A nyakigláb, a modern világhoz alkalmazkodni képtelen, folyton csetlő-botló címszereplőt maga Tati személyesítette meg, a némafilm-vígjátékok főhőseinek modorában. Ahogy ő mondta: „Szeretem, ha a geg a lehető legtöbb igazságot tartalmazza.”
Jacques Tati képes egyszerre szatirikus és kedves esetlen, miközben elegáns tud maradni. A komédia nemes géniuszáról van szó, aki azonban csak maroknyi filmet készített. Jacques Tatinak nincs szüksége rá, hogy a filmjeinek önálló története legyen, és az általa alakított karaktert sem állítja feltétlenül az események középpontjába. Filmjei ennek ellenére gyakorlatilag percre pontosan felépítettek és megtervezettek. Szokása szerint megtölti a jeleneteket emberekkel és tárgyakkal, majd hagyja, hogy a néző maga döntse el, ezek melyikére koncentrál. Néha persze ő maga áll a központban, mint – az Hulot úr nyaral egyik jelenetében – maikor kis kajakja összecsuklik alatta, és a többi vakációzó halálra rémül, mert azt hiszik, egy cápa közeledik feléjük a vízben. Máskor teljesen jelentéktelen, beolvad a többi szereplő közé – például amikor vasútállomáson a rengeteg ember közül senki nem érti pontosan, mit mond a hangosbeszélő, így egyik perontól a másikig rohannak.
Rövidfilmektől a kamera másik oldaláig
A francia filmvígjáték egyik nagy klasszikusa orosz származású volt, Jacques Tatischeff néven 1908. október 9-én született Le Pecq-ben. Nagyapja, Dmitrij Tatiscsev a cár franciaországi nagykövete volt. Az ifjú Jacques tanulmányai befejeztével rövid ideig képkeretező és kirakatrendező apja mellett dolgozott, immár Tativá rövidített névvel. A testmozgást és a sportokat kedvelő fiatalember 1931-ben a Racing Club rögbijátékosa lett, és itt kezdte először szórakoztatni társait rövidke pantomimjelenetekkel. A legnagyobb sikert arató részegpincér-pantomimszámával leszerződött a híres párizsi Gerny,s mulatóba, ahol felfigyelt rá Colette, az író-varietéművész, aki aztán napilapok hasábjain népszerűsítette Tatit. Innen már csak egy lépés volt a film világa: Tati eleinte rövidfilmeket rendezett a saját forgatókönyvei alapján, s kisebb színészi szerepeket vállalt. A háború után is kapott néhány szerepet, majd rövidesen átkerült a kamera másik oldalára, miután 1947-ben a megbetegedett René Clément helyett ő fejezte be a Postások iskolája című filmet.
1949-ben forgatta első önálló művét, a Kisvárosi ünnepet, 1953-ban az Hulot úr nyaral című filmjével pedig megszületett a bokáig érő nadrágban esetlenkedő, esernyőjéhez, pipájához és ócska ballonkabátjához ragaszkodó Monsieur Hulot alakja. A nyakigláb, a modern világhoz alkalmazkodni képtelen, folyton csetlő-botló címszereplőt maga Tati személyesítette meg, a némafilm-vígjátékok főhőseinek modorában. A filmet bemutatták az 1953-as cannes-i filmfesztiválon, de a zsűri végül nem díjazta, holott Tati zsenialitását mindenki Chaplinéhoz hasonlította. A legjobb forgatókönyv Oscar-díjára 1956-ban jelölték, de végül azt sem kapta meg.
A következő film, a Nagybácsim volt Tati első színes filmje. 1958-ban lakóhelyén, Saint-Maur-des-Fosses-ban forgatta a helyi lakosok lelkes statisztálásával. A városka főterén ma Hulot úr életnagyságú bronzszobra áll. A film végre meghozta a várva-várt elismerést, amikor 1958-ban elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Az Hulot-sorozat következő darabja Playtime címmel 1967-ben készült el, forgatásakor létrehozták „Tativille-t”, a modern városrészt, csupa üveg toronyházakkal, éttermekkel, utcákkal, kereszteződésekkel. A film forgatása kilenc évig tartott, ám a várt siker elmaradt, és olyan komoly anyagi veszteséggel járt, hogy Tati további munkáit (Hulot úr közlekedik, 1971; Parádé, 1974) csak alacsonyabb költségvetéssel tudta elkészíteni.
Jacques Tati Oscar-díjas francia színész, rendező 30 éve, 1982. november 5-én halt meg Párizsban.
A burleszk műfajának késői képviselője volt, aki filmjeiben nem a beszédre, sokkal inkább a képi világra helyezte a hangsúlyt. Poénjai sosem voltak erőszakosak, finoman gúnyolta a társadalmi konvenciókat, az emberi gyengeséget, a fonákságokat. Ahogy ő mondta:”Szeretem, ha a geg a lehető legtöbb igazságot tartalmazza.”
