Az extravagáns színész-énekesnő és bandája, a magyar értelmiségi popzene zászlóshajója új oldalát ígérte február 11-ére az Óbudai Kulturális Központba. A várt füstös-borongós sanzonest és mézes melankólia helyett-mellett azonban majdnem olyan dögös show-t kaptunk, mintha nem decens színházi székeken ücsörögtünk volna, hanem a Budapest Park közepén csápolunk fröccsel a kezünkben.
Péterfy Bori és a Love Band az Óbudai Kulturális Központban
A túróscsuszás Óbudára mindig valami furcsa, álomszerű hangulat telepedik, ami beszivárog a San Marco utcában álló kulturális ház falai közé is. A külső térben absztrakt kiállítást nézhettünk, bent a színházterem zsúfolásig telt, három generáció várta, hogy felgördüljön a függöny. A széksorok végén hatvan körüli, elegánsan öltözött hölgyek beszélgettek, velünk egy sorban pedig egy négy év körüli kisfiú ült a családjával: a hangolásnál olyan léggitározást adott elő, hogy Pataki Attila elsárgult volna az irigységtől.
Péterfy Bori fehér fodros ruhában, párducmozgással vonult be a színpadra, és amikor megállt a mikrofon előtt, a szélgép nem csak a haját lebbentette meg, hanem a ruháján díszelgő fodrokat is. Drámai atmoszféra némi önironikus felhanggal – helyünkön vagyunk. A Love Band stílusos, bizsergető kezdésnek a Porszemet választotta: nyugtató bevesz, széken hátradől, indulhat a csukott szemű utazás a pupillák mögött. Gondoltuk ekkor még.
A lead kijelentéseit annyiban szükséges tompítani, hogy a koncerten valóban több volt a lassú, merengős szám, bizonyos átdolgozásokban (Téged nem) pedig az eredeti bugi helyett a sanzonok csendes dallama muzsikált. Bori többször poénkodott az álmosító légkörrel és a közönség elszundításának lehetőségével, aggodalma azonban teljesen alaptalan volt: a tempósabb és lebegősebb, szomorkás és felhőtlenül vidám dalok jó ritmusú, folyamatos váltogatása mindenki szeméről messzire űzte az álmot. Egy Katapult-ra jutott egy Szívem gyorsabban ver, egy Délelőttök a kádba’-ra egy Szédülés. Az persze tény, hogy a közönségben szívesen feloldódó énekesnő ezúttal hanyagolta a stage diving-ot, és a Hajolj bele a hajamba is otthon maradt, halkan megjegyezném, nekem nem is hiányzott egyáltalán.
Péterfy Borinak mára kétségtelenül olyan sajátos színészi-zenei ouvre-je van, amiért sok kortársa habozás nélkül felkínálná a jobb karját. Bár a Love Band nem csak az övé – Tövisházi Ambrus íróként, zeneszerzőként legalább ugyanannyi művész muníciót pakolt a projektbe -, a muzsika és a dalszövegek annyira a testére szabottak (sokat közülük szerzőként is jegyez, tegyük hozzá), hogy kézenfekvő a frufrus energiabomba életével azonosítani őket. Az énekesnő egy testben hordozza a vadóc, tündöklő dívát és a szimpi, vicces lányt a szomszédból, akivel minden nő szívesen sütizne és felesezne. Az eufória ellepte a lábujjkörmétől a feje búbjáig, eggyé vált az előadott produkcióval, a banálisabb szövegeket is megtöltötte élettel, szenvedéllyel. Számról számra változott ujjongó szerelmesből csalódott asszonnyá, bizonytalan, sebezhető lényből magabiztos femme fatale-lá. Néha teljesen védtelennek tűnt a zene katartikus hatásával szemben, mintha a mindent elsöprő energia az életére törne, máskor azonban öntudatos királynőként uralta a színpadot, és a lelki épségét veszélyeztető hatásokkal is könnyedén bánt el. Péterfy és Tövisházi mernek öncsalás és kozmetikázás nélkül önmaguk poklába nyúlni: jól ismerik a szorongást, a magányt, nem riadnak vissza a sebek felszaggatásától: de ha boldogok, eksztázisuk olyan vadul csap fel az égig, hogy még a csillárok is leszakadnak.
Idősödő zenészek vágya, hogy produkciójukat a fiatal generációk is értékeljék. A bandának az óbudai koncerttel sikerült ifjú szíveket meghódítania. A fentebb már említett négy év körüli srác a léggitározás után kipróbálta a headbaget is, fejét megállás nélkül csavargatva a stoboszkóp-villogás ütemére, míg kis híján le nem pottyant a székből. Egész koncert alatt felszabadultan fecsegett, s mikor Péterfy Bori az Egészen közel-t úgy konferálta fel, hogy „kéjgyilkos duett”, a beálló csendben fennhangon megismételte a szintagma első felét, a közönség hatalmas derültségére. A show-t záró Vámpír – annak idején ez a Love Band-szám a Hajolj bele a hajamba-mal együtt ütötte át a nyilvánosság falát – sikolyait pedig olyan lelkes tapssal és ugrabugrálással honorálta, hogy a szülei alig tudták kordában tartani. Majd derék rajongó válik úgy belőle.
Hegedüs Barbara
Fotó: Kocsis László Zoltán
kulturkozpont.hu
