A legújabb Nightwish lemez tavaly decemberben jelent meg, Imaginaerum címmel, amit kiadós koncertsorozat követ. A turnéra hatalmas látvánnyal készült a finn zenekar, és Budapestet sem hagyja ki, április 29-én a Papp László Sportarénában hallgathatjuk meg a szimfonikus metal legnagyobb kiválóságát.
A Nightwish 2012-ben nem csak új az előző év végi albumot, de stílszerűen egy friss turnét is villant a rajongóknak, ami nekünk egy tavaszi napon lesz igen fontos ugyanis 2012. április 29-én a Sportaréna atmoszféráját értelmezik át a saját zenei világukra. A finnek nem kevés jó zenével áldották már meg Európát és a világot, de a Nightwish talán az egyik legnagyobb hatású és sikerű zenekar, ami az ezer tó vidékéről a fülünkbe került.
A Nightwish hivatalosan a finnországi Kitee-ben alakult 1996 júliusában, egy estén, amikor is Tuomas Holopainen egy baráti társaságban szórakoztak, akkor improvizált ritmusokra zenéltek tábortűz körül ült. Nem kellett sok, hogy rájöjjenek: ezt szeretnék csinálni. Stúdióba vonultak, és felvették az első három dalt 1996 októbere és decembere között. Ebben az időben háromfős volt az együttes: Tuomas Holopainen, Tarja Turunen, a kiváló opera-énekesnő és Erno „Emppu” Vuorinen, a gitáros.
Tuomas noha először akusztikus hangszerelésben gondolkodott, Tarja erőteljes hangja arra késztette, hogy lépést tegyenek a heavy metal irányába, dobbal és elektromos gitárral. Tarja klasszikus énekstílusa és gyönyörű hangja kiegészülve Tumoas páratlan dalszerzői képességeivel magában hordozta a siker kulcsát. Időközben Marco Hietela (basszusgitár) csatlakozásával a férfi énekhang is biztosított volt Tuomas elképzeléseihez.
Folyamatosan keresik az irányt, amit követni kívánnak, eddig talán a legnagyobb törést az énekesnőtől, Tarja Turunentől való megválás jelentette az együttes szamára. A média folyamatosan követte az interjúkat és persze az interperszonális drámát, amikor és ahogyan a klasszikus operaénekes képesítésű Tarja Turunent lecserélték, ami viszont az együttes zenei világát is változtatásokra kényszerítette.
A zenekar elhivatottságát jelzi, hogy Tarja távozása után sem álltak le: hosszas keresés után Anette Olzon személyében megtalálták utódját, s az immár vele rögzített Dark Passion Play album is hatalmas siker lett szerte a világban. A recept változatlan: megjegyezhető gitártémák, varázslatos billentyűfutamok, kiegészülve a varázslatos, angyali női énekhanggal. Mindez természetesen lenyűgöző dalok képében ölt formát, amik egy-egy koncerten bárkit ámulatba tudnak ejteni.
Az 1996-os megalakulásuk óta, már 7 albummal kényeztették az atmoszférikus metál és rockzenére ácsingózó rajongókat, amelyek közül nem kevesek örömére a legfrissebb, Imaginaerum című anyagot is egy nagyon jónak ígérkező koncert keretében mélyíthetjük el 2012. április 29-én a Budapest Sportarénában.
A szimfonikus metal legegyedibb hangzású zenekarát több felvezető zenekar társaságában nézhetjük meg, melyek közül eddig a szintén finn Battle Beast neve került nyilvánosságra.