Vajon fel vagyunk készülve arra, hogy egy skandináv film valami olyasmit mutat be, ami néhány sarkon túl, a mi kis városunkban is megtörténhet?
Peter Grönlund Góliátja nem hagy kétséget afelől, hogy az elszegényedés, a kiúttalanság, a lecsúszottság rideg valósága kultúrafüggetlen. Hozzászoktunk a Tetovált lány sorozatban, a dán Palackpostában vagy az Utoyában, hogy a jóléti skandináv társadalmak problémái igencsak vagyonos közegekben bukkannak fel. Itt azonban számunkra is ismerős lehet a torokszorítóra komponált atmoszféra, a névtelen kisváros talán sosem volt gyárüzemének egykori dolgozói, férfias, már-már családias kapcsolatuk, a rendezetlen számlák, a zsúfolt otthonok, a régi autók, a szürke nappalok, és az elvágyódó, vagy unalomból kötözködő fiatalok.
Ebben a közegben kell a kamasz Kimmie-nek (Sebastian Ljungblad) néhány nap alatt felnőtté válnia, mert apja, Roland (Joakim Sallquist) 16 hónapra börtönbe vonul. A Góliát főhősébe az alkotóknak valóban sikerült belesűríteni az egész talajvesztett mikro-társadalom kifordult értékrendektől zavaros ellentmondásait. Kimmie-nek olyan kérdésekre kell választ találnia, amelyek külön-külön is megrengetnek egy önmagát kereső világot. Gyűlölhetem-e az életet, amit a szüleim kemény munkával, akár betegség árán teremtettek? Elmehetek-e a városba perspektívát, pénzt, új kalandot keresni? Tényleg én vagyok az egyetlen, aki a húgomra egyáltalán odafigyel? Lehetek-e szerelmes a lányba, akivel pajtások voltunk? Kell-e követnem az apámat a kétes ügyletekben? Honnan teremtsek elő pénzt, hogy megmaradjon a család? Család ez egyáltalán?
Ha valaki az északi misztikus krimik világára, vagy jóléti államokat támadó, társadalomkritikus hangvételre számít, jobb, ha otthon marad. A Góliát egy coming of age történet komor krimibe oltva: az első pillanattól betör az ember legmélyebb megaláztatásaiba, szimfóniát vezényel a kilátástalanságból, s mindezt egy látszólag működő, bár nem éppen erkölcsös mikroközösségbe helyezi – ezzel az első játékperctől az utolsóig levisz az ösztönszintre. És azt üzeni, hogy dönteni kell. Sokkal több kérdés marad a végefőcím után, mint helyesnek hihető válasz. És épp ez a film erénye. A zsigerbe vágó kérdezősködés.
Puskás Tibor
