Idén decemberben több Libri-könyvesboltban Omnia Felolvasósarok várja a látogatókat, ahol népszerű színművészek ajándékoznak a vásárlóknak tartalmas pillanatokat. Budapesten Csányi Sándort, Gubás Gabit és Pindroch Csabát, vidéki városokban helyi színművész-sztárokat kérhet fel bárki arra, hogy olvasson fel neki egy verset.
Nincs jobb dolog egybekötni a kellemeset a hasznosssal, az élvezeteset a fejtágítóval. Ha pedig egy csésze kávéról és néhány kedvenc verssorról van szó, mindent megtesz az ember, hogy kaphasson belőle. Legalábbis az, aki szereti a kávét, és rajong a versekért…
Vegyük sorba, miért érdemes az Omnia-Felolvasósarok hívószavának engedelmeskedni, még akkor is, ha a karácsonyi bevásárlást kell érte megszakítani. Először is, a kávé üdít, kesernyés íze felpezsdít, lágy aromája megnyugtat, a vers pedig? A versekért nem kell szavazást indítani, a versek magukért beszélnek. Kiváltképp, ha azt kiváló színészek szavalják el, úgy, ahogy esetleg álmodva sem mernénk.
Kávézni mindennap kávézunk, de gondoljuk végig, vajon mikor mondtunk utoljára verset? Gimnáziumi éveink alatt? Vagy esetleg inkább csak az általános iskolában? Ugye nem az anyák napi ünnepségen az óvodában? Csempésztünk-e valakinek meglepetésként versidézeteket az asztalára, vagy az autójára? Megleptünk-e valaha valakit szülinapra egy verssel, amit megtanultunk? Tudunk-e ilyen örömet okozni még egyáltalán? Vagy csak SMS-ekben, közösségi oldal posztokban, 140 karakterben tudunk már fogalmazni? Akkor most itt az idő átgondolni ezt a dolgot.

Az év végéhez, és leginkább karácsonyhoz közeledvén mégis mindenkiben fellobban a vágy, hogy odafigyeljen a másikra, szeretteire, barátaira. Igyekszünk megértőbbek lenni, ajándékozni és közben nem is gondolunk arra, hogy néha egészen kevés is elég lenne. Egy jó beszélgetés, egy közös séta, egy meghitt vacsora nagyszerű közös élmény lehet. Programokat szervezni persze nem mindig könnyű, sokszor pénz és idő kérdése mindez. Van, ami könnyen megoldható, és nem kellenek különleges előkészületek.
Idén karácsonyra különleges ajándék vár mindenkit az ország számos Libri-könyvesboltjában decemberben több alkalommal Omnia Felolvasósarok üzemel majd, ahol kitűnő színművészek buzdítanak arra, hogy engedjük magunkhoz közelebb a szépirodalmat felnőtt fejjel is, olvassunk többet, mélyüljünk el a versek birodalmában. A tartalmas pillanatokról a budapesti eseményeken Gubás Gabi, Csányi Sándor és Pindroch Csaba gondoskodik majd, akik maguk is áhítattal beszélnek kedvenc verseikről.
„Nagyon szubjektív, hogy nekem mi tetszik, neked mi tetszik. Decemberben több helyen lehet minket arra kérni, hogy olvassunk fel egy-egy verset, ezért mindenki gondolkozzon el, számára mi lenne a legkedvesebb!” – mondja a programról Gubás Gabi.
„Annyira sok embernek kell ajándékot venni, és annyira nehéz kitalálni, hogy kinek, mit veszel. Ez viszont nem kerül egyetlen fillérbe sem és mégis maradandó, és mégis jobb, mintha valaki megint zoknit kap” – biztat a verses ajándékozásra mindenkit Csányi Sándor.
Pindroch Csaba régi szenvedélye a versmondás, és nagyon boldog, hogy most élhet ezzel a lehetőséggel. „Az Omnia Felolvasósarokban lehet, hogy az én kedvenc versemet is felolvashatom majd, ha kéri tőlem valaki. Babits Mihály Esti Kérdése az.”

Omnia Felolvasósarok időpontok:
december 3. szombat, Eger, Libri Könyvesbolt: 10.00 – 13.00 – Nánási Ágnes színművésznő
december 4. vasárnap, Szolnok, Libri Könyvesbolt: 10.00 – 13.00 – Kautzky Armand színművész
december 8. csütörtök, Kaposvár, Libri Könyvesbolt: 15.00- 18.00 – Csapó Virág színművésznő
december 9. péntek, Kecskemét, Libri Könyvesbolt: 15.00 – 18.00 – Danyi Judit színművésznő
december 10. szombat, Budapest, Campona, Libri Könyvesbolt: 11.00 – 17.00 Gubás Gabi, Csányi Sándor, Pindroch Csaba
december 11. vasárnap, Budapest, KÖKI Terminál, Libri Könyvesbolt, 11.00 – 17.00 Gubás Gabi, Csányi Sándor, Pindroch Csaba
december 15. csütörtök, Budapest, Mammut, Libri Könyvesbolt, 14.00 – 20.00 Gubás Gabi, Csányi Sándor, Pindroch Csaba