Érthető, ha a haszon reményében a legtöbb könyvkiadó beáll a sorba, és célirányosan próbál egy szeletet kivágni magának abból a bizonyos tortából.
Az jól megfigyelhető, hogy az Agave Kiadó igyekszik egy bizonyos meghatározott úton haladni az ifjúsági- szórakoztató regények kiadása terén. Nomen est omen, így aztán Varga Bálint és csapata kiválasztotta, és méltónak találta kiadásra ítélni Laurell K. Hamilton és Richealle Mead után Rachel Caine, A Morganville-i vámpírok sorozatát. – Kritika
Az Alkonyat című (bocsánat a rajongóktól, de tényleg nívótlan) regényfolyam a saját útját járja, a filmváltozat minden egyes megjelenő része olyan tömeghisztériát vált ki világszerte, mint amely el is várható, egy ilyen hatalmas marketingbüdzsé terhe mellett. A történet pedig elkezdte a maga útját járni, sőt, mások kezdték az ő útját taposni. Számos könyv és fanfiction köszönheti létét a forksi vámpíroknak, vagyis inkább Stephenie Meyernek. A vámpírokért, és most már mindegy, hogy a vegetáriánus vagy a Fekete Tőr Testvériség és társai jellegű keménylegényekről van szó, rajongó tinédzserek adnák oda a vérüket, hogy átélhessék azt a bizonyos érzést, melyet a regények olyan misztikussá tudnak tenni. Klisék sora…
Voltaképp a szeretet- és a figyelemhiányról, és az utánuk vágyakozásról van szó. A többi csak humbug.
Rachel Caine, azaz Roxanne Conrad már több mint harminc kiadásra került kötetet tudhat magáénak, így nem mondhatnánk elsőkönyvesnek, sőt. A Morganville-i vámpírok sorozata is már túl van a 9. részen, a 10. Bit Club címmel néhány nap múlva, május 3-án jelenik meg az USÁ-ban. Szóval le vagyunk maradva, de ez nem olyan meglepő, gyakran megtörténik…
A történet egyszerű, azaz mégsem…?
Claire Denvers alig 16 éves tinédzser, zseni, vagy legalábbis kiváló tanuló, így idő előtt felvételt nyerhet az egyetemre való bejutásra. Csakhogy a szülők ki tudja, milyen gondolatmenet alapján, úgy vélik, hogy gyermeküknek az a jó, ha már extraintelligens a lányuk, akkor nem választhat az ország (a világ) legnevesebb egyetemei között, merthogy azok messze vannak. És jaj, szegény kislányunkkal, mennyi szörnyűség történhet, ha anyutól és aputól messze él… Oh, te jó ég! – Így hát szegény Claire a legközelebb található egyetemre kerül, Morganville-be. A kisváros valahol az Isten háta mögötti helyen, Texas közepén található, ami titkokkal teli…
„- Nem mondod, hogy még nem tudsz róla? Ezt el sem hiszem. – Eve letette a kólás dobozt, feltérdelt és a dohányzóasztalra könyökölt. A vastag smink mögül komolyan nézett Claire-re. Sötétbarna íriszének aranyszínű volt a pereme. – Morganville-ben hemzsegnek a vámpírok.
Claire felnevetett.
Eve azonban komoly maradt. Rendületlenül bámulta a vele szemben ülő lányt.
– Oöö… hülyéskedsz, ugye?” – ez a párbeszéd jellemzi az egész történetet. Hemzsegnek a vámpírok, Claire nevet rajtuk, aztán sír. A kolesz gáz, a tanulás is, a csoporttársak meg ultragázok. Mindenki tudja, hogy a kollégiumi élet nem egyszerű, csúnyán szívatják az újoncokat, főleg ha azok még ki is lógnak a sorból. Márpedig egy 16 éves kislány azért csak kakukktojás a nála minimum két évvel idősebbek között.
Claire-rel fura dolgok történnek, merthogy a kisváros sztárlánya kispécizi őt. Na de ennyire durván? Fura… Claire-nek költöznie kell, nem maradhat a koleszben, mert az élete is veszélybe kerül az évfolyamtársa miatt.
A lány könnyen talál is magának egy kiadó szobát, és megkezdődik a Morganville-i pályafutás. A viktoriánus időket felelevenítő ház lakói sem azok a megszokott hétköznapi banda, Claire bekopogtatott a tutiba. Az csak hagyján, hogy a háznak lelke, sőt akarata van, a lakók is érdekesek: van itt rejtélyekkel teli csak éjjel előbújó, állítólag profi zenész srác, Michael, egy kissé hisztérikus és hektikus, ám nagy szívvel rendelkező dark csaj, Eve és egy minden lány álma-vágya terhelt múltú szépfiú, Shane. Claire már csak hab lesz a tortán. Pikkpakk kiderül, hogy a várost a vámpírok irányítják, de erről persze senkinek nincs tudomása, akinek meg van, az nem beszél róla egy árva mukkot sem (jó esetben).
A vámpírok nyomulni kívánnak, Claire-t meg verik folyton, aminek okán sír… folyton sír. Persze megbocsátható és érthető, hiszen alig 16 éves, egyedül kell kezdenie magával valamit egy idegen városban, a szüleinek hazudni kénytelen, és bizonygatja, hogy a legnagyobb rendben van minden stb. De akkor is… (nem) kicsit idegesítő.
Az üvegház egy sorozat felvezető könyvének akár el is menne, mégis sok a hiba benne. A katarzis például elmarad; hiányzik a történet végéből az a feszültségkeltés, ami miatt megáll a szív, levegőt alig kap az ember, és azonnal vágyakozik a feloldás után. Pedig Caine próbálkozott vele.
