Czerny korántsem volt elégedett a fiatal Liszt játékával…
1819 egy nyári reggelén egy férfi egy nyolcéves kisfiúval az oldalán kopogtatott Beehtoven egykori tanítványánál, a kiváló zenetanár, Carl Czerny ajtaján. A kisfiú leült a zongorához és játszani kezdett: úgy hintázott a zongoraszéken, mintha részeg lenne, Czerny attól tartott, mindjárt leesik a földre.
Évekkel később így emlékezett vissza a különös bemutatkozóra:
„Játéka szabálytalan, hanyag és zavaros volt, az ujjrendről pedig alig volt fogalma: ujjai teljesen önkényesen cikáztak a billentyűkön.”
Ám a tapasztalt tanár néhány perc alatt felismerte, hogy a technikai hiányosságok mögött egészen rendkívüli adottság rejtőzik.
„Mindezek ellenére lenyűgözött az a tehetség, amellyel a természet megajándékozta.”
A kisfiú édesapja ezután bemutatkozott, és elárulta fia nevét. Liszt Ferencnek hívták. Majd elárulta, hogy addig maga tanította gyermekét, de hamarosan Bécsbe költöznek, és szeretné, ha Czerny vállalná a képzését.
A válasz rövid volt:
„Természetesen örömmel vállaltam.”
