Nem kell ahhoz olvasást népszerűsítő kampány, hogy tudjuk: olvasni jó dolog, írni viszont már jóval terhesebb mesterség, legtöbbször még annak is, aki ilymódon keresi a kenyerét. Kivételek azért köztük is akadnak.
A XX. század egyik legnagyobb ihletgazdagsággal bíró írója kétség kívül több Georges Simenon, aki 450 regényt, írást hagyott hátra maga után, Nemere Istvánról köztudott, hogy már több száz könyvet írt. Elolvasni is szép teljesítmény ennyit egy emberöltő alatt, nemhogy megírni.
Termékenység és hírnév, korántsem ugyanaz
A termékeny tollkoptatói cím nem egyenlő a hírnévvel, egyaránt lehetnek ismertebbek és kevésbé ismertek, jó és kevésbé jó írók. Vannak, akik keveset, (azt is hosszú ideig), ám velős tartalommal bírót, mások sokat és mély nyomot hagyó műveket írtak, megint mások sokat és felületesen kidolgozott könyvekkel gazdagították az irodalmat. Az életművével irodalomtörténeti korszakot (Johnson kora = az angol XVIII. század közepe) teremtő Samuel Johnson naponta hetven sort írt. A kalandokban bővelkedő, majd börtönsújtotta életet megélt Déry Tibor ellenben minden nap csak egyetlen oldalt írt le. Ám ezeknek az oldalaknak köszönhetünk jó néhány nagyszerű gondolatot: „Embernek lenni annyit tesz, mint úton lenni.” A számos írói álnévvel rendelkező Nemere István akkor elégedett, ha naponta legalább tizenöt oldalt ír, és ezt mondja: „A prózaírónak az a jó, ha dolgozik, szépen, szabályosan. Én harminc-negyvenezer karaktert is leírok egy nap, ebből ki lehet számítani, hogy egy háromszáz-négyszázezer karakteres könyv két hét alatt megszülethet.”
Például a magyar irodalom legtragikusabb sorsú költői közé tartozó Komjáthy Jenőről (1858-1895) még barátai közül is kevesen tudták, hogy verseket ír. Életében – mely mindössze harminchét év – alig néhány költeménye jelent meg, és egyetlen könyve halálos ágyához érkezett.
„A közönség örömest fogja olvasni azt az írót, aki neki hasznavehető tanúságokat terjeszt, és a szívhez beszél, nem a papiroshoz.” Egyetlen könyv is lehet azonban nagy és jelentős. A nemzet csinosodása, Szív és elme mellett a Fanni hagyományai című kisregény szerzőjének, Kármán Józsefnek egyetlen kötetben elférő életműve előkelő örök páholyt bérelt neki a magyar irodalomban.
Termékenység és tehetség sem szinonimák
Fényesen igazolja ezt Jean Racine (1639-1699) példája, aki a termékeny szerzőkkel ellentétben egész pályafutása alatt éppen egy tucatnyi drámát írt, de még az utódok utódai is őt tartják a legjobb francia drámaírónak. Nem hiába írta: „Mindent elveszítettem, de megmaradtam Én; és ez elegendő.”
A sikernek is meglehetősen bonyolult a viszonya az írói szorgalomhoz. Márai Sándor (1900-1989) íróvá válásának igen termékeny éveit (1919-1928) hazájától távol, Német-, illetve Franciaországban töltötte, ami jelentősen kihatott írói magatartására. „A száműzetés egyik titka: lemondani, sértődés nélkül, minden külső igényről. A másik titok: nem mondani le – semmilyen körülmények között – semmiféle belső igényről.” Több mint 60 kötetes életművéből később éppen az az alkotása bizonyult a legkeresettebbnek, amelyet ő maga az egyik legkevésbé értékesnek tartott: A gyertyák csonkig égnek című regény, 1942-ből.
