„Az álmodó, aki tudja, hogy csak álmodik, félig ébren van már.” A humoros műfajok zsenije, aki éleslátásával, kritikai érzékével, sajátos szóképeivel mindenről megmondhatta és meg is mondta véleményét. Karinthy Frigyes mit sem veszített vonzerejéből, gondolatai ma is tökéletesen rámutatnak mindennapjaink fonákságára.
Karinthy Frigyes legendákkal övezett alakját, sokszínű és gazdag életművét, ironikus, gyakran gunyoros életművét minden alkalomkor, minden korszak szívesen előveszi és idézi. Riposztjaiban, szellemes anekdotáiban az íróra jellemző szellemi frissesség és élesség keveredik az örök megfelelni vágyással, a bizonyítási kényszerrel.
Ez alkalommal Király Levente szerkesztő Karinthy írásainak legjavából állított össze egy csokorra valót, szokás szerint tematikusan elrendezve.
Karinthy Frigyes a magyar irodalom állócsillaga, fenegyereke és Charlie Chapline egyben – és nagy szerencsénkre írásai máig frissek maradtak, nem vesztettek semmit aktualitásukból. Az abszurd helyzetekbe keveredő kisembert olyan bensőséges szeretettel figurázza ki, a hatalmaskodókat olyan szenvedéllyel csipkedi, a nyelvvel olyan zseniálisan játszik, hogy minden bizonnyal halhatatlan klasszikusunk marad. Írásainak legjavából állított össze egy csokorra valót a szerkesztő, szokás szerint tematikusan elrendezve.
Karinthynak mindenről és mindenkiről volt véleménye, továbbgondolt sztorija, jobban látta kortársai bakijait, kisebb-nagyobb hibáit vagy éppen érdemeit, mint saját eredményeit. Nem csoda, hogy az Így írtok ti 1920-as megjelenésének előszavában így írt:
„A magam részéről, bár ez lényegtelen, őszintén bevallom: jobb szeretném, ha inkább semmi nyoma nem maradna annak, hogy éltem és írtam, mint annyi, hogy «lgy írtok ti» az én nevemhez fűződik — kínosan szégyelném magam, ha többet jelentene ez a könyv, akárcsak a napi események történetében is, mint amenynyit az én életemben jelentett. Ha mégis érdemesnek gondoltam, néhány szót írni eléje, ez nem a könyv tartalmáért történt, ami nekem, ma már, sok tekintetben idegen, hanem annak a műfajnak a tiszteletére, amelyről fentebb beszéltem s amelyben, azt hiszem, igen tanulságosat és figyelemreméltót és mulatságosat lehetne produkálni.”
„– Hogy aludt az éccaka?
– Nem tudtam megfigyelni, nem voltam ébren.”
Apróhirdetés.
„Megbízható társat keresek”, azt mondja. Megbízható társat keres, ez szép dolog. Olyan régivilágbeli kifejezés, szolid csengése van.
Aki megbízható társat keres, az egy rendes ember, akinek ebben a felfordult világban is van szolid, szilárd, gusztusos fedezete és alapja és gyümölcsöztetni való vagyona, amivel üzletet akar csinálni, persze csak akkor, ha megbízható társat kap hozzá, akinek erkölcsi és értelmi tőkéje biztosítékul szolgáland a komoly, szilárd, szolid vállalkozáshoz, amiről – nyilván – szó van.
Az ember általában nem kereskedő, s mint ilyen nem hordja iszákjában a megbízható társ marsallbotját, de azért az ember szemét megfogja egy ilyen című apróhirdetés.
Tehát lássuk, mihez keres megbízható társat.
Hm.
Érdekes.
Érdekes, hogy mihez.
Tessék meghallgatni őt.”
„Önzetlenség. Társasjáték, melyben én odaadom a magamét másnak, „add tovább” kiáltással, aztán várok egy életen át, hogy mikor kerül vissza hozzám, ami eredetileg is az enyém volt.”
„Az álmodó, aki tudja, hogy csak álmodik, félig ébren van már.”
Király Levente (szerk.): Karinthy megmondja, Corvina Kiadó, 2020
