Ha gasztronagyhatalom nem is vagyunk, enni szeretünk. Szerencsére íróink is kedvelik a finom étkeket és beszélni, sőt írni is szoktak róla.
Az ételek, az ízek történeteket rejtenek, évszázadok meséit bírják, egy ebéd illata emlékeket idéz fel és elmúlt korokat, barátokat, szerelmeket juttat eszünkbe. Ha mindazokat az érzéseket, amiket főzés vagy evés közben átélünk, papírra vetik íróink, akkor segítenek megfogalmazni a megfogalmazhatatlant. Nemcsak az ízárnyalatoknak, a háttérben meghúzódó titokzatos kémiai reakcióknak adnak személyiséget, hanem testközelbe hozzák kultúránk egy olyan szeletét is, ami a történelem- és irodalomkönyvekből óhatatlanul kimarad.
Ha gasztronagyhatalom nem is vagyunk, enni szeretünk. Szerencsére íróink is kedvelik a finom étkeket és beszélni, sőt írni is szoktak róla, mi pedig egyre nagyobb étvággyal fogyasztjuk a gasztronómia és az irodalom határterületein születő könyveket. Ma már klasszikusnak számít Krúdy Szindbádjában az evés rituáléja a sertől a velőscsontig, ami pillanatok alatt elénk varázsolja a békebeli zsírsercegést és a habot gazdagon mérő csapost. De eszünkbe jutnak az evést kevésbé a szépség oldaláról bemutató történetek is, mint Móricz Tragédiája, vagy a Kőleves című népmesénk.
Nemzetközi példákból pedig ezret vehetnénk sorra. Elég, ha csak Hrabal csodálatos Sörgyári capricciójának lakomáival kezdjük, már meg is éhezünk az olvasástól. Desszert nélkül pedig nincs étkezés, pláne nem csokoládé nélkül, aminek ellenállhatatlan erejéről többek között Roald Dahl Charlie és a csokigyára is mesél, vagy Joanne Harris ínycsiklandó könyve, a Csokoládé. Együnk jókat, főzzünk sokat, és mindenekelőtt olvassunk!
Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk olvasni? A Libri Trendben minden érdekességet körüljárunk, ami a könyves világban történik.
Irodalmi szakácskönyv
Miguel de Cervantes Seavedra, Marzio Galeotto, Arikolaj Vasziljevics Gogol, Déryné Széppataki Róza, Tömörkény István, Thomas Mann, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Kosztolányi Dezső, Miguel Angel Asturias–Pablo Neruda stb.
„A test levese, és a test ördöge, kéz a kézben. Az Ujházi-tyúkleves. Magyarországra kellett jönnöm, hogy megtudjam, milyen, hogy megkóstolhassam. Nekem Magyarország a levesek országa. Reszkessetek porcogók! Agyhártyák remegjetek! Szellemei a koleszterinnek!…”
A finom ételeket és az irodalmi csemegéket kedvelők számára egyaránt érdekes ez a válogatás, amelyben megtalálható a világirodalom jónéhány hírességének az étkezésről vagy az étkezési szokásokról írott műve vagy annak egy részlete. Cervantes és Galeott, Petronius és Brillat-Savarin, Bethlen Miklós és Apor Péter, Tömörkény, Krúdy, Mikszáth, Móricz, Nagy Lajos és még sokan mások szerepelnek e kötet lapjain érdekes ételleírásokkal, ma már történelmet jelentő lakomák ismertetésével, étkezési szokásokkal.