Jean de La Fontaine (1621-1695), az állatmeséiről ismert francia költő, meseíró állítólagos lustasága ellenére igen termékeny szerző volt, írt sokféle alkalmi verset, drámát és prózai műveket is, például a könnyedén olvasmányos Pszükhé és Cupido szerelmei című regényt, valamint a frivol és erotikus Sólyom, illetve A szerelmes kurtizán című elbeszéléseket. Hírnevét a Robinson Crusoe című regényével szerezte Daniel Defoe (1659-1731), akit rendkívül sokoldalú és termékeny íróként tartunk számon. Több mint 500 könyv valamint számos témájú röpirat és újságcikk (politika, házasság, bűnözés, vallás, pszichológia és természetfeletti) szerzője volt. A gazdasági újságírás úttörője. Az angol felvilágosodás egyik nagy alakja.
„Látod, ennyivel kezdtem, ennyivel végzem. Ami közte volt, az az élet, a hír, a szerelem, a kaland, a megnyugvás, minden ami szép, és ami nem szép, de az egész nagyon jó volt.” Az elsősorban a kalandokkal teli történelmi regényeiről ismert idősebb Alexandre Dumas francia író regényeit a világon mindenhol ismerik és olvassák. A Monte Cristo grófjának írója regényeket, novellákat, sőt verseket is írt, igaz Dumas számos szellemíró (pestiesen szólva: Strohmann) segítségét is igénybe vette
A termékeny íróvá váláshoz nem kell csodagyerekként tollat ragadni. Shakespeare után, G. B. Shaw műveit játsszák leggyakrabban az angol színházakban, a XX. század egyik legtermékenyebb színpadi szerzőjeként tiszteljük, viszont csak 42 éves korában írta első színdarabját. Noha ifjú korától írogatott – első munkái iskolai lapokban jelentek meg -, Marcel Proust fél életét leélte és kereste saját útját, majd bezárkózott a szobájába, és életének a másik felében írt. „Az emberi lélekben mélyen gyökerezik a tévelygés; nincs hősibb feladat, mint akár csak a legparányibb igazságot is diadalra vinni” – írta Émile Zola (1840-1902) francia író, a naturalista irányzat atyja, aki ugyancsak grafománnak számított. Édouard Manet egyik legkedvesebb barátja a regényírás mellett tovább folytatta bámulatosan termékeny újságírói tevékenységét is, 1872-ben több mint 500 cikke jelent meg a különböző lapokban.
Az egyik legtermékenyebb író-költő, aki valaha élt, a spanyol Lope de Vega. Színdarabjainak száma ezernyolcszázra tehető. Valamennyit versben írta, életművét így összesen 21,3 millió verssorra becsülik. Emberi ésszel alig képzelhető el az a gyorsaság, mellyel verseit papírra vetette: egyetlen színdarabján sem dolgozott három napnál tovább (Ugyanennyit dolgozott a Zabhegyező című könyvén Salinger, igaz, ő az éjszakát is felhasználta ahhoz, hogy mielőbb végezzen korszakos művével.) Szorgos tollnokunk lírai és elbeszélő költeményei, prózai művei, prédikációi – mivel mellékesen pap is volt -, valamint költői levelei 21 jókora, lexikon alakú kötetet töltenek meg.
A Nyugat harmadik nemzedékének egyik legjellegzetesebb prózaírója, Kolozsvári Grandpierre Emil (1907-1992) Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, esszéista páratlanul termékeny életművet hagyott hátra maga után. Írásai közül kiemelkedtek A burok, A szerencse mostohafia, a Nők apróban, a Szellemi galeri, a Szépen gondolj rám című regényei, önéletrajzi trilógiája (Az utolsó hullám, Hullámtörők, Béklyók és barátok), valamint a könnyed, közérthető stílusban megfogalmazott esszéi, tanulmányai.
Lope de Vega modern utóda – kitalálták volna? – az a Georges Simenon, akinek Maigret-regényeiből a becslések szerint 700 millió példány kelt el szerte a világon. A mindmáig legsikeresebb belga prózaírónak 193 regénye látott napvilágot saját nevén, további 106 különböző írói álneveken, és akkor még nem is említettük a hasonló nagyságrendekben mérhető novelláit. Halála a legszebb írói vég: könyvírás közben esett ki örökre a kezéből a toll.
