„Egyikük sem sejtette előre, hogy játék közben, egy olyan pillanatban, amelyet óvatlannak szokás nevezni, a jámbor újfundlandi ketté fogja roppantani a zsömleszínű kiskutya nyakcsigolyáját.” Schein Gábor Megölni, akit szeretünk című kötetéről Ayhan Gökhan írt.
Schein Gábor könyve az idei Könyvhét szerintem egyik legizgalmasabb könyveként debütált. A szerzőtől eddig is megszokhattuk a műfajok és műnemek közti szabad átjárást: a vers, regény, dráma, esszé, irodalomtörténeti munka egyaránt megtalálható Schein Gábor bibliográfiájában. És most megjelent a Megölni, akit szeretünk című, elbeszéléseket tartalmazó remek kis kötet.
A mostanában kiadott novelláskötetek közt nehéz olyat találnunk, ami után nem marad némi rossz érzés az olvasóban, vagy épp nem azt érezzük, hogy mennyire erőltetett, sztereotípiákból kreált, lihegő szövegek taglalták a könyvet. Nem egy befutott szerző novellásköteténél tapasztalhatjuk ezt. Schein Gábor könyve nem ilyen. Az ő történetei egy visszafogott, egyenletesen áramló, természetes nyelven íródott, apró kis remekművek, sallangok és olcsó, felszínes sztereotípiák nélkül. Nem tudom, hogyan csinálja a szerző, de a legváratlanabb pillanatban sem érzünk semmilyen kilengést, a szöveg a maga medrében folyik tovább nyugodtan, békebeli nyugalommal.
Schein Gábor a főcím alá alcímként odabiggyesztette, hogy Történetek a mából. Ebből következtethetünk, hogy a szövegek nagy része a jelen kor érzelmeire, a kor emberét foglalkoztató problémákra reagál. Reagál is, az első történetben, a Megölni, akit szeretünk címűben például egy újsághírre ismerhetünk, Schein okosan, a tőle megszokott mértéktartással adagolja a történetet. Nem mellékesen következtethetünk arra is, hogy a történetek belesimulnak az életünkbe, a részévé válnak. És valamiért, — a remekműlétükből adódóan, — ez tökéletesen sikerül.
A szerző novellái a jó novella iskolapéldái. Felépítésükben klasszikus novellák ezek, van bevezető, tárgyalás és befejezés, a végén soha nem marad el a csattanó, ami aztán igencsak nagyot szól. Schein mindvégig tisztes távolságban marad, nem avatkozik bele, nem von le messzemenő konzekvenciákat a látottakból. Komment és okoskodás nélkül rögzít. Maguk a leírt események szolgálnak véleményként, az olvasó kedvében jár a szerző, hagyja, hadd döntse el ő, hogy miről mit gondol.
Az érzelmek, emberi kapcsolatok sérülékenységéről és következményeiről, a sértődöttségről a fájdalomról, és hasonló nem kívánt társaikról Schein mintha mindent tudna, érzékletesen és érzékenyen tálalt a párkapcsolat témája körül forgó novelláiban az önmegismerés, az önmagunkra és a saját élettörténetünkre rákérdezést váltja ki a szöveg, megköveteli, hogy a szövegbe figyelést az önmegfigyelés kövesse. Novellákba csomagolt tanmesék? Talán nem állok messze ezzel a kérdéssel az igazságtól. „És ha akkor még ott volt mellette a férje, most hol van? Ki az, aki akihez odasimul, aki mellett felébredt?”
Schein a drámai lezárások nagymestere. Miután finoman betessékelte az olvasót a történetbe és minden egyes mozzanatot megszerettetett vele, röviden: érzelmi függést kezdeményezett a szövegben kitáruló világ és a valóságban ücsörgő olvasó között, utána ilyen zárásokat olvashatunk például a fogyatékos kisfiúról, aki kukásautónak képzelte magát: „A mentők gyorsan kiértek, de már nem lehetett segíteni. Amikor fölemelték Tibikét, még járt a kukásautó motorja, a sofőr elfelejtette leállítani.” Vagy vegyünk egy másik szívszorongató történetet, amiben az elvállt szülők gyermekének kiskutyájáról „Egyikük sem sejtette előre, hogy játék közben, egy olyan pillanatban, amelyet óvatlannak szokás nevezni, a jámbor újfundlandi ketté fogja roppantani a zsömleszínű kiskutya nyakcsigolyáját.” Körülbelül az összes írás ennyire drámai szövetekből áll össze, a mélyebben fekvő jelentésréteggel magára hagyva az olvasót, kezdjen ő vele azt, amit akar, amit tud.
A szerző humora nem holmi sima, hétköznapi, egyszerű humor. Nem ússzuk meg ennyivel. Schein ironikus, alig észrevehetően csipkelődő humora a leírásokban kap nagyobbrészt teret, pont azzal, hogy nem szól közbe, nem tesz mellékes megjegyzést hozzá. Humor a javából, a figyelmes és a dolgok mögé-látás fogékonyságával megáldott ínyenceknek.
Közünk van ezekhez a történetekhez. A Megölni, akit szeretünk című könyv nem egy könnyű, egynyári olvasmány. Pont azért, mert közünk van hozzá.
Schein Gábor: Megölni, akit szeretünk, Kiadó: Kalligram, Kiadási év: 2013, Oldalszám: 160
Ayhan Gökhan
