A nyelv folyamatosan változik, új szavak keletkeznek, néhány régit pedig vagy elfeledünk vagy módosulva használunk tovább. A magyar kultúra napján a régi, kihalt, elfeledett és kiveszőben lévő szavakat elevenítjük fel.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.
Kölcsey 1815-ben vonult vissza a szatmári településen lévő birtokára, 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus című költeményét, amely az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben, a cenzúra miatt A magyar nép zivataros századaiból alcímmel. Műve Erkel Ferenc megzenésítésében vált nemzeti himnusszá, amelyet első ízben 1844. július 2-án adtak elő a pesti Nemzeti Színházban, és 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza.
„Magyar anyanyelvünk nemzeti kultúránk legfőbb hordozója.
A Kárpát-medencében és a világon szétszórva élő magyarok legfőbb összetartó ereje. A legnagyobb hungarikum. Kötelességünk, hogy nyelvtani rendszerét újra és újra leírjuk; feladatunk, hogy szókincsét szótárakban több oldalról is ismételten számba vegyük. A Régi szavak szótára az elmúlt korok szókincsének elemeit leltározza, ezzel megmenti azokat a teljes feledéstől, és közvetíti korunk magyarjai számára” – olvashatjuk a Régi szavak szótára című, Kihalt, elfeledett és kiveszőben lévő szavak, szóalakok és szójelentések magyarázata alcímű kötet előszavában.
„A nyelvek szókincse folytonosan változik„, hangsúlyozza Kiss Gábor, a Tinta Kiadó főszerkesztője. Egyrészről folyamatosan születnek és áramlanak be a nyelvbe új szavak (ezek a neologizmusok), másrészről a nyelv nem használatos elemei feledésbe merülnek, kihalnak, kipusztulnak (ezek az archaizmusok). „Ez a folyamat nem minden korban ugyanolyan ütemű – említik meg. – Amikor a technika, a társadalom, az anyagi és a szellemi kultúra változása felgyorsul, a szókincs módosulása is intenzívebbé válik. Az utóbbi évszázad gyors változásai nyomot hagytak a magyar nyelvben is. Korábban közismert szavak hosszú sora került használaton kívülre és születtek helyettük azelőtt soha nem hallott szavak.”
A társadalom, a technika fejlődésével, a mindennapi élet változásával bizonyos tevékenységek megszűnnek, egyes tárgyak használata háttérbe szorul vagy teljesen megszűnik, olvashatjuk a kötet fülszövegében. Így a hozzájuk tartozó szavak feledésbe merülnek, majd kiesnek a nyelvhasználatból. Ezért egy idő után a beszélők számára idegenül csengenek és teljesen ismeretlenné válnak.
Milyen régi, már nem, vagy alig használt szavakat, kifejezéseket ismersz? Melyik az, amelyikről úgy gondolod, megérdemelné, ha ma is használnánk? A korábbi évszázadokban többnyire széles körben használatosak szavaink mára már ismeretlenül csengenek a magyar anyanyelvűek nagy többsége számára. Mégis kultúránk elemi részét képezik.
Léteznek olyan szavaink, melyek kihaltak (aszó ‘kiszáradt völgy’, apol ‘csókol, becéz’, rér ‘sógor’); melyeket elfeledtünk (csuszkondó ‘korcsolya’, istáp ‘bot, támasz’, verő ‘kalapács’) és amelyek egyre inkább feledésben, kiveszőben vannak (járgány, komorna, nyalka).
A Régi szavak szótára szerint beszélhetünk szavakról (dangubál, nadály, pityke); szójelentésekről, azaz olyan szavakról, melyeknek ma is van köznyelvi jelentésük, azonban a régi időkben volt a mai mellett mára már kihalt, régies jelentésük is (bordan’szövőszék eleme’, koporsó ‘sír, sírüreg’) vagy szóalakokról (tereh ‘teher’, gyió ‘dió’; szarándok ‘zarándok’).
