130 éve, 1893. szeptember 16-án született Korda Sándor, a világhírűvé vált magyar filmesek egyik legnagyobbika, akit Nagy-Britanniában úgy tartanak számon, mint aki megalapította a londoni filmipart. 1942 nyarán ő lett az első filmes, akit lovaggá ütöttek, karizmatikus személyisége és fantasztikus filmsikerei az egész világon ismerté tették a nevét.
Korda Sándor (eredeti neve: Kellner Sándor László) 1893. szeptember 16-án született zsidó családban a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztón, Zoltán testvére szintén filmrendező, Vince díszlettervező lett. Apjuk halála után Kecskemétre, majd a fővárosba költöztek, Sándor középiskolai tanulmányait már itt végezte.
Korda Sándor piarista tanára, Fáber Oszkár hamar felfigyelt irodalmi érdeklődésére és fogalmazókészségére, és beajánlotta a Független Magyarország című napilaphoz sordíjas gyakornoknak. Középiskolás diák azonban nem publikálhatott újságban, így a kiváló fogalmazókészséggel megáldott ifjú Kellner a római katolikus liturgia szövegét idéző Sursum Corda („Emeljük fel a szívünket”) álnéven adta közre tudósításait. 1909-ben jelent meg első írása Korda Sándor névaláírással.
Huszonkét évesen ő alapította az első magyar filmes szaklapot, s ezzel egyidőben kezdett némafilmeket rendezni.
1912-ben már a Színházi Élet filmrovatának vezetője volt, az újságíróként is kiemelkedő fiatalember 1914-es első rendezésétől hamar eljutott a Corvin filmgyár igazgatói és főrendezői posztjáig. 1915-ben pedig megalapította a Pesti Mozi című első magyar filmújságot, amelyben filmkritikákat jelentetett meg.
Alig múlt huszonegy éves, amikor a Tricolor filmvállalatnál rendezni kezdett. Később így emlékezett erre az időszakra: „Egyszerre csak rájöttem, mit akarok kezdeni az életemmel, és azt is tudtam, hogy ezt meg is tudom valósítani”. Első három filmje közül egy sem maradt fenn.
Janovics Jenő, a kolozsvári Corvin Filmgyár igazgatója 1916-ban szerződtette rendezőnek, mesébe illő, 18 ezer korona fizetéssel. Ez mintegy ötszöröse volt egy elismert újságíró bérének, és több volt, mint Magyarország akkori miniszterelnökének javadalmazása. A Kolozsvárott töltött egy év alatt több némafilmet forgatott.
1917-ben feljött Budapestre, és szinte azonnal átvedlett rendezőből producerré: megvásárolta a Corvin filmgyárat. Korszerű és nagyszabású filmstúdiót hozott létre, a mai Róna utcai telep magvát. 1919-ben, Károlyi Mihály köztársasági elnöksége alatt Korda a filmügyek kormánybiztosa volt, a kommün alatt három filmet rendezett. 1919 őszén letartóztatták, és fogságából pár nap múlva első felesége, Korda Mária színésznő kalandos körülmények között szabadította ki. Néhány nap múlva mindketten Bécsbe utaztak, és soha többé nem tértek vissza Magyarországra.
A húszas években megjárta Bécset, Berlint, Párizst és végül Hollywoodot, ám egyik országban sem tudott valódi karriert csinálni. Hollywoodot unta, az önállóságához szükséges pénzt szétszórta, ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy minden döntést maga hozzon.
20 dollárral a zsebében, ám tapasztalatokban gazdagon tért vissza Európába. 1931-ben érkezett Londonba, és ezzel megkezdődött életének legnagyobb szabású, mozgalmas alkotói korszaka.
A britek ebben az időben úgy védekeztek az amerikai filmdömping ellen, hogy törvényben szabályozták az évente bemutatható amerikai alkotások számát, és minden támogatást megadtak a hazai filmgyártás megteremtéséhez. Korda erre támaszkodott, amikor a London melletti Denhamben a semmiből építette fel az angol filmipart.
A hét hatalmas stúdió – amelyekben évente átlagosan 250 filmet gyártottak – felvette a versenyt Hollywooddal. A London Films stílusát Korda Sándor (akkor már Alexander Korda) ízlésvilága határozta meg, amiben közvetlen társa két öccse volt: Korda Zoltán vágó és rendező, valamint Korda Vince díszlettervező.
A magyar tehetségeket egyébként is magához vonzotta Korda:
Bíró Lajos volt a dramaturgia vezetője, Rózsa Miklós a zeneszerző (aki számtalan hollywoodi klasszikus zenéjét is komponálta), Máthé Rudolf az operatőr, Pressburger Imre a forgatókönyvíró, Pallós István a gyártásvezető. Ő fedezte fel és avatta sztárrá a magyar származású Leslie Howardot, aki később az Elfújta a szél főszerepében vonult be a filmtörténetbe (nem mellesleg a film női főszereplője, Vivien Leigh szintén Korda közeli barátai és munkatársai közé tartozott).
A kiváló gárda közreműködésével legendás évek következtek, zajos sikerekkel. 1933-ban forgatta rendezőként a VIII. Henrik magánélete című alkotást Charles Laughton főszereplésével, amely mind a közönség, mind a kritikusok körében példátlan sikert aratott. Ennek fogadtatása buzdította Kordát, hogy újabb történetekben bizonyítsa egyedülálló képességét: emberközelbe tudta hozni a történelem és a művészet nagyjait. 1934-ben készítette a Don Juan magánélete, 1936-ban a Rembrandt, 1941-ben pedig a Lady Hamilton című filmjét.
Nem kevésbé voltak sikeresek a Korda Zoltán által rendezett mese- és dzsungelfilmek (A bagdadi tolvaj, A dzsungel könyve), valamint az angol gyarmatokért folyó harcokról szóló filmek (A négy toll, Bosambo).
Mindeközben Nagy-Britannia legfelsőbb köreibe kapott bebocsátást: közeli jó barátjának mondhatta H.G. Wellst, Winston Churchillt, Graham Greene-t, Robert Gravest, Orson Wellest, Laurence Oliviert. Híresen nagy pénzügyi hazardőr is volt: filmvállalkozásain nemegyszer óriási vagyonokat veszített, de aztán újra talpra állt, és a szigetországban máig az angol filmgyártás létrehozójaként tisztelik. E téren végzett kimagaslóan eredményes munkásságáért VI. György király 1942-ben lovaggá ütötte.
A második világháború alatt Hollywoodban dolgozott, ahova úgy vonult be, ahogy mindig is szeretett volna: bálványozott, ünnepelt rendezőként. Angliába visszatérve megpróbálta folytatni azt, amit a harmincas években elkezdett, de a gyorsan változó világban ez mind nehezebben ment. A rendezést abbahagyta, csak producerként dolgozott, de így is hajszoltan élt.
Harmadszorra huszonéves, életvidám lányt vett feleségül, aki nem dédelgetett színészi ambíciókat (első két felesége színésznő volt). Korda életereje azonban megfogyatkozott, és ezzel együtt vagyona is apadni kezdett. 1956. január 22-én, Londonban mondta fel a szíve a szolgálatot.
