A Sonderkommando tagjainak tevékeny részt kellett vállalniuk hitsorsosaik meggyilkolásában. Nem ők jelentkeztek erre a feladatra. Náci fogvatartóik választották ki őket… Gideon Greif izraeli történész Könnyek nélkül sírtunk c. könyve fontos forrása volt Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas filmjének.
Áprilisban jelenik meg Gideon Greif Könnyek nélkül sírtunk című könyve, amely az auschwitz-birkenaui Sonderkommandó életben maradt tagjaival készült beszélgetéseket tartalmazza. Az izraeli történész könyve fontos forrása volt Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas filmjének.
Greif professzor a második világháború legkülönlegesebb túlélőivel foglalkozik ebben a könyvben: a Sonderkommandók („különleges egységek”) életben maradt tagjaival. Ezek a nagyrészt zsidókból álló munkacsapatok elsősorban a meggyilkoltak holttesteinek elégetését végezték. Nem ők jelentkeztek erre a feladatra, náci fogvatartóik választották ki őket, és semmilyen lehetőségük nem volt visszautasítani a feladatot, az öngyilkosságon kívül. Többen kollaborációval vádolták őket, de nem voltak sem kollaboránsok, sem bűnözők – a megsemmisítő táborok legnyomorúságosabb foglyai voltak. Greif az egyik túlélő mondatával zárja a könyvet: „Igazából senki sincs abban a helyzetben, hogy megértse, ami Auschwitz-Birkenauban történt. Erre csak azok képesek, akik átélték.”
„Aki elolvassa a válaszokat a dr. Greif által e hat túlélőnek feltett mélyre ható, alapvető jelentőségű kérdésekre, óhatatlanul megfigyelheti a napról napra átélt tapasztalatokat, amelyeket mint a Sonderkommando tagjai Aschwitz-Birkenau krematóriumaiban szereztek. A mindennapi élmények úgy tárulnak fel, mint pontos sebészi szike által ejtett sebek” – írja a könyv előszavában Gerald Fleming holokausztkutató.
A Saul fia című film rendezője, Nemes Jeles László Tel-Avivban kereste fel Gideon Greifet, és hosszan beszélgettek Auschwitzról és a Sonderkommandóról. A film alkotóira nagy hatással volt a Könnyek nélkül sírtunk című könyv. Röhrig Géza, a film főszereplője szerint Greif könyvében döbbenetes élességgel tárul fel a halálgyárak működése. A Saul fia című film 2015-ben a cannes-i fesztivál nagydíját, a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat nyerte el, idén február 29-én pedig az Oscar-díjat vette át a rendező.
Gideon Greif 1951-ben született izraeli történészprofesszor, fő területe az auschwitzi megsemmisítőtábor és az ott működő Sonderkommando. Több holokauszttal foglalkozó nemzetközi intézmény kutatója, több mint harminc éve dolgozik a jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelyen, számos ország egyetemének vendégelőadója. 1995-ben megjelent fő műve, a Könnyek nélkül sírtunk először németül jelent meg, majd még hat nyelven. Legújabb, 2015-ben megjelent, Itamar Levinnel együtt írt munkájában (Aufstand in Auschwitz) az 1944. októberi Sonderkommando-felkelés történetét tárta fel. Gideon Greif a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége lesz 2016. április 21. és 24. között.
Gideon Greif: Könnyek nélkül sírtunk
(Részlet a könyvből)
Abraham és Slomo Dragon: „Együtt a kétségbeesésben – együtt a reményben
A vetkőzőben végzett munkája idejéből melyik csoportra emlékszik a legtisztábban?
SLOMO: Akkor hadd beszéljek egy fura transzportról, amely 1943 végén vagy 1944 elején érkezett. Akkoriban nagyon sok transzport jött, és a barakkszolgálatosoknak is munkába kellett állniuk. Egy szép napon nagyon furcsa transzport érkezett; addig még hasonlót se láttunk. Az emberek egészen másként néztek ki, mint a gettóból jött zsidók. Különleges ruhákat viseltek, és látszott, hogy addig semmiben nem szenvedtek szükséget. Jól voltak eleresztve. Némelyik nő szőrmebundát viselt, és arany ékszerei voltak; a retiküljük valódi bőrből volt. Csupa kifinomult teremtés. Úgy festettek, mintha egy egészen más világból jöttek volna.
Hová valók voltak ezek a zsidók?
SLOMO: Először mi se tudtuk. Angolul és franciául beszéltek. Később hallottuk, hogy amerikai és francia állampolgárok, akik a háború kitörése idején véletlenül Lengyelországban tartózkodtak. A németek elfogták és koncentrációs táborba szállították őket.
Hányan voltak ebben a csoportban?
SLOMO: Úgy százhúsz és kétszáz között.
Hogyan hozták őket a krematóriumba?
SLOMO: Teherautókon, mint a többieket, de másként bántak velük. A németek először udvariasan és barátságosan viselkedtek.
Hol találkozott ezzel a csoporttal?
SLOMO: Az I. (II.) krematórium udvarán.
Maga mit csinált ott?
SLOMO: Ekkoriban történt, hogy a németek a barakkszolgálatosokat is a krematóriumokhoz irányították. Minden épületre jutott belőlünk. Ilyen helyzetekben, amikor csúcsra járt a munka, mindig a krematóriumokhoz rendeltek minket.
Folytassa, kérem. Mondja el, mi történt ezzel a különös transzporttal.
SLOMO: Emlékezetes maradt számunkra ez a társaság. A németek az I. (II.) krematórium alagsorába vezették őket, ahol levetkőztek. Amikor sokan már a gázkamrában voltak, de a többiek még vetkőztek – vagyis mielőtt a gázkamra ajtaját rájuk zárták volna –, a sonderkommandósok parancsot kaptak, hogy szedjék össze a vetkőzőben maradt holmit. Egy elegánsan öltözött nő állt a helyiségben a lányával. Schillinger, az SS tiszt is éppen ott időzött. A nő nem akart meztelenre vetkőzni; a melltartóját és a bugyiját magán tartotta. Schillinger odafordut, és ráordított: „Nem! Vetkőzzön le teljesen!” – és a melltartójára szögezte a pisztolyát. A nő kikapcsolta a melltartót, meglengette Schillinger orra előtt, és a karjára ütött. A pisztoly a földre esett. A nő gyorsan lehajolt, felkapta a pisztolyt, célba vette Schillingert, és lelőtte.
Ki volt ez a Schillinger?
SLOMO: A tábor Rapportführer-e (állományfelelős, aki a táborparancsnoknak jelentett). Különlegesen kegyetlen alak. Csak sajnálni lehetett azt, akit a markába kaparintott. Félholtra verte az embereket, és iszonyatos, rémisztő szadista volt.
Tud róla, hogy ölt-e a saját kezével is?
SLOMO: Mi sem természetesebb. Az egész tábor úgy ismerte mint véreskezű gyilkost.
Magát is megütötte?
SLOMO: Igen, engem is.
Térjünk vissza Schillinger és a nő epizódjához. Mi történt ezután?
SLOMO: Nagy felfordulás támadt a vetkőzőben. A németek féltek, hogy a nő őket is célba veszi. Mindenkit kikergettek a helyiségből, és lelőtték a nőt. A sonderkommandósokat is csak ezután engedték vissza. A nő holtteste ott terült el a padlón, Schillingeré mellett. Amikor Schillinger halálának híre ment, a tábor ujjongott örömében. Amikor visszamentünk a sonderkommandós barakkokba, és beszámoltunk Schillinger haláláról, a többiek igazi ünnepséget rendeztek.
