Jean Renoir, a francia filmművészet kiemelkedő mestere, Pierre-Auguste Renoir fia 125 éve, 1894. szeptember 15-én született Párizsban és 40 éve, 1979. február 12-én halt meg Los Angelesben.
Apja a nagy impresszionista festő, Pierre-Auguste Renoir volt. A Montmartrte-on nőtt fel, festők és modellek között, Párizsban járt egyetemre, Aix-en-Provance-ban szerzett diplomát, 1913-ban. Az első világháborúban a lovasságnál szolgált, majd hadirepülő lett. Megsérült a lába, egész életében bicegett. A háborúban átélt borzalmak hatására egész életében pacifista maradt.
Leszerelése után kerámiázni tanult, majd újságíróként dolgozott. Apja halála után annak modelljét, Andrée Heurschlinget vette feleségül. A húszas évek elején fordult érdeklődése a film felé, forgatókönyvíró és rendező lett.
Jean Renoir maga volt „a” francia film – írta 1952-ben a francia új hullám szellemi atyja, André Bazin.
Első filmjein – feltehetően apja hatására – erős impresszionista jegyek találhatók, művein irodalmi indíttatás érződik. Első filmje az Egy örömtelen élet, 1924-ben. A német avantgárd hatását mutatja Zola Nanájának (1926) és Andersen: A kis gyufaáruslány című meséjének megfilmesítése (1928). Mindkettő főszerepét felesége játszotta, Catherine Hessling néven, sőt testvére, Pierre is fontos szerepet kapott.
Az 1930-as években került az élvonalba, a hangosfilmet merőben újszerű módon alkalmazta. Készített nem egy kommersz filmet is, de A szuka (1931) már saját elképzelései szerint született. Keserűen pesszimista kispolgár-dráma, a későbbi „fekete film” példaképe. A vízből kimentett Boudu (1932) bohózatának polgári idillje mögött anarchikus nyugtalanság érezhető. A film a szabadság romantikus diadalával ér véget, itt jelentkezik először – még határozatlanul – társadalomkritikája.
A Toni (1935) egyik legjobb műve, amely a korabeli Franciaország sztrájkjait, tüntetéseit, kormányválságait, s a nagy balratolódást ábrázolja. A film egy olasz vendégmunkás tragikus története. A Lange úr bűnében (1936), mely Prévert forgatókönyvére készült, még erősebb a kritikus hang, a film mégis optimista hangulatot áraszt. Ezután Gorkij: Éjjeli menedékhelyét rendezte meg. A Népfront-kormánnyal rokonszenvezve, 1936-ban elkészítette a Miénk az élet című propagandafilmet.
Leghíresebb filmje, az 1937-ben rendezett A nagy ábránd 1958-ban bejutott a híres brüsszeli 12-be. A film az I. világháborúban, hadifoglyok között játszódik, Jean Gabin és Erich von Stroheim bravúros alakításával. A filmet Goebbels betiltotta, a nacionalisták vadul támadták pacifizmusa miatt. A játékszabály című darabja megcsonkítva került forgalomba, s művészi kudarcként értékelték, míg 1965-ben be nem mutatták eredeti formájában, ekkor az új hullám etalonja lett.
A kirándulás (1937) Maupassant novellája nyomán visszatér az impresszionizmushoz. A film a francia vidék szépségét hangsúlyozza, de szatirikus elem és vérbő humor is akad benne. Zola nyomán készítette a Fekete asszonyt, amely legközelebb áll a naturalista ideálhoz, a dokumentatív stílushoz. Művészete itt kapcsolódik Marcel Carné Ködös utak és Mire megvirrad című filmjeihez, azok heroikus eszményképét idézi. Az Állat az emberben (1938) ismét Zola-adaptáció, a rendező naturalista vonalának eleme. Pesszimizmusa a háborús vereséget vetíti előre.
A II. világháború előtt készült A játékszabály, mely egy arisztokrata bálba viszi el a nézőt, s a történet az uraságok és a szolgák intrikáit a szenvedélyek egymást keresztező balettjévé formálja. Renoir a német megszállás idején az Egyesült Államokba emigrált. Első sikeres amerikai filmje a Mindennapi kenyerünk (1945) egy farmer házaspár biztos kézzel megrajzolt, realista története. Az Egy szobalány naplója (1946) ismét a francia arisztokrácia életét ábrázolja (a téma később Bunuelt is megihlette). Indiai tárgyú film A folyó, mely egy mélabús, rokkant amerikai tiszt és három indiai angol lány kapcsolatával foglalkozik, ezt unokaöccse, Claude Renoir fényképezte.
1950-ben visszatért Európába. A Mulató a Montmartre-on a kánkán születését mutatja be a századforduló Párizsában, emellett apja impresszionista képei előtti hódolat, s a színek alkalmazásának újszerűsége miatt jelentős. Több könyvet is írt ekkor, az Apám, Renoir a festőről őrzött emlékeit rögzíti, Életem és filmjeim címmel emlékiratait tette közzé, egy drámát és egy regényt is kiadott.
Az Elena és a férfiak (Ingrid Bergmannal a főszerepben) is a század elejének tarka forgatagába ad bepillantást. Utolsó jelentős filmje a Doktor Cordeller végrendelete (1959), amely – Jean-Louis Barrault főszereplésével – a Dr. Jekyll és Mr. Hyde sokszor feldolgozott témáját közelíti meg teljesen újszerűen.
Jean Renoir 1970-ben visszaköltözött az Egyesült Államokba, fölvette az amerikai állampolgárságot, de megőrizte franciaságát és kapcsolatát Párizzsal. 1979. február 12-én halt meg Los Angelesben, hamvai azonban szülőföldjén nyugszanak.
