»„Úgy élj, mintha még éjfél előtt meg kellene halnod”, vallotta alaptétel gyanánt.« Konrád György regénye egyszerre feszeget szociológiai és irodalmi kérdéseket.
A regény egy szociális munkás hétköznapjának eseményeit írja le: a személyes és személytelen hűség közötti feloldhatatlan konfliktusát és a rettenetes kínnal szembeni tehetetlenségét. Konrád regénye, mely kíméletlen realizmussal mutatja be a 1960-as évek magyar társadalmának mélyrétegeit, megjelenésekor hatalmas vitát váltott ki, s a hatalom nem késlekedett a művet elítélni.
A szerző maga is hét évig dolgozott szociális munkásként, s a regényleginkább saját élményeiből táplálkozik. A narrátor-főhős gyámügyi főelőadóként egy állami jóéléti szervezetben végzett munkájáról ír jelentéseket. Ezek a dokumentumok elhanyagolt, megerőszakolt, elhagyott, bűnöző, szellemileg visszamaradott és öngyilkos szülők gyermekeinek eseteit sorolják. A főhős rádöbben, minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyul, hogy munkáját emberségesen végezze: »„Úgy élj, mintha még éjfél előtt meg kellene halnod”, vallotta alaptétel gyanánt. Semmire sem mondta, hogy „tilos”, csak azt, hogy „fölösleges”; s ennek a szónak vérmaszatos, gumikesztyűs kezének széles kaszálásával adott különös nyomatékot.« A történet kibontakozása nem csupán Budapest, hanem bármely nagyváros társadalmi rétegeinek erősen felkavaró leírásával szembesít. Konrád maga így fogalmazott:
„Orvos nincs beteg, bíró nincs vádlott, pap nincsen hívő nélkül, mesterségük tárgyaként a másik emberre hajló szakmák körül egymással összenőtt szerepkettősök alakulnak ki, melyeknek egyikét évtizedeken át ugyanaz a személy, párját viszont mindig másvalaki játssza. Könyvem egy ilyen szereppáros regénye, állandó tagját – a szöveg első személyben szóló alanyát – tekintsük egy gyámhatóság képviselőjének, aki az emberi kudarcoknak, a társadalmi együttélés üzemzavarainak, a normáinktól eltérő viselkedésmódoknak főképpen azzal a megszabott körével áll szemben, mint anyagával, amelyek gyerekeket sújtanak. Ügyei – emberi sorsok és kapcsolatok rövidebb-tartósabb csődjei – meglehetős bőséggel és bizonyos statisztikai állandósággal újratermelődnek. A szereppár másik tagja tehát folyvást arcot cserél, mégis fájdalmasan ismerős. A regény beszélője egy zsúfolt munkanap lehetséges színhelyein végigmenetelve, rögzítve, amit épp abban a pillanatban, s értelmezve, amit általában csinál, megpróbálja némiképp világosabbá tenni helyzetének megszüntethetetlen konfliktusát: a személyes és a személytelen szolidaritás, morál és gyakorlat ütközéseit, végül is az én és a másik ember kapcsolatának néhány – számára fontos – elemét. Arcok és tárgyak, emlékek és lehetőségek járulnak közben elé, s nem tér ki a kísértés elől, hogy amennyire csak tud, odafigyeljen rájuk.”
A regény szociológiai és irodalmi kérdéseket is feszeget. A nagyvárosok fizikai, erkölcsi és intellektuális degenerációjának rideg realizmusa lírai nyelvezetben jelenik meg. A személyes szabadság szószólójaként Konrád művei részben tilalmi lista kerültek a ’70-80-as években, csupán az 1989-es rendszerváltás óta jelennek meg könyvei Magyarországon. Ez a különleges mű azonban már jóval azelőtt a világirodalom előkelő helyére került.
A látogató a Magvető Zsebkönyvtár negyedik köteteként jelent meg ez a klasszikussá vált regény az író 85. születésnapjára.
Konrád György: A látogató, Magvető Kiadó – Magvető Zsebkönyvtár, 2018
