Hogy mi rejlik a tökéletes mosoly, a tökéletes család, a tökéletes karrierváltás mögött, hogy honnan ered a kínzó sötétség, amelyből a regényei táplálkoznak, azt éppolyan misztikus félhomály fedi, mint Gillian Flynn kukoricások borította szülővidékét…
Midwest – azaz Közép-Nyugat, ahogy az Egyesült Államok legszerényebb országrészét nevezik. Amolyan „útkereszteződés” a neves keleti, nyugati és déli államok között, amelyek lakói csak úgy utalnak rá, mint a vidékre, „amely felett átrepülünk”.
Libby Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes. Huszonöt évvel később a Gyilkosok Klubja – egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó titkos társaság – felkeresi Libbyt. Azt remélik, bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby anyagi haszon reményében együttműködik velük: felkeresi azokat, akik akkor éjjel ott voltak a házukban, és beszámol a klubtagoknak mindarról, amit megtud. A nyomozás során lepusztult sztriptízbárokban és elhagyatott városokban keresi az igazságot, és miközben lassan fény derül az elképzelhetetlenre, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint amikor minden elkezdődött: újra egy gyilkos elől menekül.
A boszorkány az új királykisasszony
Gillian Flynn, Amerika szíve és a Sötét helyek
Lehetetlen kategorizálni: egyszerre uralják végeláthatatlan, farmerek lakta kies földek – mint amilyen az Óz, a csodák csodájából ismert hurrikános Kansas vagy A farm, ahol élünk című tévésorozat tájai -, valamint gyárvárosok, mint Obama elnök hűvös Chicagója Illinois-ban, vagy Detroit, az autóipar bölcsője Michigan államban. Az élet errefelé nem drámai, ellentétben azzal, amit a nyugati part hollywoodi és a keleti part Broadway színpadai láttatnak. A történelem sem adott a Közép-Nyugatnak karakterisztikus „egyéniséget”, ahogy az az amerikai Déllel történt. Mark Twain – akinek Huckleberry Finn kalandjai című regénye a vidéket átszelő Mississippi folyón játszódik – nemes egyszerűséggel állapította meg az itt lakókról: „Nem álmodoznak, dolgoznak.”
„Amerika szíve” tehát az ország legkevésbé felfedezett vidéke, melynek misztikája időről időre felébreszti az írók fantáziáját. Közéjük tartozik a 42 éves Gillian Flynn is, akinek a neve 2012 óta nem pottyan le az amerikai bestsellerlistákról. „Makacsul ragaszkodom a Közép-Nyugathoz – vallja az írónő. Nagyszerű, felfedezetlen irodalmi területnek tartom, amelyben öröm elkalandozni. Valami különös egzotikum lengi körül, talán mert kevesen és keveset foglalkoztak vele az irodalomban.” Flynn ugyanúgy a kietlen farfarmokon megesett gyilkosságokra kíváncsi olvasóknak köszönheti sikerét, ahogyan bő ötven évvel ezelőtt Truman Capote is ezzel tartotta lázban az amerikaiakat. Magányos ház a földeken, éles szerszámok a kamrában, a legközelebbi szomszédhoz autóval is időbe telik eljutni. Érdekes módon, amíg Capote New Yorkból érkező riporterként a tényekre építve dolgozta fel a kansasi Clutter család meggyilkolását Hidegvérrel című regényében, addig a bűnügyi riporternek tanult, a vidéket a tenyereként ismerő Missouri államban született Flynn a fikciós formát választja krimijei számára. Mindezen túl nem igazán köti össze őket más: a magas irodalmi és újgazdag elitet meghódító Capote akkor volt boldog, ha Jackie Kennedy húgával a karján lazulhatott a számára fontos emberek körében. Flynn bevallottan a populáris kultúra arca. Az Entertainment Weekly tévékritikusaként kezdett bele Éles tárgyak című első bűnügyi regényébe (Sharp Objects, 2006), mielőtt 2008-ban a gazdasági recesszió következtében el nem veszítette az állását. Soha kisebb balszerencse ne essék senkivel: vannak, akik egyenesen a gazdasági válság győztesének, a kortárs irodalom Soros Györgyének nevezik Flynnt, aki pillanatok alatt elismert íróvá vált, amint ideje nagy részét a regényírásnak szentelhette. (Más részét ez idő tájt született kisfia nevelésének.) Dolgozósarkát chicagói házuk elhagyatott alagsorában rendezte be, melynek egyetlen ablaka tűzfalra néz. Flynn csak pokollyuknak nevezi, és a Bárányok hallgatnak című film díszletéhez hasonlítja, mert őt magát is kileli benne a hideg. Itt születnek hátborzongató regényei, eddig szám szerint három.
