Az első, hivatalosan elismert magyarországi lóversenyfutamot 190 éve, 1827. június 6-án rendezték a mai Soroksári út környékén, az üllői síkon.
Igaz, hogy Széchenyi korát és e téren kifejtett ténykedését megelőzően is voltak hazánkban lovastornák például az Anjou királyok vagy Mátyás udvarában, s a Jagellók is rendeztek lovasversenyeket, ezek azonban csak távoli elődei voltak a mai értelemben vett lovas versenyeknek.
„Végtére bővelkedünk e lovakkal a’ mi mindennapi más szükségeinkre ‘s más gyönyörűségeinkre? Erre felelni nékem legsajnosabban esik, megvallom – mert tudom, mennyi temérdek pénz megyen ki Hazánkbul ezen czélokra nevelt lovakért, midőn hiszem és tapasztalom, hogy ollyanokat igen könnyen, és jutalmasan mi is tudnánk nevelgetni.” (Széchenyi István: Lovakrul)
A lóversenyzés magyarországi története elválaszthatatlanul egybeforrt Széchenyi István nevével.
Széchenyi érdeklődését a lóversenyzés iránt az 1814-ben Ürményben, a Keszi-síkságon tartott lóversenyek keltették fel, melyeket gróf Hunyady József rendezett birtokán. E versenyeken nem a nyeremény, hanem a lovak kiválasztása, minőségük megállapítása volt a lényeg. Gróf Hunyady ténykedésének jelentőségét felismerve 1815-ös és 1821-es angliai útja során kerültek Széchenyi érdeklődésének középpontjába a lótenyésztés bonyolult tudománya és a versenyrendezés szabályai. Úti célja mindkét alkalommal a nevezetes Newmarket volt, ahol megismerkedhetett Európa legszebb és legkorszerűbb istállóival, nagyszerű méneseivel és a kitűnő versenypályákkal.
1818 novemberében írt először cikket Széchenyi a lóversenyről az Erneuerter Vaterländische Blatterben, majd 1821-ben – az angol példa nyomán, de nem szolgai fordításban – megszerkesztette az első magyar nyelvű versenyszabályzatot Projektum a Magyarországon felállítandó Lovas-pályázás Törvényeinek címmel. 1822 januárjában kérte a császártól a lóverseny magyarországi engedélyezését, ám amint azt naplójában is lejegyezte, ismerve az osztrák bürokráciát nem sok reményt fűzött a megvalósításhoz. 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet, a pesti futtatás azonban nem valósulhatott meg azonnal. Az egylet érdeme, hogy a magyar kocsiló, a négyesfogat és a huszárlovak világhírűek lettek. 1826-ban mozdult előrébb a lóversenyzés ügye: Pozsonyban megtartották az első versenyt, s ugyanekkor kiírták a meghívást az 1827-es pesti versenyekre.
Széchenyi István első könyve is e nemes állatokkal foglalkozott, 1828-ban jelent meg a Lovakrul című munkája. Röpirat – lótartást, lónevelést és -futtatást (versenyzést) törekszik népszerűsíteni, mégpedig a legkorszerűbb közgazdasági ismereteket is összegző tanulmány igényével. Pontról pontra veszi sorra tanácsait, miként hozható magasabb színvonalra a hazai „lóállapot”: versenyek, pályadíjak, nyilvántartás, intézmények, nevelés, felkészítés, vásárok stb. S akinek szeme van, túllát a ménesek jószágain – a versengésben nem maga a nyereség, hanem a „jutalmas nyereség lehetősége” inspirálja a vállalkozókat. Példák során bizonyítja, miért érdemes itthon befektetni, ha némelykor csak hosszú távon is visszatérülő üzletekbe. Percig sem unalmas és nem „istállószagú” elemzését a – sajnos sok tekintetben ma is aktuális – közállapotokról, élmény kézbe venni a szerzőt csak kőbe vésett emlékműként, szoborként, utcanévként ismerő generációknak is.
Ezt követően Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Orczy Lőrinc és Heinrich János belovagolták egész Pestet és Budát, hogy a versenynek megfelelő területet találjanak, s így jelölték ki a lóverseny színteréül a mai Üllői út és Soroksári út közötti részt. A pálya megnyitására és az első versenynap megtartására 1827. június 6-án került sor. A versenyt, melyre rengeteg ember volt kíváncsi, egy ideiglenes bizottság, az ún. Versenezési Választottság rendezte.
„…Ország melly fekvésére, éghajlatjára, termékére ‘s nemzeti lelkére nézve, jó lovat nevelni. Magyar Országnál külömb nincs, és hogy csak magunktul függ ezen tárgyat olly virágzásba hozni, és valaha olly gyümölcsözésre vinni; hogy a’ Világ minden vásárait lovainkkal elboríthassuk, és hogy a’ Magyar Ló mindenütt, igazságos és megérdemlett Elsőséget nyerjen” – tűzte ki céljának a magyar lótenyésztés felvirágoztatását Széchenyi István.
A nevezetes első futamban összesen 22 paripa mérte össze erejét a két angol mérföld hosszúságú pályán, s egy száz dukát értékű serleg volt a tét. Az első győzelmet Széchenyi Alborac nevezetű kancája, a cenki tenyészetből származó ötéves barna kanca vívta ki, méltó jutalmául gazdájának a lóversenyzés meghonosítását célzó küzdelmeiért.
