Álom vagy valóság? Fekete vagy fehér? Gyereklány vagy felnőtt nő? Aszexuális vagy erotikusság? Kérdések és ellentétek, melyek óhatatlanul felmerülnek Darren Aronofsky, Fekete Hattyú című filmje láttán.
Amikor a fehér feketeNina (Natalie Portman) balett-táncosnő az igazi sikerről álmodik, és most végre elérhető közelségbe kerül számára azzal, hogy ő is esélyessé válik a Hatyúk tava egy új változatának főszerepére. Csakhogy keményen meg kell küzdeni érte. Főleg ha egy rivális is kinézte magának a szerepet. Viszont az amúgy önbizalomhiányos, görcsös Nina számára nagy kihívás egyszerre a jó fehér, és a rossz fekete hattyút is játszani.
A lány küzd, edz, táncol, ám a rendező, Thomas Leroy (Vincent Cassel, aki lehengerlőn alakítja a szogorú tekintélyt) nem teljesen elégedett vele, nem tartja elég erősnek és megfelelőnek a hattyú királynő szerepére, úgy látja, hiányzik belőle az az adottság, átélési képesség, ami szükséges a karakter ellentétes oldalait megformálni. A főszereplő játssza el ugyanis a fehér és fekete hattyú karaktert egyaránt, és a kislányosan törékeny balerina nem tudja kellőképpen beleélni magát a csábító, sötét hattyúlány szerepébe. Egy új táncos is megzavarja a felkészülést, Lily (Mila Kunis), akiben igazi versenytársra talál a lány.
Ninát nem elég, hogy frusztrálja rendező magas követelménye és a sötét hattyút nála jobban megjelenítő Lily, a családja sem teljesen soha a teljesítményével, és elődje, Beth (Winona Ryder, ismét megmutathatta, milyen, mikor jól játszik) aki amúgy jóban van Ninával, ám mert a visszavonulás fáj, gondoskodik arról, hogy féltékeny jeleneteivel és megjegyzéseivel tovább rombolja az amúgy is törékeny lábakon álló önbizalmát.
A balerina nem kíméli magát, testét és lelkét kimerítve készül a szerepre, próbál helyt állni minden téren az életben, és harcol meg démonaival, miközben különös, bensőséges és meghökkentő kapcsolat szövődik közte és a szerep között.
„Tökéletes lett”
A film hihetetlenül látványos, a skizofréniába hajló jeleneteteknél valóban nem tudni, hogy a képzelet játéka-e mindaz, ami Ninával történik, vagy maga a valóság. Aronofsky fürdik mostanában a jogos elismerésekben, már A pankrátor-ral nagyot ütött, a Fekete hattyú-val feltette a koronát életművére. Az ötszörös Oscar-díjra jelölés jogos, és Portman valószínűleg egy arany szobrocskával térhet majd haza, mert a Fekete hattyú sokkal több, mint alkotója eddigi életművének szintézise. Natalie Portman jutalomjátéka, élete eddigi legjobbja, noha egyetlen szereppel sem lehetünk elégedetlenek, melyet ő hozott létre. A játéka a könnyed eleganciát, az ártatlanság elvesztését, a felnőtté válást, a nőiséget és a női mivolt megjelenítését olyan ártatlanul mutatja be, hogy a művészieskedés, az olykor giccsbe hajló felvonulás nem idegesítő. A balett része.
Aronofsky a Hattyúk tava metaforikus történetében megtalálta, hogyan mutassa be azt a pillanatot, amikor az elnyomott, aszexuális felnőtt-kislányból üldözési mániás, frusztrált, önkínzó, majd hatalomra vágyó, gyilkosságra is képes táncos, majd egy szárnyaló, a tehetségét helyretévő balerinát alkosson. Natalie Portman pedig kiváló anyagként hagyta magát úgy formálni, ahogy azt a rendező kívánta. A végeredmény? Nina szavaival élve „tökéletes lett”.
Cím: Black Swan (Fekete hattyú)
Bemutató: 2011. február 17.
Rendező: Darren Aronofsky
Szereplők: Natalie Portman, Vincent Cassel, Mila Kunis, Winona Ryder
BE
