110 éve született Radványi Géza, a neorealista film hazai megteremtője, A beszélő köntös, a Valahol Európában rendezője, Márai Sándor író öccse.
Radványi Géza, aki Géza von Radványi néven is ismert Grosschmid Géza néven látta meg a napvilágot 1907. szeptember 26-án egy régi kassai patríciuscsaládban, bátyja, Márai Sándor író volt. Apai nagyanyja után vette fel a Radványi nevet. A konzervatív családi legenda szerint a két fivérnek azért volt szüksége álnévre, hogy a művészi irányú pályaválasztással ne hozzanak szégyent a Grosschmid névre.
Itthon már neves újságíró volt, amikor Párizsba indult szerencsét próbálni, de Svájcban „elakadt”, s évekig a Népszövetséghez akkreditált legfiatalabb riporter lett. 1937-ben feleségül vette Tasnády Fekete Mária filmszínésznőt, az 1931-es magyar szépségkirálynőt, aki több későbbi filmjében szerepelt és együtt játszott Jávor Pállal, Vaszary Pirivel, Páger Antallal, Gózon Gyulával és a kor vezető színészeivel. A harmincas években német és francia filmgyárak forgatókönyvírója és rendezőasszisztense volt, Magyarországra 1939-ben tért haza.
Saját forgatókönyve alapján készült alkotásait – Zárt tárgyalás, Európa nem válaszol, Egy asszony visszanéz – magyar filmekben addig szinte ismeretlen lélektani hitel, gondos színészvezetés, atmoszférateremtő képesség és a korszerű filmnyelvi eszközök alkalmazása jellemezte. Nevéhez fűződik a Mikszáth Kálmán regényéből készült 1941-es első magyar színesfilm-kísérlet, A beszélő köntös első változata. Ebben olyan nagy nevek játszottak, mint Csortos Gyula, Jávor Pál és Bihari József
A második világháború után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán ő lett a filmfőtanszak első vezetője. Barátságot kötött Balázs Bélával, a filmesztétával folytatott vitákban alakult ki új filmrendezői szemlélete. 1947-ben készült a világhírt hozó, ma is klasszikus Valahol Európában, amely forgatókönyvének írásába Balázs Béla szakértőként részt vett. A film formai szempontból és mondanivalójában is forradalmian újnak számított, külföldön sokáig ez képviselte „a magyar filmet”.
Radványi megrendítő képet festett a háború következményeiről az országúton csavargó, kallódó gyerekek életében, szuggesztíven ábrázolta a felszabadulás érzésével keveredő félelmet. Talán csak az érzelmesség túlcsordulása zavaró itt-ott, ám a Valahol Európában sallangmentes hangja az olasz neorealizmus nagy filmjeinek méltó társa. Csak a kortársak voltak értetlenek, a sajtó a bemutató után kozmopolitizmussal, sőt hazaárulással vádolta a rendezőt, akit ettől függetlenül 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Radványi elhagyta az országot, s először Rómában, majd Münchenben telepedett le. Külföldön több mint húsz filmet rendezett, amelyek közül a leghíresebbek a Légikisasszonyok, A tiroli kastély, A sztálingrádi orvos, a Tamás bátya kunyhója.
Ő fedezte fel a franciák egyik legnépszerűbb komikusát, Louis de Funes-t és a bolti eladóból lett filmsztár Genevieve Page-t. Monsieur Bard különös óhaja (1954) című filmjéről – amely saját bevallása szerint legszemélyesebb filmje – egy párizsi kritikus azt írta: „A legfranciább film, amit valaha láttam, és ráadásul egy magyar rendezte.” Az ötvenkét éves Auguste, aki buszsofőrként dolgozik, nagyon csúnyának érzi magát, ráadásul megtudja, hogy szívbeteg. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy milliókat nyer ruletten. Auguste most beteljesítheti régóta várt nagy álmát, hogy végre saját gyermeke lehet.
A hatvanas évek elején egy derűs, szatirikus vígjátékot is forgatott két részben Nem kell mindig kaviár címmel.
Radványi Géza 1977-ben, Makk Károly biztatására tért vissza Magyarországra. 1980-ban, hetvenkét évesen az egykori tanítványaival és munkatársaival készített Circus Maximusban mondott hazájának köszönetet. A filmben a II. világháború vége felé járunk. Carlotta, a lepusztult vándorcirkusz tulajdonosnője embercsempészetből tartja fönn magát és családját. A fura társasághoz ezúttal egy professzor is csatlakozik, akit Carlottának el kell juttatnia a jugoszláv partizánokhoz.
A századforduló táján született magyar filmes generáció egyik utolsó, meghatározó alakja 1986. november 26-án halt meg.