A XX. század egyik legolvasottabb írója, Robert Merle (1908-2004) jószerivel egész életében írt, Párizs mellett fekvő hatalmas villájának dolgozószobájából csak enni jött ki. Népszerűségével vetekszik a világhírű perui író, Mario Vargas Llosa, akik az egyik legtermékenyebb és legolvasottabb latin-amerikai sikerszerző. Érthető a gondolat: „Az a regény, amely meggyőz a maga igazságáról, akkor is igaz, ha tele van hazugsággal.”
Első novellája huszonnégy éves korában jelent meg, verseit viszont csak harmincöt évesen kezdte közölni, mégis Charles Bukowski (1920-1994) is termékeny írónak számít. Élete során több ezer költeményt, több száz novellát és hat regényt jegyzett; több mint ötven könyve jelent meg nyomtatásban. Rendszeresen emlegetik a skid row koszorús költőjeként.
Iskolai tanulmányaink során többnyire csak sóhajtozunk, amikor egy újabb Jókai-regényt kell kötelezően kezünkbe venni, pedig a hatalmas fantáziával megáldott reformkori írótól érdemes tanulni. Honi literatúránkban megbízható eligazítónak látszik egy több mint száz esztendővel ezelőtt kelt gyászjelentés: „1904. május 5-én Budapesten elhunyt Jókai Mór (1825-1904) regényíró, a magyar romantikus próza legkiemelkedőbb képviselője, az MTA tagja, az egyik legtermékenyebb magyar író.” Az egyik? Ki vajon a másik? Hegedűs Géza szerint Krúdy Gyula. A magyar irodalom arcképcsarnoka kötetben így ír: „a magyar irodalomnak alighanem a legtermékenyebb írója, lehetséges, hogy Jókainál is több betűt írt le, holott ő csak ötvenöt évet ért meg. Regényeinek száma hatvan fölött van, novelláié és elbeszéléseié meghaladja a háromezret, s ezekhez ifjúkorától mindhalálig szakadatlanul publicisztikai cikkeket fogalmazó újságíró volt. Káprázatos jelenség.” A Pestért és az éjszakai életért rajongó író, amikor épp nem gasztronómiai és hölgyek által nyújtott örömöknek élt, írt.
Jókai és Krúdy óta irodalmunk legtermékenyebb szerzője Tersánszky Józsi Jenő, még akkor is – így a hivatásos ítész -, ha „igazán jó író nem írt még annyi felületes, gyenge, összecsapott művet, mint ő. Folyton pénzre volt szüksége, és írta, ami éppen eszébe jutott, remekműveket és hevenyészett műveket vegyesen.”
Tetten érhető a termékenység a szépirodalom alkalmazott régióiban, határterületien és kültartományaiban is. Az 1863-ban született Gaal Mózes az ifjúsági irodalom egyik legtermékenyebb és legkedveltebb művelője volt, szépirodalmi formában csaknem az egész magyar történelmet feldolgozta (Hun és magyar mondák, a Hősök és királyok, Magyar királymondák stb.) A Rákosi Szidi színiiskolájában végzett a Teve van egypúpú vagy a Jön a lux, jön a lux, jön a luxusvonat szövegek írója, a méltán megbecsült Harmath Imre (1890-1942), aki egyik legszorgalmasabb kabarészerzőnk, 1907 és 1940 között szinte valamennyi kabaréban játszották jeleneteit, énekelték dalait. És valószínűleg a meglévőknél jóval több vidám művet kaphattunk volna még tőle, ha a 2. világháború idején munkaszolgálatosként veszett volna oda. A szakirodalom terén is bővelkedünk írni szerető szerzőkben. Galla Ferencnek nemcsak a cselgáncs és a többi harcművészet meghonosításában vannak érdemei, de számon tartják mint a hazai dzsúdó-könyvek legtermékenyebb szerzőjét is. „A lovas versek és prózák és krimik és gombfocikönyvek szerzője, az esszéista, a fáradhatatlan tárca- és elő- és utószóíró”, Kossuth-díjas Tandori Dezső pedig egyszersmind a világ talán legtermékenyebb műfordítója.