Polcz Alaine: Életszakácskönyv szingliknek
Egyedülállóknak, özvegyeknek és cölibátusban élő papoknak
„Ezt a szakácskönyvet azoknak írom, akik így vagy úgy, de egyedül élnek, egyedül főznek, egyedül étkeznek. Egyszerűbben mondva esznek, előkelőbben fogalmazva táplálkoznak valamilyen formában. Mert sokféle formája van a szingli-étkezésnek. De én szeretnék egy olyan utat találni, ami több ember számára használható. Éppen ezért szeretném úgy megírni ezt a könyvet, hogy azok, akik szegények, de olcsón is jól akarnak, és tudjanak jól főzni, és olyanok is, akik jómódúak, vagy éppen gazdagok, és olyanok is, akik már eleve szeretnek főzni, egyformán hasznát vegyék a könyvemnek. Akik pedig nem szeretnek főzni, azokat szeretném megtanítani arra, hogyan lehet örömmel főzni.”
Miután férje, Mészöly Miklós meghalt, Polcz Alaine fél évszázadnyi házasélet után maradt egyedül. Bár egész pályafutása során a gyász, a halál és az elengedés rítusait kutatta, megélni mindezeket számára is ugyanolyan próbatétel volt, mint bármelyikünknek. A rá jellemző közvetlenséggel és bensőséges hangvétellel megírt könyv mementója ennek az időszaknak, mégsem öncélú, hanem egy sokunkat érintő élethelyzet – az egyedüllét – nehézségeire adott életigenlő válaszok gyűjteménye. Márpedig az életigenlés egyik legerőteljesebb formája a főzés, hiszen egyszerre igényel elhatározást, munkát és kreativitást.
Az írónő Főzzünk örömmel! című művének folytatásaként is olvasható könyv legtöbbször ránk hagyja, hogy mit kezdünk egy-egy receptötlettel. Nem köti meg a kezünket, nem grammokban és másodpercekben porciózza számunkra az információt., sokszor inkább ránk bízza a részleteket. Ahogy az életben, a konyhában sem kaphatunk kézhez minden választ: van, amit magunknak kell kitapasztalnunk.
Kalligram Kiadó, 2015
Cserna-Szabó András: 77 magyar pacal
Avagy a gyomor csodálatos élete
„A Hegylakó című angol–amerikai filmben (1986) a skót Connor MacLeod (Christopher Lambert) sokkal egyszerűbben tudja a receptet. Igaz, még csak a XVI. században járunk. Miután „hülye haggisnek” nevezi Juan Ramirezt (Sean Connery), vagyis egy másik halhatatlan harcost, s az értetlenül fordul feléje, MacLeod kifejti: a haggis birkagyomor hússal és árpával töltve. És mire való? – kérdezi Juan. Megesszük – mondja MacLeod. Milyen undorító – szögezi le a spanyol–egyiptomi Ramirez.”
A könyv a „pacalemberek” rejtélyes, ám szerencsére egyre több tagot számláló klubjának berkeibe kalauzolja az olvasót. Ehhez az utóbbi száz évben méltatlanul leegyszerűsített, elpörköltösített, elpaprikásított ételcsaládhoz három oldalról közelít: történelmi, gasztronómiai és irodalmi aspektusból vizsgálja azt. Cserna-Szabó András hangsúlyozza, hogy a pacalhoz nem szakácsként, hanem íróként áll; az ételek mögötti történetek, történelmek érdeklik elsősorban, és pótolni igyekszik a magyar kultúrtörténet mérföldes lemaradását például Franciaországgal szemben, miszerint a magaskultúra lenézi a gasztronómiát, és a celebek által prezentált tízperces főzőműsorokkal azonosítja azt. Hajlamosak vagyunk elfelejteni például, hogy a magyar irodalom nagyjai között is találunk szép számmal igazi pacalógusokat, elég csak Esterházy Pétert, Petri Györgyöt vagy Bächer Ivánt említenünk. Valódi kultúrtörténeti gyöngyszem a könyv, teljesen függetlenül attól, hogy valaki szereti-e a pacalt, vagy sem.
