„A veszedelmes álmok megbolondíthatnak akárkit.” Fejes Endre regénye, a Rozsdatemető egy nyomozás krónikája, melyben az író nem a gyilkos, hanem az indíték után nyomoz.
„A rozsdatemető kőfallal zárt udvar a raktárépület mögött. Iparvágány felezi, két oldalán rendetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán kiselejtezett gépek, behemót kazánok, felismerhetetlen szörnyszülöttek nyomódnak mélyen a fekete salakba, mázsás, penészgombás karokkal mutatnak az „égre, várják a tűzhalált.”
A Rozsdatemető egy nyomozás krónikája, melyben az író nem a gyilkos, hanem az indíték után nyomoz. Ifjabb Hábetler János egy szóváltást követően megöli sógorát a rozsdatemetőben. Fejes az első világháború végétől kezdi felfejteni az okokat, bontásra ítélt barakklakások és omladozó bérházak falai között. A Hábetler család két generációjának sorsán keresztül feltárulnak a kispolgárság hétköznapjai, amelyekre semmilyen hatással nincs sem az idő, sem a történelem. Egyetlen dolog biztos: az ünnepi menü a jeles eseményeknél.
„A Rozsdatemetőt újszerű könyvnek látom – írta Fejes Endre -, és sikerét azzal magyarázom, hogy olvasóim többsége észrevette vagy ösztönösen megérezte ezt. Meg a regény kegyetlen igazsága mögött felfedezte a hitemet minden Hábetler Jánosban, aki – mint meg írtam – „némely dolgot nem értett meg a világból, ezért volt tehetetle.”
„A rozsdatemető kőfallal zárt udvar a raktárépület mögött. Iparvágány felezi, két oldalán rendetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán kiselejtezett gépek, behemót kazánok, felismerhetetlen szörnyszülöttek nyomódnak mélyen a fekete salakba, mázsás, penészgombás karokkal mutatnak az égre, várják a tűzhalált. Az udvar végén rácsos, magasra épített vaskapu engedi a sínpárt a macskaköves utcára. 1962 tavaszán ifjabb Hábetler János megölt egy segédmunkást a rozsdatemetőben. A rendőrségi emberek lefényképezték az áldozatot, jegyzőkönyvet írtak, kihallgattak több munkást, Klein Bélát, a raktár vezetőjét, de szemtanút nem találtak. Láttam, amikor a megbilincselt kezű esztergályost elvezették, az autóba tuszkolták. Lábát megfeszítve, felsőtestével viaskodott, sárgás szeme ide-oda ugrált, fogát csikorgatta. Majd elvitték az áldozatot. Míg a szürke gépkocsi végighaladt az udvaron, elcsöndesült a zsivaj. Akkor a tisztviselők eltűntek az emeleti ablakokból, a munkások behúzódtak a műhelyekbe, fecsegtek, vitatták a szenzációt, de senki nem tudta a tragikus esemény okát…”
