„Ő lesz az összes magyar írók feleségeinek koronája. George Sand esze, s Shakespeare Júliájának szíve egyesült az én Juliskámban” – írta Szendrey Júliáról szerelemtől fűtött rajongással Petőfi Kazinczy Gábornak.
A 19. században a gondolatok, érzelmek naplóban való lejegyzése vagy levelezés útján való közlése fontos kommunikációs csatorna lett, együtt járt a polgárosodással, a női individuum kiteljesedésével. A postarendszer és a közlekedés fejlődése és kiépítése megkönnyítette a levelek szállítását és kézbesítését. Az írni tudók mindennapos foglalatossága lett a levélírás, a levéltitkot magántulajdonként kezelték. Persze egy múzsa esetében a levelezés esetlegesen nagyon is ellenőrzött, céltudatos lehet.
A törékeny testalkatú, barna hajú és mandulavágású szemű Szendrey Júlia 1846. szeptember 8-án, a megyebálon ismerkedett meg Petőfi Sándorral. És ezzel nemcsak saját és Petőfi sorsát pecsételte meg, bár tudatlanul, de a magyar költészetet is új vizekre evezte. „Ő lesz az összes magyar írók feleségeinek koronája. George Sand esze, s Shakespeare Júliájának szíve egyesült az én Juliskámban” – írta Petőfi szerelemtől fűtött rajongással Kazinczy Gábornak.
A tanult, több nyelvben is járatos, zongorázni tudó, nemcsak művelt, de intelligens Szendrey Júlia úgy érezhette, hogy Petőfi választottjaként minden nőnél különbnek kell lennie, és a külvilág szemében is méltóvá kell válnia a költőhöz. „Én csak mióta te szeretsz, kívánnék tündökölni, vágynék a legjelesebb lenni a világon, vágynék istennő lenni, csak hogy te mondhatnád az embereknek: e hölgy, kit csudáltok, kit ti imádtok, e hölgy enyém! Én bírom e hölgy örök szerelmét!” – jegyezte naplójában 1847 nyarán. A fiatal lány örült, hogy Petőfi kiragadja a vidéki élet egyhangúságából, élvezte a költőt, így őt is körülvevő figyelmet, hiúságát legyezgető büszkeséggel tekintett helyzetére. Júlia társa, nem csupán múzsája kívánt lenni a költőnek. Petőfi vágyát megvalósítva, egyenrangú félként társalgott a férfiakkal, haját George Sand-hoz hasonlóan rövidre vágatta és dohányzott, azaz külsőségekben is kifejezte a nők jogát a teljes élethez. Emancipált magatartása az újdonság erejével hatott. Petőfi azonban nyomtalanul eltűnt a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti csatatéren. Júlia életében új fejezet kezdődött.
Bár Hatvany Lajos irodalomtörténész valóságos szüfrazsetnek és Petőfi rossz szellemének tekinti, Szendrey Júlia egyszerre próbált helytállni minden szinten: anyaként és értelmiségi asszonyként; költőként, íróként, műfordítóként. A férjét hiába kereső és váró, gyászoló fiatalasszony váratlan lépésre szánta el magát: férjhez ment Horvát Árpádhoz. Azonban Júlia második házassága, amelyből négy gyermek született, boldogtalan volt. Levelezéséből kiderül, házasságának megromlása, férjétől való elhidegülésének okát ma összeférhetetlenségnek mondanánk. Halottas ágyán diktált levelében így fogalmazott: »…kigunyolt minden érzelmet, melyeket szivemben gyöngéden és kegyelettel ápolva: általok a köznapiasságból kiemelkedni vágytam, s kereken tagadtam azon elv jogosultságát, melyet ő, mint férj, rám erőszakolni akart, hogy: »az asszonynak nincs más kötelessége, mint a férj kéjvágyát kielégiteni,«
Szendrey Júlia: Családi levelek
„Szendrey Júliáról, a mi XIX. századi költőnkről, írónkról, műfordítónkról írni mindig nagy megtiszteltetés. Azt gondolom, hogy ha ő Franciaországban, Németországban vagy Angliában született volna, a közép-európai romantika alkotói között is felbukkanna a neve. Azonban egy kis ország tollforgatójának tizenöt milliónál nem több ember által beszélt nyelven rendkívüli dolgokat kell megteremtenie ahhoz, hogy Európában is ismert legyen.
A levélírás nem szépirodalmi műfaj, de nagyon hasznos az élet- és pályarajz szempontjából, ugyanakkor kultúrtörténeti adalékokkal is szolgálhat az olvasó és a kutató számára. A kötet legfőképpen a Szendrey Máriával való levelezést veszi górcső alá, ami eddig még nem jelent meg nyomtatásban. Szendrey Mária, Szendrey Júlia húga tíz évvel volt fiatalabb nővérénél. A könyv életrajzi részéből kiderül, hogy ez a kapcsolat mennyire meghatározó volt a nővér számára, különösen felnőtt korukban. Amikor Gyulai Pálné Szendrey Mária a testvérénél két évvel korábban, 1866-ban meghalt, hiánya végtelen űrt hagyott az idősebb Szendrey lány életében, lelkében.”
A különleges összeállítás 22 levelet közöl, valamint bemutatja a műfordító Szendrey Júliát is, ugyanakkor részletes életrajz is kiegészíti a kötetet.
Szendrey Júlia levele Petőfi Sándornak
Nagykároly, 1846. október 21.