Flynn sikerét semmi sem bizonyítja jobban, minthogy három regénye közül kettőn már dolgozik Hollywood, hogy megfilmesítve hasznosítsa újra őket. Charlize Theron alakítja majd a Magyarországon most megjelenő Sötét helyek (Dark Places, 2009) főszereplőnőjét, a harmincas Libbyt, akinek hétévesen a Clutter családhoz hasonló módon hidegvérrel kiirtották a családját kansasi farmjukon. Felnőttként egy sötét ügyek iránt rajongó klub pénzt ajánl neki, ha segít kinyomozni, mi történt azon a hajnalon. Így esik, hogy Libby, akinek annak idején hajszálon múlott elmenekülnie a tett helyszínéről, azaz saját házukból, ismét életveszélyben találja magát. A magányos főhősökről azután házaspárra váltott Flynn legnagyobb visszhangot kiváltó könyvében, a kétmillió példányban elkelt (Holdotiglan, Gone Girl, 2012)-ben. A történetben a férj Nick – akit Ben Affleck játszik az év végen megjelenő filmes verzióban – öt éve él együtt gyönyörű feleségével, Amyvel a Mississippi partján, ahová akkor költöznek, amikor a gazdasági válság következtében mind a ketten elveszítik az állásukat. Ennyiben Flynn megtörtént élményeire épít, és azt is bevallja, a házastársi párkapcsolat tematikája azért izgatta, mivel éppen akkor vált belőle is friss házas. A regény a feleség, Amy eltűnésével kezdődik. A sötétben tapogatózó olvasót egy objektív narrátor helyett két egymással versengő szubjektív hang vezeti, két mesteri manipulátor. A szenvedélyes szerelemnek induló kapcsolat tragédiába torkolló összeomlása Amy maga után hagyott naplójából, valamint Nick visszaemlékezéseiből áll össze. A történet sikerének a bűnügyi nyomozás izgalmain túl az egyszeri házasság kudarcának okait boncolgató narratívát tartják, mely olyan természetességgel lett papírra vetve, hogy milliók azonosulnak a karakterekkel. Kevés újságíró akadt, aki ne tette volna fel Flynn-nek a kérdést, vajon nem saját házasságának problémái inspirálták-e a könyvet. Válasz gyanánt minden alkalommal széles, amerikai mosollyal hárít. Jelen pillanatban, miképpen állítja, boldog házasságban él ügyvéd férjével, egy közösen hozott fő házszabálynak köszönhetően: „hagyd az őrületeket az alsó szinten!” Ezért a nap végeztével, mielőtt felmászna az alagsori dolgozójából, megkeresi a You Tube-on az Ének az esőben-t, és hangosan kiénekli magából a sötét érzelmeket.
A Grimm-mesék nagy rajongója a vörös hajú, alapvetően vidám írónő, és maga sem tudja, mi vonzza az élet sötét oldalához. Csak arra emlékezik, hogy amikor kislánykorában szerepjátékokat játszott unokatestvéreivel, ő akart egyedül boszorkány lenni. „Sokkal izgalmasabb karakter – magyarázza fiatalkori önmagát -, miért akarna bárki is királykisasszony lenni? Jó és szép, de nincsen háttértörténete!” Filmtörténetet tanító édesapjának köszönhetően már kilencéves korában Hitchcock Pszichó-ját nézte újra és újra – hogy később a gyilkost alakító Anthony Perkins váljon imádata tárgyává. Flynnt elsősorban a női agresszió tematikája foglalkoztatja. A mesékben megszokott gonosz boszorkányhoz, mostohaanyákhoz hasonló karaktereket a modern kori fabulában mintha elnyomnák a dominánsan férfi agresszorok, de Flynn a mindenre képes női főgonoszok példájára teremti meg szereplőit. Ezek „nem hisztis nőcik, akik azon mesterkednek, hogy férjet és drága cipellőket fogjanak maguknak (mintha a nők csak ilyesmiért mennének ölre), nem hideg arisztokrata anyák (hiszen az érzelmileg távolságtartó nem feltétlenül gonosz)… Erőszakos, gonosz nőkről beszélek. Csak azt ne mondjátok, hogy nem ismertek ilyeneket” – írja honlapján az olvasóinak.
Megszállottan szavakat karcol a saját bőrébe Éles tárgyak című krimijének főhősnője, egy alkoholista bűnügyi riporternő. A Sötét helyek Libbyje is antihős, nem könnyen megszerethető figura, annak ellenére, hogy szemben áll a gyilkosokkal. A könyv nyitósora Libby vallomásával kezdődik: „Gonoszság él bennem, mintha az egyik szervem lenne”. De a Gone Girl eltűnt hősnőjével sem futnánk össze szívesen a sötétben.
Flynn elemzői hangsúlyozzák az elsöprően pozitív kritikát, melyet országszerte bezsebelt, oldalán a műfaj nagyjaival. Stephen King, aki a Közép-Nyugatot például híres horror novellájában A kukoricaföldek gyermekeiben maga is felfedezte, azt üzeni a Sötét helyek borítóján az olvasóknak, hogy ha hiszik, ha nem, harminc éve nem olvasott ilyen „kitartóan ijesztő” családregényt. Nem beszélve arról, hogy Flynn szövege szinte eteti magát, olyan könnyű olvasni.
A Holtodiglan tündöklése után számos írás és interjú készült Flynn-nel – a Factiva adatbázis csaknem nyolcezer cikket tart nyilván. Még csak detektívnek sem kell az őrá kíváncsinak lennie, hogy feltűnjön, az írónőről születő írások egytől egyig ismétlik egymást. Ugyanazok a sztorik, ugyanazok a mondatok, idézetek jelennek meg Flynntől közszolgálati rádióban és kereskedelmi televíziókon, irodalmi esteken és neves napilap portrékban. Mintha ez a széles mosolyú amerikai nő egy fikarcnyival sem adna ki magáról többet, mint amennyit elhatározott, hogy megoszt a világgal. A fent említett néhány érdekesség elegendő a média éhségének csillapítására. Mégsem hagyja nyugodni az embert az érzés, hogy az írónő regénybeli hősnőihez méltó manipulatív természetességgel tudatosan irányítja a róla szóló történetet. Hogy mi rejlik a tökéletes mosoly, a tökéletes család, a tökéletes karrierváltás mögött, hogy honnan ered a kínzó sötétség, amelyből a regényei táplálkoznak, azt éppolyan misztikus félhomály fedi, mint Gillian Flynn kukoricások borította szülővidékét: az amerikai Közép-Nyugatot.
Donáth Mirjam
Könyvjelző
