Úton lenni boldogság, — a mára veszélyes közhellyé hízott Kerouac-mondat kísért a Soltész Béla brazíliai kalandozásait hűen megörökítő kötet olvasása közben.
Szerzőnk témáiban el-eltévelyeg, és teszi ezt milyen jól; könyve több mint egyszerű útikönyv: kulturális és történelmi fejtegetései mellett még arra is marad ereje és figyelme, hogy a helyi italkínálatból a legjobbat ajánlja a könyvét érdeklődésével megtisztelő, kényelmes fotelből tekintgető olvasónak.
A szokásos útikönyvek kínálatát felülmúló Hátizsákkal Brazíliában című remeklés maga a várva várt és bevált ígéret: itt a legapróbb részlet köré is gazdag információáradatot kerítő szerző pozitív értelemben vett hóbortjainak lehetünk szem és egy kis fantázia igénybevételével fültanúi, meglepetésszerű helyzetek egész cunamiját élve át; vigyázat, hol ütjük fel a könyvet és mikor, úgy higgyék el, szárazon nem marad senki és semmi! Még egy utolsó, indiánok nyelvén kiejtett, azonban magyarul visszhangzó átkot szórva a szürkeségig merevült útikönyvekre, nos, mint értesüléseink nem csalnak, általában azokból minden kiderül egy országról és a lakosságáról, csak épp az nem, ami egy országról és a lakosságáról lényeges tudnivaló lenne. Soltész szakít ezekkel a boltok napfényes kirakataiban árválkodó kötetekkel és az ő kínálata valóban az utazások iránt érzékeny olvasók magas igényeinek felel meg: városokról, emberekről, helyi specialitásokról, tradíciókról ad hírt a tények elhallgatása nélkül, zötykölődhetünk vele dél-amerikai útszakaszokon agyonkoptatott kerekű, a Jóisten és a növényevő szellemek összetartotta buszok ülésein, Brazília legféltettebb titkaiba nyerve beavatást vízummentesen.
Kalauzunk, Soltész Béla nem engedi meg magának azt a visszatetsző luxust, hogy távolságtartó legyen, jó kelet-európai módján veti bele magát mindenbe a magától érthetőség legközvetlenebb stílusában, érződik, szeretettel, a lesajnálás és szánalom apró jelét sem adva számol be a látottakról és átélt élményeiről, jókora ismeretanyaggal téve ki a pontot az így is kerek történet végére. Az Amazonas világának zűrzavarába szállingózva alá olvassuk: „Érdekesség, hogy az Amazonas egykor visszafelé folyt: mielőtt Afrika és Dél-Amerika elvált volna egymástól, a mai Kongó-medence és az Amazonas-medence vizeit egyetlen óriási folyó szállította nyugat felé. A két kontinens szétválásával párhuzamosan a nyugatra mozduló dél-amerikai lemez felgyűrte az Adok hegyláncát, így mintegy tizenötmillió évvel ezelőtt az ős-Amazonas eldugult, és egy hatalmas belső tavat hozott létre, ami végül kelet felé, a mai Amazonas medrén át tört magának utat.” Ezek a betétek tökéletesen alkalmasak elhomályosult földrajzi ismereteink felfrissítésére, ám aki mindezek dacára kissé sokalná és értetlenkedne, mi szükség ezt mind tudnia, annak kedvéért mondjuk el gyorsan, hogy a Brazíliába utazás körülményeiről is fontos információkat oszt meg velünk a szerző, gondos odafigyeléssel testi és lelki épségünkre egyaránt.
„Brazília szívcsakrája egy São Thomé das Letras nevű kis faluban van, ahol a helyiek szerint gyakran megfordulnak az ufók, és van egy barlang, amin keresztül Machu Picchuba lehet jutni. Megpróbáltam megtalálni a bejáratát, de sajnos eltévedtem egy kőfejtőben. Az itteni kövekről azt mondta egy hippi, miközben a naplementét néztük egy kőből és betonból épült piramis tetejéről, hogy ha elülteti őket az ember, akkor előbb-utóbb kristállyá változnak.”
Soltész Béla könnyed, szerethető stílusa és fergeteges humora garantálja, hogy az is élvezetét leli majd a könyvben, aki legmerészebb álmában sem merészkedett addig a légből kapott ötletig, hogy elutazzon Brazíliába. Ehhez tenném én még hozzá, hogy a könyv elolvasása rá nézve többszörösen komoly veszélyt jelent, mert Soltész megbűvöl, és izgalmas soraival rávesz, hogy egy héten belül Brazíliába szóló repülőjeggyel és poggyásszal a kézben álljunk a repülőtér nagy kihívások előszobájának tekintett termináljában.
Soltész Béla: Hátizsákkal Brazíliában – Kalandos útikalauz Riótól az Amazonasig, Európa Kiadó, 2016
Ayhan Gökhan
Átjáró