»Én megvallom, hogy szeretem önt, jobban, mint bárkit: de én nem merek bízni magamba, hogy azt érezni fogom később is, midőn többszöri összejövetelünk és kölcsönös megismerkedésünk tán oly színben fog egymásnak mutatani, mely nem lesz arra való, hogy szerelmünket megerősítse. És ha épen való az amit egy író mond, hogy : nincs a szerelemnek hatalmasabb gyilkosa, mint a megszokás. Ez engem elrémít, mert inkább távol egymástól egy vágyteljes életet, mint közömbösséget egymás mellett! Azért nem kötöm még most le magam, nem igérek semmit, csak azt mondom, hogy ha eljő ön tavasszal s mindketten úgy érezzük, magunk iránt kötelességnek tartom egymásban keresni fel jövendőnk bolodgságának alapját, de nem csak azon boldogságét, mely tán addig, míg a szerelem első mámora tart, hanem egy egész élet boldogságát.
Oh, ha ön szenvedélyes nem volna. Mindig féltem az ily szenvedély lángjaitól, mely éppen heves lobogása által, nemcsak mindent, ami a közelébe jön, hanem csakhamar magát is felemészti. S ha e tűz, melyre egy egész, tán hosszú élet boldogságát bíznám, melynek szüntelen hevétől függne ez, egyszerre kialudnék, miután lelkemet elégeté, nem hagyva egyebet emlékénél, ami feldult keblem nyugalmát egészen szétzavarná!…
Oh szép az ily vég regényekben? de kinek érző szive van, ezt kerülni fogja a valóságban, mert érezi, hogy ez őrültté tenné.«
Szendrey Júlia levele Térey Marinak
Erdőd, 1847. március 27.
ȃdes Marim!
Nem hozok fel okokat, mért hallgatok ily soká? te jó vagy, szeretsz engem, s azért megbocsátasz. Tudod-e, mily zavart boldogságba merülhet az ember, ha, midőn lelke egész erejével egy reményen csügg, s e remény teljesedéséhez közelg, ha már csak napokat számlálhat, midőn láthatja azt, ki szerelmes lelkének forró ábrándvilágát betölti, kit az őrültséghez hasonló indulattal szeret, kitől az élet legdicsőbb emlékét várja, egy szóval: ha lelkének felét találta fel, s ezt hosszu nélkülözés után végre láthatja.
Az én reményem e boldogsághoz még igen bizonytalan, de ez is ugy elkábitott, annyira, hogy egy egészen külön világba élek általa, s csak boldogságot érzek. Minden összejő, hogy lelkemet egészen felforgathassa, de mind e zavart eszmebódultság csak egy végtelen jó érzetet támaszt bennem. Sokszor gondolom: tán álmodok, vagy talán a levegőben egy adag kénégeny volt s épen én szivám azt be, hogy ily felmagasztalt, meg nem fogható örömet érzek. Félek a felébredéstől, annyira kifáradok s kimerülve leszek, hogy nem élvezhetem többé az életet. Tán pár hetek mulva itt lesz ő! sok baj fog fejem- s lelkemre gyűlni akkor, de legyen!
Hozd el, Marim, az Életképek 12-ik számát, s olvasd el benne Riskó versét. Majd megbolondultam, midőn elolvasám. Vajon kire gondolt, midőn ezt teremté!
Schreiner tegnap egy magyart küldött nekem, saját szerzeményét. A »temetésre szól az ének« théma fölött irt változatokat s nekem ajánlá! igen örültem neki; ma köszönhettem meg neki levélben a jóságát! Szegény! még most is beteg a lelke! József napkor itt volt ő, és azonkivül egy hétig mulatott itt. Endre is itt volt akkor egy nap: husvét után ismét dolga lesz Erdődön!?
Ha látnálak, Marim, mennyit szeretnék mondani! Meg fogom tudni bizonyos utakon, ki azon Adler, kit emlitél, s kit az Életképek is emlit; bár csak ugy lenne, mint gondolod! – Megjött-e már mamád?
Csókollak ezerszer; isten veled!
Júlia«
Petőfi Sándor levele Szendrey Júliának
Marosvásárhely, 1849. július 22.
»Kedves lelkem Juliskám, késő este van. Az imént értünk ide. Holnap korán reggel indulunk Udvarhelyre. Bem utósó levelét Brassótól félnapi járó földre irta ide ezelőtt három nappal. Nem tudom, hol kapjuk meg? talán Brassóban vagy már azon is tul.
Tisztelem Miklósékat.
Csókollak titeket, szentségeim.
Irni fogok, valahányszor lehet.
Légy nyugott és béketürő, a mennyire lehetsz.
Higy!
Remélj!
Szeress!.
a sirig és a siron tul örökre
hűséges férjed
Sándor.«
Gyulai Pálné Szendrey Mária levele Szendrey Júliának
1860. augusztus 24.
»Órákig eltanácskoztunk sorsodon, Pali épen annyit aggódik, mint én, csakhogy ő higgadtabban és több életösmerettel gondolkodik, ő inkább a jövőddel nincs tisztába, én magam most csak attól féltelek. Gyerekeid nélkül, ez magába is kétségbeejt – ha édes papával nem tudsz kijönni, minden támasztól megfosztva, a világgal szembe, ennek a többje pedig ellened – mit fogsz te tenni? Hogy lesz erőd ezt elviselni?
Másfelől a jelen, a legkétségbeejtőbb, legkiállhatatlanabb jelen! Hidd meg édes Juliám mintha szivemet tépnék, ha ezekre gondolok!
Zoltánt illetőleg Pali azt tartja, hogy édes papa soha sem egyeznék bele szándékodba és én is azt hiszem, hogy inkább mi meghúzzuk magunkat hogy nélkülözhessük ruhapénzemet, sem hogy Petőfi egyetlen fia kolduljon!
Édes Juliám, ha látnád, mennyi keserves könnyet sirtam már sorsodon, talán elhinnéd, hogy mennyire szeretlek…
Marid.«
Szendrey Júlia: Családi levelek, Kiadó: Szépmíves Könyvek, 2018