Magvető Kiadó, 2017
Móra Ferencné: Édességek könyve
„A fagylaltokat először egy habüstben hidegen elkeverjük, és gyors tűznél erős keverés közt felfőzzük, azután hideg vízbe állítva, folyton keverjük, míg kihűl. Ekkor fagylaltgépbe, ha nincs akkor egy jól elzárható olyan fémedénybe tesszük, amelyben lehetséges a kevergetés fagyasztás közben. 10-15 percenként az edényt felnyitjuk, és a falára fagyott keveréket késsel lekaparjuk. Ezt folytatjuk, addig, míg teljesen megfagy. Azután formába tesszük, és a jégbe temetjük, amíg feladjuk. Pillanatra meleg ruhát borítunk az edényre, mielőtt kiborítjuk.”
Ez egy irodalmi szakácskönyv. De ne tessék megijedni, ettől még meg lehet sütni a recepteket. Móra Ferenc meg nem írt regényei bele vannak sütve Walleshausen Ilonka csodálatos süteményeibe. Édes életet varázsolt a világraszóló süteményeivel. Volt egy kis háború, forradalom, miegymás, az ország összement, rendszerek jöttek és mentek, Ilonka meg rendületlenül sütött-főzött. És el is sütött-főzött mindent. Kimegy a kéményen, amit összeverejtékezek, panaszkodott a férje s ez így volt igaz. Ilonka elzsúrozott egy egész írói életművet. Aki kíváncsi ezekre a csodás ízekre, olvassa el a szakácskönyvet, melyből Vészits Andreát, az író dédunokáját idéztük.
Ízelítőül a tartalomból: karácsonyi sütemény, mogyorófagylalt, barack bundában, dobostorta, csokoládéparfé, diókrémtorta, angol keksz, linzi torta, kuglóf, mandulafelfújt, vaníliás holdacska.
Holnap Kiadó, 2005
Váncsa István: Lakoma 2.
Az itáliai konyhák legfinomabb ételeiből
„(…) Váncsa nem akar nagyot mondani. Szorgalmasan összegereblyézi a legfontosabb adatokat, gondosan átszűri a szakirodalmat, és hagyja, hogy mindez előnyösen keveredjen az addig összekóstolt mindenséggel.
Persze a közbülső fázis a perdöntő, hiszen minderről véleménye is van. Amiért okkal hálásak olvasói.” Gusto
Váncsa István harmadik szakácskönyvében (pontosabban második szakácskönyvének második részében) is elkápráztat minket. A Váncsa István szakácskönyve és a Lakoma 1. részének szellemisége, a játékos ismeretterjesztés öröme és a finom ételek értő élvezete hatja át a Lakoma második kötetét is, amely a laikusok számára meglepően sokoldalúnak bizonyuló itáliai konyha titkaiba avat be minket, és közben még annyi minden másba is. Merthogy a szerző ebben a könyvben is tartja magát ahhoz a mindenki által ismert, szórakoztató szokásához, hogy amikor valamiről beszél, akkor egyáltalán nem csak arról beszél.
A több száz receptet nemcsak kiegészíti, hanem átjárja és összefűzi az a milliónyi gasztro-, kultúr-, hely- és művelődéstörténeti információmorzsa, amelyek ízléssel adagolt fűszerekként működnek a könyvben: mintegy mellékesen kerülnek bele, mégis ezek adják a lényegét. És elérik, hogy csak addig akarjuk letenni, amíg kiszaladunk a konyhába összeütni valami autentikus talján harapnivalót hozzá.
Libri Kiadó, 2015
Joanne Harris: Csokoládé
„Hát még a gyerekek… Nekik ott a macskanyelv, a színes tortadarával megszórt fehér csokoládétallér, az aranyozott szélű mézeskalács, a fodros papírban fészkelő marcipángyümölcs, a mogyoróhalmocska, a mazsolás drazsé, a ropogós csokoládéperec, a félkilós dobozokba csomagolt szörnyecskegyűjtemény… Álmokat árulok, könnyű kis vígasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés nugátos tálcák közé.
Hát olyan nagy bűn ez?”
