„Született szórakoztató vagyok: amikor kinyitom a hűtőt és felgyullad a fény, rögvest dalra fakadok.” Ismerjük a filmjeit, halljuk magunkban nevetését, poénjait. Nem feledhető, különös varázzsal bírt. Egy könyv Robin Williams életéről, filmjeiről és hitvallásáról.
„Egy úr az űrből” – „Jó reggelt, Vietnam!” – „Holt költők társasága” – „A halászkirály legendája” – „Mrs. Doubtfire” – „Jumanji” – „Good Will Hunting” – „A kétszáz éves ember”
Könyv jelent meg Robin Williamsről, a nemrég elhunyt amerikai humoristáról és filmszínészről, a Duna Könyvklub gondozásában. A sztár életének mozzanatait filmes szakírók elevenítik meg, a kötet előszavát Gálvölgyi János írta.
„Azért kezdtem el komédiázni, mert más színpadra nem engedtek fel” – emlékezett vissza karrierjének kezdetére minden idők egyik legnagyobb nevettetője. A füstös klubokból egyenes út vezetett a televízióba, majd a mozivászonra. Munkáját díjak sokaságával ismerték el, csillagászati gázsikat kereső hollywoodi sztárrá vált, de lélekben mindvégig megmaradt az éjszakai lokálok őrült temperamentumú, borotvaéles elméjű humoristájának.
A kamerák össztüzében és a színpadi reflektorok fényében élt és dolgozott, sikerei és kudarcai nem maradtak rejtve. Mindemellett a nyilvánosság kevésbé ismerte a nemes ügyek mellett mindig kiálló, kiterjedt humanitárius tevékenységet folytató embert, a nagylelkű barátot, a gondoskodó és szerető apát. S bár sem magánélete, sem szakmai pályafutása nem volt mentes a törésektől, hitvallását sosem hazudtolta meg: „Született szórakoztató vagyok: amikor kinyitom a hűtőt és felgyullad a fény, rögvest dalra fakadok.”
Robin Williams 2014. augusztus 11-én hatvanhárom éves korában hunyt el észak-kaliforniai otthonában.
A több mint 200 oldalas, színes fotókkal gazdagon illusztrált kötet 2014. november 7-től kapható a könyvesboltokban.
Robin Williams 1951–2014
(Részlet a könyvből)
Előszó
„Földönkívüliként érkezett az életünkbe” – mondta róla a halálhírét hallva Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. Bennem csak később állt össze a kép, hogy az általam nagyon kedvelt Robin Williams volt annak az 1980-as évekbeli, a Magyar Televízióban is vetített, kissé bugyuta tévésorozatnak, az Egy úr az űrbőlnek a főszereplője. „Nanu, nanu!”, kiabálták annak idején a gyerekek az utcán meg az iskolában, idézve a film egyetlen máig emlékezetes mondatát. Azt hiszem, nem is emlékeznénk rá, ha nem Robin Williams lett volna Mork – az úr az űrből.
Nevét, arcát a Jó reggelt, Vietnam! című filmben jegyeztem meg, szeretett kollégám, Bajor Imre szinkronjával – aki egy héttel korábban, nem önszántából „szerződött” az égi társulathoz.
Nem sorolom most fel Robin Williams filmjeit – ezt megteszi ez a könyv, csak azon próbálok elgondolkodni, hogy lám, nemcsak a sikertelenséget, de a sikert is milyen nehéz megélni.
Miért lesz depressziós egy világsztár, miért lesznek alkohol és kábítószer-problémái, hiszen népszerű, gazdag, mi baja lehet az élettel? Nyilvánvalóan semmi. Ezt sugallják a színes magazinok, az egy-egy filmért kapott, csillagászatian magas gázsik, a filmfesztiválok, a vörös szőnyeg, a gyönyörű nők, a pazarul berendezett hollywoodi luxusvillák, a napfény, a tenger és minden, amiről mindannyian álmodunk.
Hát akkor mi a baj? Aki ott a filmvásznon-színpadontévében olyan jópofa, hogy a hasunkat fogjuk a röhögéstől, habos tortát dobál, pofákat vág, vicceket mond, miért olyan szomorú? Miért szomorúak az igazi, nagy bohócok?
Élt egyszer itt, nálunk, Magyarországon az 1940-es években egy Zoli nevű zseniális kis-nagy bohóc. A régi történet szerint ő is depressziós volt, így hát felkereste az egyik híres orvost, hogy segítsen rajta. Az orvos meghallgatta a páciens panaszát, és azt mondta:
– Uram, semmi baj. Minden búját-baját elfelejti, ha elmegy valamelyik este a Nagycirkuszba. Ott lép fel a fantasztikus Zoli bohóc. Őt látva úgy elmúlik majd a depressziója, mintha soha nem lett volna.
– Köszönöm a tanácsát, doktor úr, csak az a baj, hogy én vagyok a Zoli bohóc…
…hát igen. Azok az órák ott a színpadon, a forgatásokon, az a felpörgetett „életkedv” az otthon magányában elillan, mint egy óriásira fújt luftballonból a levegő, és hiába hírnév, csillogás, család, barátok – marad az üresség.
Robin Williams, akit Steven Spielberg „komikusgéniusznak” nevezett, ennek a furcsa szakmai betegségnek az áldozata lett.
Sajnos mai világunkban egyre kevesebb a Zoli bohóc meg a Robin Williams, pedig egyre nagyobb szükség lenne rájuk…
Gálvölgyi János
