„Félreért – magyarázta Apám hunyorogva, és közben mosolygott. – Feleséget keresek. Meg szeretnék nősülni.” Gárdos Péter első regénye, a Hajnali láz szülei szerelmének igaz története.
„Nincs más. Vagy ő van, vagy meghalok.” Svédország, 1945. Koncentrációs táborokból szabadult embereket ápolnak országszerte. A 25 éves Miklóst újra halálra ítélik: az orvos hat hónapot ad neki. A fiatalember azonban hadat üzen a sorsnak: levelet ír 117 magyar lánynak, akik annak idején földijei voltak, s most itt vannak valamelyik rehabilitációs táborban. Feleséget keres, akivel újrakezdheti az életét. Hisz a gyógyulásban. A sok-sok levelezőtárs közül végül csak egy marad.
A válaszlevelek között hamar rátalál az igazira: Lilire. A kezdetben még tapogatózó levélváltás egyre intimebbé válik. Miklós és Lili elhatározzák, mindent megtesznek, hogy személyesen is találkozhassanak. Mindenáron élni és szeretni akarnak.
Gárdos Péter Balázs Béla-díjas filmrendező édesapja halálát követően kapta meg szülei svédországi levelezését, amely közel 60 éven át várta, hogy a szekrény mélyéről előkerülve megmutassa, mit jelent az újrakezdés, a kitartás, az élni akarás és a határtalan szerelem.
A Hajnali láz az élet szerelmes regénye, amelyet öt évvel első magyarországi megjelenése után a világ legfontosabb könyvkiadói is felfedeztek. A Publishers Weekly és a Booktrade az idei Londoni Könyvvásár legfontosabb könyvének tartotta, a világ vezető kiadói versengtek érte: a fordítási jogokat eddig közel 30 ország jelentős kiadója vette meg. A Hajnali láz szinte valamennyi európai nyelven megjelenik, emellett olyan országokban is saját nyelven olvashatják majd a könyvszeretők, mint Brazília, Tajvan, Kína vagy Dél-Korea.
Gárdos Péter filmrendező, író 1948-ban született Budapesten. A Budapesti Kommunikációs Főiskolán forgatókönyvírást, filmrendezést tanít. Hobbija a sakk. Legemlékezetesebb alkotásai az Uramisten, a Szamárköhögés, A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire és A porcelánbaba. Filmjei számos díjat nyertek a világ jelentős filmfesztiváljain.
Első regénye, a Hajnali láz szülei szerelmének igaz története. A regényből készült film a szerző rendezésében az év végén kerül a mozikba.
A regényből Gárdos Péter rendezésében készült film 2015. december 17-én kerül a hazai mozikba az A Company Hungary forgalmazásában.
Gárdos Péter: Hajnali láz
(Részlet a kötetből)
Kettő
Két héttel e beszélgetés után rövid sétákra kiengedték a kórház pompás kertjébe, s ő elfoglalta az egyik padot, amelyre egy terebélyes fa dús koronája vetett árnyékot.
Szinte fel sem nézett. Írta a leveleit, egyiket a másik után. Ceruzával skríbolt, azzal a megkapó gyöngyírásával. Ült a kerti padon, a papírlapokat Martin Andersen Nexö svéd kiadású regényének kemény fedelére szorította. Apám csodálta Nexö politikai nézeteit s a regény néhány munkásfigurájának szótlan bátorságát. Tán még az is megfordult a fejében, hogy a nagy dán szintén tuberkulózisban szenvedett, és neki sikerült kigyógyulnia.
Apám sebesen írt. Az elkészült levelekre követ helyezett, nehogy elvigye őket a szél.
Másnap kopogtatott a főorvos szobájának ajtaján. Úgy számított, hogy Lindholmot lefegyverzi majd megejtő őszintesége. Szüksége volt a doktor segítségére.
Ilyenkor, nappal a főorvos a pamlagon beszélt a betegeivel. A bőrdívány egyik oldalán ő ült, fehér köpenyben, a másikon Apám, pizsamában.
Lindholm meglepődve forgatgatta a temérdek borítékot.
– Nem szoktuk megkérdezni betegeinket, hogy kikkel leveleznek és miért. Most se a kíváncsiság hajt…
– Tudom. Mindenképpen be szeretném avatni a főorvos urat.
– Azt mondja, kedves Miklós, hogy ez itt száztizenhét boríték. Kiterjedt levelezést folytat, gratulálok. – Lindholm emelgette a karját, mintha súlyra is meg akarná becsülni a levéltömeget. – Mindjárt szólok a nővérnek, hogy vegyen meg rájuk bélyegeket. Bármilyen anyagi kérdésben továbbra is bizalommal fordulhat hozzám.
Apám, szerénytelennek tűnően, általvetette egyik pizsamás lábát a másikon. Somolygott.
– Csupa nő.
Lindholm felhúzta a szemöldökét.
– Nocsak!
– Illetve lány. Magyar lányok. Debrecen és környéke. Ott születtem én is.
– Értem – bólintott a főorvos.
Nem értette. Fogalma sem volt, mit akar Apám ezzel a levéldömpinggel, de megértőnek mutatkozott, hiszen mégiscsak egy halálraítélttel diskurált.
Apám felszabadulva folytatta.
– Két héttel ezelőtt megérdeklődtem, hogy szerte Svédországban kik azok a nők, akik Debrecen környékén születtek, és most itt ápolják őket. Harmincéves korig!
– A kórházbarakkokban?! Ó!
Mindketten tudták, hogy a lärbróin kívül még több tucat rehabilitációs központ működik az országban. Apám ültében is kihúzta magát. Őszintén büszke volt a haditervére.
– És azokban számtalan nő. Lány. Asszony. Itt a névsor! – A pizsamakabát zsebéből elővette a listát. Elpirult. Átnyújtotta az erősen preparált névsort – „x”-eket, pipákat, kis háromszögeket rajzolt a nevek mellé.
– Ohó. Az ismerősöket keresi! Pártolom ezt!
– Félreért – magyarázta Apám hunyorogva, és közben mosolygott. – Feleséget keresek. Meg szeretnék nősülni.
