Könnyűzenei koncertre invitálunk mindenkit, nehéz helyzetbe jutott pályatársaink, munka nélkül maradt kollégáink megsegítésére a hazai újságíró-szervezetek példátlan összefogással jótékonysági koncertet szerveznek. Zenészek az újságírókért, az újságírók egymásért.
2012. november 15-én Budapesten a Syma Csarnokban jótékonysági koncert rendez a nehéz helyzetbe jutott újságírók megsegítésére hat újságíró szervezet. Az Összefogunk! szlogent viselő eseményen a magyar könnyűzenei élet kiválóságai lépnek fel.
„Óriási lépés lenne az úgynevezett árkok befedéséhez vezető úton, ha legalább mi, újságírók összefognánk. Ha be tudnánk bizonyítani, hogy egymást támogatva, el tudunk érni szép eredményeket…” (Keleti Éva, Prima Primissima-díjas fotóriporter)
Többek között Oláh Ibolya és zenekara, Balázs Fecó, Molnár Ferenc Caramel, Keresztes Ildikó, Benkő László és Jankai Béla a B Projekt elnevezésű formációjával, Mihály Tamás és együttese, valamint a Republik zenekar várja a közönséget. A programban Mihály Tamás legújabb, Last minute című CD-jéről is megszólalnak részletek, közreműködik Pásztor Anna, aki zenekarával az Anna and the Barbies-zal is pódiumra lép. Somló Tamás is csatlakozik az est szereplőihez, Oláh Ibolya pedig elárulta, hogy egy vadonatúj számmal is meglepi a közönséget.
A legendás laptervező-tipográfus, Ritter Aladár 1990-ben a bajba jutott kollégák megsegítésére szolgáló alapítványt hozott létre. Az alapítvány – létrejötte óta – csak a szakmai létet tartja kritériumnak, a rászorulónak nem kell valamelyik meghatározott szervezet tagjának lenniük.
A koncertre bevételének minden forintja a segélyezést szolgálja. A jegyvásárlással bárki kifejezheti a szolidaritás, az egymás megbecsülése és segítése iránti igényt. Az est az első lépés abba az irányba, hogy a közös értékek dolgában a szakma összefogjon.
Az ügy érdekében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ), a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) júliusban írt alá szándéknyilatkozatot.
A kiemelkedő jelentőségű koncertre 5800 Ft-os egységáron kaphatók belépők a Ticket Express jegyirodáiban és honlapján. A rendezvény bevétele a nehéz helyzetbe jutott újságírókat támogató Szolidaritási Alapítvány számlájára kerül.
(x)