Bár Joanne Harris ikonikus regénye közel húsz éve jelent meg, sikere és népszerűsége a mai napig töretlen. A történet lehengerlő főhősének érkezése az Isten háta mögötti faluba, és az őszinte életélvezet, amit sugároz, olyan elemi erővel tárja fel a mindannyiunkban ott lapuló kétségeket és előítéleteket, hogy képtelenség szó nélkül elmenni a könyv mellett, amikor a gasztronómia és az irodalom kapcsolatáról beszélünk.
A csokoládé szimbóluma mindennek, ami örömöt és energiát visz az életbe: hozzáértést, kreativitást, elhivatottságot igényel az elkészítése, a végtermék pedig nem olyan táplálék, ami a túlélésünkhöz szükséges (ahhoz bőven elég egy tál sótlan rizs és némi folyadék). A csokoládénak nincs más küldetése, minthogy élvezzük, hogy legalább arra a néhány percre, amíg ízlelgetjük, ne legyen más gondunk a földön. És bár a regényben Vianne, a csokoládékészítő éles szembeállítása az egyház rigorózus képviselőivel néha sarkosnak és eltúlzottnak tűnhet, az a sallangoktól mentes életöröm világlik ki mögüle, ami mindannyiunk életét megédesítheti. A regényből nagy sikerű film készült Juliette Binoche, Johnny Depp, Judi Dench és Alfred Molina főszereplésével.
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola: Receptek
A Receptek kulináris-művelődéstörténeti kuriózum, melyet Bánffy Miklós múzsája, Szilvássy Karola állított össze. Milyen volt egy erdélyi kastélybeli ebéd? Hála a szerzőnek a Richelieu-pulyka erdélyi készítési módját most már bárki tudhatja, csak éppen kedvünk, időnk és hozzávalónk legyen a reprodukálásához. Leírja a nyúl- és libamájpástétomot, a citromos-tejfölös nyelvet, a bechameles roulade-ot, a narancsos tormát vagy a boros-paradicsomos sauce-t. Talán más leírásokban is megtalálhatók ezek, de e könyv receptjeinek elkészítési módja, érzésem szerint, mégis egyedülálló. Mert a rizottót szinte minden szakácskönyv felsorolja, de olyat, hogy a rizst kockára vágott csontvelőben kell megpirítani, vagy hogy a nyúlhátát s egy libamájat először kevés borral megöntözve kell megsütni, vagy hogy a csirkét hogyan lehet tárkonyosan elkészíteni, vagy hogy milyen a májával, zúzájával és finoman tört mogyoróbéllel töltött törökös-magyaros csirke vagy a Chocolade-consommé és a tormaparfait mind megannyi ételkülönlegesség, íz-tűzijáték talán csak itt olvasható, jegyzi meg Marosi Ildikó, a kötet összeállítója.
A kolozsvári születésű Szilvássy Karola (1876-1948) kora egyik leggazdagabb családjának leszármazottja volt. A 20. század első évtizedeiben összegyűjtötte az erdélyi arisztokrata családok menüit, étkezési szokásait, majd lejegyezte őket. A RECEPTEK sokat forgatott, vonalas füzetei báró Kemény János hagyatékának rendezése közben kerültek elő.
Helikon Kiadó, 2015
Ignotus: Emma asszony levelei
Egy nőimitátor a nőemancipációért
A Hét 1893-as számában bukkan föl először egy érdekes levélíró egyéniség, Emma asszony aláírással, hogy aztán többé-kevésbé rendszeresen tanúja legyen – női szemmel – egy színes, izgalmas, ellentmondásos korszaknak.
Ignotust irodalomszervezőként, kritikusként tartottuk számon elsősorban, szépírói, költői próbálkozásait kevéssé becsültük. Ez a levélsorozat azonban mesteri szépírói munka. Úgy tűnik, hogy műveltsége, sziporkázó szellemessége, eleganciája ezekben a levelekben bontakozhatott ki a legteljesebben. Nemcsak azzal ragadtatja el az olvasót, hogy széles körképet fest a képzeletbeli Emma asszony koráról, hanem azzal is, hogy valóban karakterisztikus, sokoldalúan ábrázolt nőalak bontakozik ki előttünk a levelek nyomán.
