudományos cikket vagy könyvet nem lehet és nem célszerű mobiltelefonon végigolvasni. Tehát az ismeretek megszerzésének módja nagyon megváltozott: minden sokkal gyorsabb, s ezáltal nagyon felszínes. Ennek nemcsak a tudósok, kutatók tanárok képzettségére nézve vannak és lesznek negatív következményei, hanem az ún. „általános műveltséget” illetően is. Változik a világ, és ezt – tetszik, nem tetszik – el kell tudni fogadni.
K. G.: Most, hogy megjelent a nagy munka, hátradől és megpihen, vagy már dolgozik is egy újabb szótáron?
F. Zs.: Az olasz–magyar szótárírás történetének megírásán túl talán nyílik még arra is mód, hogy egy nagyobb volumenű, magyar–olasz szólás- és közmondásszótárat is elkészíthessek.
