„Megkísérlem, hogy megértsem. Talán Tőkés László is megért engem. Ahogy ő legjobb napjaiban lelkészként, püspökként és politikusként valamiféle igazsággal tartozott és tartozik a népének, a híveinek, úgy tartozom én is a birtokomba jutott igazsággal azoknak, akik őt lelkészüknek, püspöküknek, képviselőjüknek választják.” – Láng Judit könyvajánlója
Soha életemben nem olvastam még kiábrándítóbb könyvet, sajnálom, hogy nekem kellett megírnom, mondja Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című legújabb most megjelent könyvéről, amelyben Tőkés Lászlót a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökét, volt európai parlamenti (EP) alelnököt mutatja be.
Lerántja a leplet a romániai forradalom hőséről, rámutat farizeuspapi mivoltára, párhuzamosan felhívva a figyelmet a közszereplők és tanítók erkölcsi felelősségére, amely pozitív példamutatás hiányában, tudatlan követői által morális válságként jelenik meg a társadalomban. Az olvasó nem csak egy vallási vezető jellemrajzát ismerheti meg, hanem a napjaink egyetemes értékeit hiányoló, egyben megmutató filozófus Andrassewet is.
Fontos üzenete a kötetnek felekezetre, nemre, vagy pártállástól függetlenül: nem vagyunk különbek egymásnál, és amit észreveszünk másban, bennünk is meg van, (hisz tudunk róla) komplexül az „egység” részeként, de szabad akaratunk van választani, különösen közszereplőként, vallási vezetőként, vagy csak embertársként melyik oldalunkat preferáljuk. Kedves Olvasó! Ez az írás garantáltan felpofozza eddigi világnézetét jóról és a rosszról!
Láng Judit
Andrassew Iván: Ne vígy minket a kísértésbe
(Részletek a könyvből)
Tisztázni kell viszonyunkat Tőkés Lászlóval. […]
Itt és most elnézést kérek mindenekelőtt Tőkés Lászlótól, a családjától, Joó Edithtől, legfőképpen a gyerekeitől és persze mindazoktól, akik ugyanúgy hittek abban, hogy Tőkés egy karizmatikus hős, mint ahogy én is hittem. Sokáig vívódtam magamban, mielőtt nekiláttam ennek a munkának. Küzdött bennem a jó ízlés és a kötelességtudat. Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni, a világhálón szerteszét terjedő dokumentumokból egységes, elszomorító képet összeállítani valakiről, van-e jogom azokat szembesíteni a valósággal, akik őt ma is mélységesen tisztelik?
Végül is Tőkés László egyetlen mondata miatt döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet. Feleségéről, Joó Edithről a következőket írja egy, a gyerekeinek is címzett levelében: „Egyházi tekintélyemet sötét alakokkal és erőkkel összefogva, tudatosan és szántszándékkal Ő maga rombolja – a (volt) Szekuritáté módjára és kedvére.” Hogy miért éppen ez a mondat győzött meg, az majd kiderül. Előre szólok, hogy nem foglalkozom Tőkés László politikai pályájával, egyházi viaskodásaival – ezeket csak akkor érintem, ha föltétlenül szükséges. Nem foglalkozom a jelenlegi politikai küzdelmeivel sem – legföljebb annyiban, hogy megpróbálom kideríteni: a tettei, a szavai, a viselkedése mennyiben következnek a jelleméből.
Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, „a magyarság köztársasági elnöke” – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni, legyűrni, elzavarni. Főleg akkor, ha a neki legjobban kiszolgáltatottakkal kellene emberségesen bánni. Elemi emberségesen. Tőkés László ördöge számos mutatkozási formát választ: hatalom, hiúság, pénz, asszony – és a meglepő módon a szinte állandóan, mindenütt fölbukkanó Securitate.
Megkísérlem, hogy megértsem. Talán Tőkés László is megért engem. Ahogy ő legjobb napjaiban lelkészként, püspökként és politikusként valamiféle igazsággal tartozott és tartozik a népének, a híveinek, úgy tartozom én is a birtokomba jutott igazsággal azoknak, akik őt lelkészüknek, püspöküknek, képviselőjüknek választják.
(Részlet Andrassew Iván előszavából)
