„Azért fontos, mert szimbolikus, és azért szimbolikus, mert súlytalan: olyan, mint hogy ki melyik focicsapatnak drukkol. Szerencsére nyelvi ízléskülönbségek miatt egyelőre nem törnek ki tömegverekedések.” Nádasdy Ádám gyűjteményes kötetében a nyelvhasználati kérdéseken túl is sok értékes gondolatra lelhetünk.
Nádasdy Ádám számtalan tevékenysége mellett és közben elsősorban tanár: világosan érvelő pedagógus, akinek a magyarázataival a nyelvészet izgalmas és átlátható területté válik.
Szmoking és bermuda című gyűjteményes kötete hasznos kézikönyvként igazít el a nyelvhasználat kérdéseiben.
A kötetben (a jelenlegi nyelvi változásokat figyelembe véve) helyet kapnak az Ízlések és szabályok (2003) és a Prédikál és szónokol (2008) írásai, de újabb szövegek is olvashatók.
Nádasdy Ádám úgy véli, anyanyelvünk kapcsán végletesek az állásfoglalások: ki halálos veszélyről – nyelvünk belátható időn belül végbemenő kihalásáról – hallat baljós hangokat, ki pedig felmagasztosítja, és az emberiség ős-nyelvét találná meg benne, melyen Az Úr igéje felhangzott. Az ELTE nyelvésze azt vallja, hogy nem lehet értékkülönbséget tenni a nyelvek, nyelvváltozatok között. Hogyan minősíti az anyanyelvet – a miénket, és úgy általában?
A címre kattintva beleolvashat a könyvbe.
Nádasdy Ádám: Szmoking és bermuda
(részlet a könyvből)
A SZIMBOLIKUS ROSSZASÁG
Mi az, amit úgy általában rosszul csinálunk? Például egészségtelenül táplálkozunk? A fene tudja. Biztos sokan vannak ilyenek. Ez részben pénz, részben kulturáltság kérdése (megveszem-e a zavaros, ám tiszta és natúr gyümölcslét, vagy inkább a tartósítós-színezékes-állományjavítós, de tetszetőset?). Úgy általában nem lehet kimondani, hogy mindenki egészségtelenül táplálkozna, illetve az embernek nincs pofája ezzel gyötörni a szegényeket. Egyenek, amit tudnak.
Vagy például nem szeretjük a hazánkat eléggé? Ezt nehéz megragadni. Mi az, hogy „szeret”, ebben az összefüggésben, és mi az, hogy „hazánk”? Előbbire nemigen van válasz, ma a legtöbben kibújnának a „szeretet” szó használata alól, és inkább „lojalitást” vagy „hűséget” emlegetnének. Utóbbi se egyértelmű: nekem például mint magyar állampolgárnak a Magyar Köztársaság a „hazám”, de ezt a szót nem szoktam használni. Különben is, szerethetem Szolnokot, Jász-Nagykun Szolnok megyét, az Alföldet, a Magyar Köztársaságot, a Kárpát-medencét, Európát, avagy az egész emberiséget, és nem nyilvánvaló, hogy e lehetséges szeretetobjektumok közül miért éppen a negyediknek – a politikailag szuverénnek – volna kitüntetett helye. A politikai szuverenitás igencsak relatív (mennyire szuverén a szuverén?), meg miért is váltana ki szeretetet a szívből, meg aztán tudjuk, hogy ezek az alakulatok (tehát az úgynevezett államok) mennyire esetlegesek, mennyire a történelmi véletleneknek vannak kitéve, határaikkal, kormányukkal együtt.
Vagy nem élünk erkölcsösen? Ebbe manapság nem szokás belemenni: az „erkölcs” szó ódivatú, hiszen régebben elsősorban a nemi viselkedés leírására szolgált, abban meg már nem szokás egymást bírálni vagy minősíteni, csináljon mindenki amit akar vagy amit tud. Igaz, továbbra is lehet valaki szemét, önző, álnok, haszonleső, hűtlen a szerelmi vagy emberi kapcsolataiban (és ezek a szó régi klasszikus értelmében „erkölcstelenségek”), de ezeket ma nem így címkézzük, inkább egyéni jellemhibáknak, pszichológiai ficamoknak tekintjük őket.
Szóval, ha azt mondaná valaki teljes komolysággal, hogy „bizony, manapság mindenki egészségtelenül él”, vagy hogy „manapság nem szeretjük eléggé a hazánkat”, vagy hogy „a mai ember nem él erkölcsösen”, kínosan elmosolyodnék, és dehogy állnék oda vitatkozni, mert ezek a villamoson félhangosan monologizáló csendes bolond vagy a vasúti váróteremben alkalmilag összeverődött nyugdíjasok szájára valók. A normál életben manapság nem szoktuk egymást ilyesmikben elmarasztalni. Keveset mozog? Hát istenem. Kibújt a katonai szolgálat alól? Ő tudja. Nem tudni, kitől van a gyerek? Mindegy, csak egészséges legyen.
Nádasdy Ádám: Szmoking és bermuda. Nyelvészeti írások; Magvető Kiadó 2024
