Nádas Péterrel készült interjút közölt pénteki számában a Der Standard. Az írót Párhuzamos történetek című regényéről és aktuális politikai kérdésekről is kérdezte a vezető osztrák liberális lap újságírója.
A Kossuth-díjas író az interjúban elmondta többek között, hogy határozott elképzelése volt a könyv struktúrájáról és az egyes szereplőkről, amikor elkezdte írni a regényt. A Párhuzamos történetek keletkezésének körülményeiről elmondta azt is, hogy 1985-ben kezdett hozzá, abban az évben, amikor az Emlékiratok könyvét befejezte. „Szabaddá akartam tenni magam minden kötöttségtől” – fogalmazott.
Elmondta, hogy amikor 1993-ban szívinfarktuson esett át, már hét éve dolgozott a regényen, és jelentős mennyiségű kézirata gyűlt össze addig. Magáról az infarktusról és a klinikai halál állapotáról azt mondta, az élmény „megerősítette” őt. Kitért arra is, hogy betegsége után átszerkesztette a könyvet. A lap kérdésére válaszolva úgy vélekedett, hogy ezzel az átalakítással a hagyományos polgári regény formáját nem hagyta el. Az egyes fejezetek cselekménye a polgári regényre jellemző módon íródott, a regényben található hosszú lélegzetű elbeszélések „a XIX. századhoz tartoznak” – fejtette ki. Hozzátette: az ábrázolás formája azonban „valószínűleg nem felel meg a polgári regényről alkotott elképzelésnek”.
Nádas Péter az újságírónak arra a kérdésére, hogy szerinte hogyan rendeződik a Brüsszel és Budapest közötti konfliktus, azt felelte, nem biztos benne, hogy konfliktusról van szó. Az Európai Néppárt „szorosan Orbán miniszterelnök mögé állt” – mondta. Mint fogalmazott, sokkal inkább úgy tűnik a számára, hogy a kormányfő „nagyon sikeresen exportálta Brüsszelbe a magyar politikai élet egy problémáját”. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökről „hallgattak” Brüsszelben, mert Olaszország nagy ipari ország – tette hozzá az író.
A Magyarországon 2005-ben kiadott Párhuzamos történetek Christina Viragh fordításában, a német Rowohlt kiadónál jelent meg német nyelven.
Párhuzamos történetek
A Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról-csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel. Második kiadás, ajándék melléklettel.
