„…mintha a fűrészpor bűzös, vörhenyes szutyka fröccsent volna reá, úgy állott Pálinkás, tetőtől talpig beborítva fénybe és nyomorúságba.” A nyugati hadtest szerzője, Székely János a magyar irodalom sokoldalú egyénisége volt.
Székely Jánost (1929 – 1992) nem kell bemutatni a hazai olvasóinknak. Vers- és prózakötetei, drámagyűjteménye (Képes krónika) ma már közkézen forognak.
A Caligula helytartója és a Vak Béla király című drámák, a Só Péter bánata és a Nyugati hadtest című regények, számos verseskötet szerzője, az Igaz Szó egykori szerkesztője, Székely János a 20. század második felében alkotó költő, prózaíró, drámaíró, tanulmány- és esszéíró, műfordító, a magyar irodalom sokoldalú egyénisége volt. Szülővárosában, Tordán végezte elemi iskolai tanulmányait, majd 1940-ben Marosvásárhelyre költözve a Református Kollégiumban (ma Bolyai Farkas Elméleti Középiskola) tanult, majd 1943-tól a Katonai Reáliskolában volt huszárhadapród.
1944-ben a századát a közeledő front elől Nyugat-Európába vitték, közben fogságba esett, ahonnan 1946-ban tért haza. Ezután tudott érettségizni 1948-ban, majd továbbtanulni. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen 1952-ben végezte el a filozófia szakot. 1956-ig az irodalmi könyvkiadó lektora, 1956-tól a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztője.
Gazdag életművet hagyott maga után. 1953-ban jelent meg első műfordításkötete (Mihail Beniuc költeményeit ültette át magyarra), 1955-ben első önálló verseskötete, Csillagfényben címmel. Huszegynéhány verskötete, prózai és drámagyűjteménye jelent meg romániai és magyarországi kiadóknál, nevét különösen ismertté tették az olyan drámák, mint a Caligaula helytartója, Hugenották vagy az Irgalmas hazugság.
„Van a szellemnek bizonyos ökonómiája: ami egyszer már megvan, azt nem kell még egyszer megcsinálni. Mihelyt a hanyatt heverő állattetem képét valaki egyszer már tökéletesen megfogalmazta, minekünk nem kell újra vesződnünk ezzel, egyszerűen ellophatjuk tőle – erre való az idézet. Nos, Pálinkás, akárcsak Baudelaire–nél a dög:
Lábait ég felé rúgta, mint céda ringyó,
S míg izzadt méreg járta át,
Cinikus és hanyag keccsel tárta ki ringó,
Kipárolgással telt hasát.” (Székely János: A nyugati hadtest)
A nyugati hadtest „egy bukott nemzedék mániákusan ismételt” történelmi tapasztalatait összegezi az emlékezés erkölcse nevében. 1944 nyarán Marosvásárhelyről elindul egy hadapródiskola „a rugalmas elszakadás” nyugat felé vezető egérútján. Lóháton és gyalog, bombazivatarban és kihalt hómezőkön, szennyben és embervérben gázolva menetel az iskola a felégetett Európán át száz és száz kilométereket. Csak füst- és lángoszlopok jelzik az irányt a biztos hadifogság felé. A tizenöt éves kamasz tapasztalatai, a szorongató üldöztetés, a háború tébolya, az egyetemes rettegés ebben a mesterien megkomponált könyvben jelentkezik ma – mint kollektív felelősségvállalás. A betörhetetlen vezeték ló agyonverésének, a sorból kilógó cőger megregulázásának, a kripli örökös kudarcainak, a „szolgálati” gyilkosságot vállaló emberbarátnak, a tömeggyilkos SS-tisztnek a története, a kártyacsata és a bakancssorsolás számtalanszor hallott „katonameséje” mind-mind csak ürügy Székely János számára, hogy erkölcsi érzékenysége és igazságkereső szenvedélye tudatosítsa a feledhetetlent.
Székely János a Partvonal Kiadó gondozásában megjelent A nyugati hadtest című kötetét Dragomán György író ajánlja:
„Vékony, de annál súlyosabb kötet, hét összefüggő történet a második világháborúról egy fiatal lovas kadét nézőpontjából, számomra talán a legfontosabb könyv, amit magyarul valaha is a háborúról írtak. Székely János kíméletlen pontossággal mutatja be, hogy mit és hogyan tesz az egyénnel a hadigépezet. Mindegyik történet sokáig velünk marad: egy kadétot az egész század kínoz és megaláz; egy tanárból lett tiszt arra kényszerül, hogy kivégezze dezertáló diákját; a visszavonuló sereg lemaradóit módszeresen likvidálja egy motorbiciklin le-fel száguldozó, farkaskutyás, angyali tekintetű német – a kötet fejezetei hideg szenvtelenséggel elemzik a vereség etikáját, élesen intenzív képekben mutatják meg, hogyan formál mindent és mindenkit a saját képére a háború, miként születik a becsület, a rettegés és a kegyetlenség szövedékéből valami feltartóztathatatlan borzalom.”
