Réz Pál irodalomtörténésszel való találkozásaik után Kőrössi P. József emlékezetből jegyezte le beszélgetéseiket, amelyek most naplónovellák, vagy sokkal inkább naplóromok formájában olvashatók.
Réz Pál irodalomtörténész, műfordító, a magyar irodalom legendás alakja volt. Lakásán megfordultak a legjelentősebb magyar írók, és ahogy a Magvető Kiadó gondozásában korábban megjelent Bokáig pezsgőben című memoár hátlapján is olvasható, ismerte a gyerekeiket és udvarolt a feleségeiknek.
Kőrössi P. József találkozásaik után, emlékezetből jegyezte le beszélgetéseiket, amelyek most naplónovellák, vagy sokkal inkább naplóromok formájában olvashatók. Naplóromok a másikról. A másik nem mindig Réz Pál, vagyis nemcsak ő, hanem azok is, akikről hol súlyos, hol meg vicces ítéletet mond, kendőzetlenül, talán meggondolatlanul is, eredetileg nem a nyilvánosságnak szánva.
Kőrössi P. József: Naplóromok
(részlet)
Előszó
Sohasem ücsörögtünk kávéházban. Soha. De nála olyan volt, mintha ott ücsörögnénk. Sohasem ittunk, például kávét sem, és mégis, kávéház volt az a javából sok-sok megidézett kávéházi alakkal. Ő néha felemelte a vodkásüveget a lába mellől, egy-egy beszélgetésünk alatt legfeljebb egyszer, kétszer. Kínált, de én nem ihattam. Ezek a „novellák” naplókból születtek. Azért „novellák”, mert az ennél is nyersebb beszédet, beszélgetéseinket alaposan megszerkesztettem. Cenzúráztam is. Ebben segítségemre elsősorban Barna Imre, a kézirat szerkesztője, Várady Szabolcs, Parti Nagy Lajos és Lator László volt. Óvtak és védtek engem is. Köszönet jár érte.
*
Megjelent 2016-ban a Bokáig pezsgőben című hangos memoár, amelyben Réz beszélgetőtársa Parti Nagy Lajos volt. Azt olvasva jutott eszembe, hogy én is beszélgettem Palival, Rézzel, s azokat a beszélgetéseket én akkor azonnal le is jegyeztem. Emlékezetből, látogatásaim után, éjszaka, sokszor hajnalig írtam. Ezeket a szövegeket kerestem meg a masinámban, ezekből állt össze az a kézirat, amelyből most könyv is lehetett.
Ugyanis. Elkotyogtam ezeknek a leírt beszélgetéseknek a létezését. Ha nem mondják, írják meg levélben, hogy ki kellene adni, eszembe nem jutott volna. De, talán mégis. Csak később!
*
Lehetnének naplónovellák, de a Naplóromok címet – amit műfaji meghatározásnak is szánok – azért adtam, mert azok. Naplóromok a másikról. A másik mégsem mindig csak ő. Nem Réz, nem csak Réz Pál, nem csak Pali, hanem azok is, akikről hol súlyos, hol meg vicces ítéletet mond, kendőzetlenül, talán meggondolatlanul is, nem a nyilvánosságnak szánva. És természetesen én sem vagyok mindig a másik…
A könyv készülése során, a „novella” számára húztam, de ami a lényeget érinti, szinte semmit nem változtattam, hangsúlyokat azonban ide-oda rakosgattam, kortársainkra nézve ma még fájdalmas történeteket én magam hagytam el. Meg hogy ebben a belterjes világban ki a legönzőbb, ki kapar csak saját magának, és miért közlünk le valakit, az az fölemeljük akkor is, ha tehetségtelen, és utáljuk: csakis azért, hogy így megszabaduljunk tőle. Az ilyesmit én a kézirat feldolgozása közben „elfelejtettem”.
*
Előfordult, hogy egy névre vagy helyszínre nem, vagy rosszul emlékeztem. Ha fontos volt, inkább a hozzá fűződő történetet is elhagytam, legtöbbször utánanéztem, de meghagytam a tévedéseimet és az ő tévedéseit is („látod, szenilis vagyok”; „te is szenilis vagy”), úgy, ahogy a helyszínen elhangzottak. Többször éreztem, hogy vizsgáztat, vagyok-e annyira művelt, tájékozott, felkészült, hogy az Anatole France- vagy a Maupassant-, Illyés-, Szabó Lőrinc-történet eredetijét felfedezzem az ő nekem „eladni” szándékozott előadásában, amelyben mások szerepét magára írta át. Ha gyanús volt, otthon utánanéztem (kezdetben nem volt még internet, én legalábbis nem éltem vele), de nem hagytam ki a „romokból”, ha netán nevetségessé válhattam is.
Magnót soha nem használtam. Hogyan is tehettem volna?! Nemcsak alkatomnál fogva volt idegen tőlem (és az ma is), hanem gondoljunk csak bele: megjelenek nála júliusi, vagy augusztusi hőségben, rövidnadrágban, rövid ujjú ingben, mobiltelefonos hangfelvétel akkor még nem lehetséges, az akkor használt kis magnetofonok tenyérnyinél nagyobbak, kétujjnyi vastagok… Hangsúlyozom: alkatomtól is távol áll az effajta titkolt „riporteri” magatartás.
*
Hárman vannak, akiktől a legtöbbet kaptam: Konrád, Eörsi és ő.
Miért gondoltam, gondolom, hogy szükség van erre? Miért gondolom, hogy meg kell mutatni?
Meg kell mutatni, mert ilyen volt. Ilyen is, meg olyan is, amilyennek szerette magát megmutatni, mutogatni. Ilyen volt, ilyen is volt az a hatalom, amit ő, egyedül ő gyakorolt. Hosszan, nagyon hosszan.
Író sohasem úriember. Soha, sohasem! Úriemberben a nem úri ember volt ő. Gyalázható, és érdek nélkül is szerethető. Hát ilyen is volt: nyers, mindent felülíró, diktatórikus. Évtizedeken keresztül a legjobb szimatú irodalmi menedzser, aki megszólna, kitiltana, ha ennek neveznénk. Hozzá hasonló biztosan nem lesz a következő évtizedekben. Ahogy a Nyugat után sem jött a Holmiig szinte semmi, és a Holmi után sem jön évtizedekig semmi… És senki!
*
Miközben rakosgattam össze ezeket a nem is tudom miket, bízom benne, hogy a hiteles valóságot tartalmazó novellákat, többször is nyúltam volna a telefonomért, hogy megkérdezem tőle: ugye Pali így volt ez, így történt, így mondtad, így mesélted, így is beszéltél, így is gondolkodtál? És, ugye, így van, így lesz ma is? Ugye, ilyennek is látod magad, ha megcenzúrázva is?…
(2019. március, április, május)
Kőrössi P. József: Naplóromok – Ücsörgünka káhévházban Réz Palinál, Kossuth Kiadó, 2019
