Rakovszky Zsuzsa akkor nyitott a próza felé, amikor már érett, elismert és határozott utat bejáró költő volt. A kénytelen-kelletlen, de kezdőnek nevezhető prózaíró gyermekbetegségeit a rengeteg tapasztalat elsősorban a lírikus megjelenítésben segítette. – Recenzió
Nehéz mit kezdeni azokkal a kritikai írásokkal, melyek azzal kezdődnek, hogy „nem tudom, hogy kezdjem a kritikám”, „nem tudom, mi a véleményem a könyvről” vagy „nehéz helyzetben vagyok…”. Vagy tudja valaki, miről olvasott, vagy nem. Ellenben, ha egy kritikus nem tartja helyénvalónak, ha egy kritika azért marasztal el egy könyvet, mert az nem olyan, mint a szerző egy korábbi munkája, azzal egyet tudok érteni. Azért is van szükség a kritikákra, mert az elvárások segítik az írói kiteljesedést. Merthogy Rakovszky Zsuzsa, A hullócsillag éve című könyve nem ugyanolyan, mint az első munkája. Más, mint aki keresi az útját. Ahogy írja „Van, ami eltűnt, elveszett, de visszajön: idővel megint kedd lesz és vasárnap, az elfogyott, körömszilánknyi hold újra megtelik, az anyja reggel elmegy, de este megjön a hivatalból. Máskor a dolgok egy óvatlan pillanatban átcsúsznak a határ túloldalára.”, a gondolat is arról árulkodik, hogy még nem vésték kőbe Rakovszky útját, mert ami eltűnt visszajöhet, ami a jelen, eltűnhet.
Rakovszky Zsuzsa második regényét, A hullócsillag évét jóval könnyebb regényként olvasni, mint A kígyó árnyékát. Épp ezért, hogy ne összevessem, ne hasonlítgassam egyiket a másikhoz, hanem kiemeljem, A hullócsillag évé-ről ezek után úgy fogok beszélni, mintha A Hold a hetedik házbant vagy A kígyó árnyéká-bant nem olvastam volna.
A hullócsillag éve elsősorban Sopronban játszódik, az 1950-es években (valamikor 1955 őszén kezdődik, és valamikor a forradalom leverése után fejeződik be), egy mára már átértékelt korban. Csakhogy Rakovszky nem a korról, a forradalom előszeléről ír, hanem egy kislányról és az édesanyjáról. Maga a kor, a jellegzetes élethelyzet, a rendszerben alkalmazott nyelvi fordulatok és szóhasználatok mind csak kellékek.
A regény elején még öt-hat éves kislány, Piroska szemszögéből látjuk a történetet, az élethelyzetet, a női viszonyulásokat és az összeütközéseket. Apja halála után a lány kettesben él az édesanyjával, aki mellett feltűnik két férfi is. A konfliktus máris adott. Piroska számára gyermekként nem elfogadható és nem vonzó az a férfi, akit az anya, felnőtt asszonyként másként lát.
Piroska látószöge és világképe a regény előrehaladtával egyre tágul, fejlődik, sőt, időnként már-már a felnőtt nézőpontot és hangot üti meg, miközben gyermeki énjével kihallgatja a beszélgetéseket, naplót, levelet ír, és felnőttmonológot ad elő.
Az idővel való játék mindig izgalmas, legtöbbször feszültséget és bonyodalmakat hoz. Rakovszky Zsuzsa is játszik az idővel, mert, bár 1955-öt írunk, a történetnek van egy előtörténete: ahogy kinyitjuk a könyvet, az első levelek 1950-es és 1952-es keltezésűek, ami nagy segítség, hiszen sok olyan szereplőt, körülményt, kapcsolatrendszert és karaktert megismerhetünk, amikre a történetben csak később kapunk utalásokat. A Piroska akkor még élő apja, Kürthy Árpád és a később már özvegy Kürthy Árpádné, szül. Stark Flóra részére címzett levelekből betekintést nyerhetünk egy kicsi kis családi közegbe, majd a félárva kislány környezetébe, az ötvenes évekbeli soproni polgárlakás miliőjébe.
Maga a regény ezután kezdődik.
Minden regény kezdőmondatának különös jelentősége van; nyomaték az eljövendőkre, felhívás a továbbolvasásra. Rakovszky Zsuzsa kezdőmondata („A világot láthatatlan vonalak szabdalják darabokra.”) mintha egy álomjelenetbe kísérne el – ami a szerzőtől nem is áll olyan távol –, ráadásul egy valóságos környezetbe helyezve.
Noha Piroska még gyermek, és a nézőpontja egy gyermeki rácsodálkozása a világra, mégis egy felnőtt racionalitásával tekint a környezetére, és elemzi azt. Egy kislány magánya, kiszolgáltatottsága, félelme a változásoktól párhuzamosan jelenik meg jellemfejlődésével, a gyermeki énjében kibontakozó nőiességével. Piroska tehát a kulcs, ő az a személy, aki bemutatja a másikat, aki belenéz mások arcába, aki kérdéseket vet fel.
„- A szerelem, az azt jelenti, hogy nagyon-nagyon szeretünk valakit! – mondja furcsa, szertartásos komolysággal az anyaj. – Ha majd egyszer igazán szerelemes leszel, ne félj, tudni fogod…” De Rakovszky Zsuzsa nem elégszik meg a gyermek által bemutatott életképekkel és tudati állapottal, egy férfi (Bartha) naplójegyzeteit is bemutatja, akinek az érzelmei a nála sok-sok évvel fiatalabb kislányéhoz hasonlóak. Barthát az ÁVH kötelékébe tartozó szeretője és saját gyengesége nyomasztja, és nem meri az özveggyé vált Flórát választani.
A feminin férfi és a maszkulin nő sajátos megjelenítést kap a szerzőtől, és előrevetíti, hogy kudarcba fullad tervezett menekülésük, Flóra és Bartha ’56-os emigrálási szándéka. Épp ezért igazi katarzist, gyomorszorító érzést kelt a vég az ironikus című „Élet az űrben” fejezetben.
„Nincsenek is már grófkisasszonyok.” A fülszöveg szerint A hullócsillag éve a határok regénye. Anya és gyerek, férfi és nő keresi a határokat egymás között a tűrés és a tűrhetetlenség határvidékén, méghozzá egy mind politikailag mind társadalmilag igencsak terhelt világban. Ezek a határok nehezen feszegethetők, a privát és a kollektív életen való változtatás mintha magában hordozná a kudarcot. Mégis, a lírai minőség megengedi, hogy átlépje a határt líra és epika között, s hogy egyúttal regényszerű költői könyvet kapjunk kézhez.
Cím: Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve Kiadó: Magvető Kiadó Megjelenés: 2005/2010 Oldalszám: 400
Kibelbeck Mara