Dede Franciska: Tartsd jól a Bestiát!
Emma asszony (Ignotus) receptpályázata és A Hét szakácskönyve
Egy századfordulós „blog”” története
„A recepteken át összeölelkezik a régi és az új magyar konyha, a polgári és a luxusos, a nemzetiségi és a faji. Megható és biztató, hogy a szerb, román, sőt a tót és szász nemzetiségekkel mint fogunk kezet a fakanál békítő jegyében. Mondanunk sem kell, hogy azért nekünk van a legtöbb világraszóló ételünk a maga határozott eredetiségében. Pörköltjeink, főzelékeink és gyúrott tésztáink, amint e pályázati művekben is jelentkeznek: mindig a legteljesebb erkölcsi hegemóniát fogják a mi számunkra.”
1901-ben A Hét című hetilapban Ignotus szerkesztő Emma asszony álnéven receptek beküldésére tett felhívást. A beérkező receptek mellett sok olvasói levél, hozzászólás, tanács is napvilágot látott a lap hasábjain, nem egyszer egymás véleményére reflektálva, vitatkozva – tehát egyfajta századfordulós gasztronómia „blog” jött létre. A hozzászólók nem csak háziasszonyok voltak, hanem olyan nevezetes személyek is, mint Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Tömörkény István és persze maga Ignotus.
E sokszor szellemes, kultúrtörténeti vonatkozásaiban is izgalmas disputából ad válogatást Dede Franciska, és átfogó kísérőtanulmányban, ill. a levelekhez fűzött jegyzeteiben világítva meg az összefüggéseket és az egyes hozzászólók személyét.
Kortárs Kiadó, 2010
Szabó Magda – Tasi Géza: Egy meszely az fél icce
Szabó Magda ízei
Szabó Magda hagyatékából előkerült két, kézzel írt recepteket tartalmazó füzetecske. A régebbiben Jablonczay Gizella – Szabó Magda édesanyjának nagynénje, akit Melindaként emlegettek a családban és aki a Régimódi történet kulcsfigurája volt – írta fel receptjeit. „…a zseniálisan főző Melinda olyan ételeket bűvészkedett az asztalra, amitől Kis- és Nagybéla tapsolva fogadtak, anyám különös csodának lett a tanúja. Melinda … eltalálta a varázsszót, amire a megalázott tudat és a beteg test feléledt.”
A másik kézirat szerzője ismeretlen. Családi receptgyűjteményként aposztrofálják, benne a rokonok által kitalált és lejegyzett étkek sorakoznak. A fogások bepillantást engednek a két világháború közötti polgárság háztartásába, ahol a francia konyha hagyományait követve alakították a menüket. Kiderül, hogy ekkoriban mindennapos és magától értetődő volt a halfogyasztás, illetve hogy a velő és a libamáj készítése és befalása sem csak az ünnepekre korlátozódott. Hétköznapinak számított és mindig volt otthon elég parmezán, mandula és szarvasgomba, sonkapuding, mikádószelet vagy akár nyúlszalámi.
A receptek mellett található bejegyzések, kiegészítések arra utalnak, hogy mindkét szakácskönyvet gyakran forgatták, és a legtöbb recept valóban el is készült. A két gyűjtemény közös vonása, hogy a korabeli irányvonalnak megfelelően a francia ételkészítésen alapul. Egyik füzet sem spórolós, bőven bánik a mandulával, mogyoróval, tojással, és a ma már kevésbe hétköznapi és drága (például velő, libamáj, szarvasgomba) alapanyagokkal. A receptek mögött egy változatos elkészítési módokat felvonultató, igényes, az újdonságokra nyitott, kifejezetten jómódú háztartás képe körvonalazódik előttünk.
Jaffa Kiadó, 2017
