A Kertész Imre élete és halálai című életrajzban szöveg-közelből rajzolódik ki a pályakezdő író fiatalkori portréja, rálátunk a nagy regények keletkezési folyamataira és meghalljuk az idős Kertész jellegzetes fanyar-ironikus hangját is.
Kertész Imre élete és halálai címmel márciusban jelenik meg Clara Royer könyve, amely a titkokban gazdag életmű érzékeny olvasata. A magyar származású francia író, irodalomtörténész és forgatókönyvíró az életmű és a korszak összefüggéseit fürkészi ebben az olvasmányos és informatív életrajzi esszékötetben.
Clara Royer több ülésben készített életútinterjút Kertész Imrével 2013 és 2015 között, emellett pedig betekintést nyert a Nobel-díjas író évtizedekkel korábbi naplójegyzeteibe is. Az eredetileg franciául megjelent könyv gerincét ezek a források alkotják. A könyv nem Kertész Imre életrajzát, hanem az írói kronológiát követi: annyiban szól az emberről, amennyiben az az életmű megértéséhez szükséges.
A magyar ősökkel rendelkező, magyarul is beszélő francia irodalmár, Clara Royer 2013. július 15-én találkozott először Kertész Imrével. „Azon a 2013. július 15-i napon úgy sorolom a kérdéseimet, hogy közben nem egészen vagyok magamnál. Százszor ismételt és leírt dolgokat mondatok vele. Kedvetlenül felel: hát nem esküdött meg tavasszal, amikor visszatért Budapestre, miután maga mögött hagyta Berlint, ahol már több mint tíz éve élt, hogy soha többé nem ad interjút? Hirtelen akkor kezd felengedni, amikor Rejtő Jenőre, gyermekkora kedves írójára terelődik a szó, akivel 1955-ben egy antikváriusnál Thomas Mann Varázshegyéért cserébe fizetett” – idézi fel az első találkozást Clara Royer a könyvhöz írt előszavában. Az első beszélgetést aztán több követi, amelyek már nem az előre megírt kérdések mentén haladnak, hanem az olvasmányélmények és emlékek határozzák meg az irányt.
„Kommentálunk egy-egy részt, majd kérdezek: a füzetekről, amelyekbe írt, a tengerről és a villamosokról, a bőrdzsekijéről, amelyet sokáig hordott, mielőtt védjegyévé vált volna a piros sál és a Borsalino kalap, nőkről, írókról, a szeretett zeneszerzőkről, az utazásairól, Leningrádba, Franciaországba, Amerikába, a mindig volt »titkos életéről«. […] Kis idő elteltével már nem kérdezek olyat, amiről mindketten tudjuk, hogy úgyis nekem kell rá megadnom a választ: inkább arra kérem, meséljen történeteket – és Kertész fantasztikus mesélő.”
A magyar kiadás némileg eltér a Franciaországban 2017-ben megjelent változattól: került bele néhány új passzus Clara Royer Kertész-kutatásainak folytatásával, hiányzik viszont néhány olyan magyarázat, amelyre a francia olvasóközönségnek volt szüksége.
Clara Royer 1981-ben született, francia író és irodalomtörténész. Társ-forgatókönyvírója Nemes Jeles László Saul fia és Napszállta című filmjeinek.
Clara Royer Kertész Imre élete és halálai című könyve március 26-án jelenik meg Marczisovszky Anna fordításában. A könyvet március 27-én 16.30-kor a 19. Frankofón Fesztivál keretében mutatják be a Budapesti Francia Intézetben. A kötetről és Kertész Imréről Clara Royer-val, Schein Gábor íróval, költővel és Zombory Máté szociológussal Szegő János, a könyv szerkesztője beszélget.
A címre kattintva beleolvashatsz a könyvbe:
Clara Royer: Kertész Imre élete és halálai
(részlet)
Életrajzot írni arról a Kertész Imréről, akinek az életműve éppen az anekdota megtagadásán alapuló regényírás melletti feltétlen elköteleződésből született? Hogyan kellene megírni egy olyan szöveget, amely nem csupán parafrazeálná a szerző életét „nyersanyagként” felhasználó műveket? „Minden történetem kész, megtörtént, szóval mindegyik valóság, és mindegyik megmutatja magát rögtön mint történet. Nekem soha semmit nem kellett kitalálnom – csak a struktúrát.” (BKR 3) Hogyan festhető meg Kertész portréja, ha tiszteletben akarjuk tartani az életműben itt-ott elejtett imperatívuszokat, mint amilyen a pszichológia elutasítása, amely tudomány az Auschwitz utáni világban szerinte nem képes többé érvényes magyarázattal szolgálni? El kell-e fogadnunk, hogy más írókkal ellentétben a szereplőkre aggatott „különcségekkel” szemben ő közönyös maradt? (GN, 138)
Egy sor gunyoros tiltás teszi ki Kertész Imre önéletrajzírással kapcsolatos intelmeit. Ő maga is kijátszotta e műfajt, amikor a Nobel-díjat követően rászánta magát egy „mélyinterjúra”, majd a szöveg egészét – a kérdéseket is beleértve – átírta: a leginkább önéletrajzinak tekintett írását, a K. dossziét Kertész „platóni dialógusként” tartotta számon, az ő szemében és Nietzsche nyomán a regény őseként, amely félúton, a család és a fiatalság felidézését követően megtöri a lineáris rendet. Kertész ugyanis Kant olvasójaként nem hitt az ember számára megragadható nyers valóságban. A megélt valóság ugyanis már egy másodlagos termék, és a művészi formának kell úgy átdolgoznia az emléket, hogy az még inkább igaz legyen.
Clara Royer: Kertész Imre élete és halálai, (Imre Kertész: „L’histoire de mes morts” – essai biographique), fordító: Marczisovszky Anna, Magvető Kiadó, 2019
