Szeptember 8-án tartják az analfabetizmus elleni harc, az írni-olvasni tudás világnapját. Az Olvasás nemzetközi napja az olvasás és az írás elsajátításának fontosságára hívja fel a figyelmet.
1965. szeptember 8-án az UNESCO által Teheránban összehívott világkongresszus úgy döntött, hogy e napot minden esztendőben az olvasás- és írástudatlanság elleni küzdelemnek szenteli.
Az analfabetizmust az ENSZ egy egyszerű üzenet megírására vagy elolvasására való képtelenségként definiálta, az egyénre nézve súlyos következményekkel jár (többek közt a munkaerőpiacon), s a gazdasági élet fejlődésének is akadályozója.
Az írás-olvasás általánossá válása létfeltétele volt a modern ipari társadalmak kialakulásának. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a világon beszélt több ezer nyelv közül mindössze két-háromszáznak van írásbelisége.
Szakértők általában háromféle analfabetizmust különböztetnek meg: elsődlegest, másodlagost és funkcionálist. Az első esetben az illető soha nem tanult meg írni és olvasni, a másodikban megtanult ugyan, de gyakorlat híján elfelejtette azt, míg a funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy valaki tud ugyan írni és olvasni, de nem képes egy elolvasott szöveget megérteni és annak tartalmát elmondani.
Az ENSZ 1957-ben közzétett első felmérése szerint akkor az emberiség mintegy 44 százaléka bizonyult írástudatlannak. 1978-ra ez az arány 32,5, 1990-re 27, a múlt század végére pedig 16 százalékra csökkent. S bár az írástudatlanok abszolút száma évről évre nő, arányszámuk az összlakosságon belül mindenhol csökken. Az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja 1990 óta küzd azért, hogy a világon minden gyermek iskolába járhasson, több mint százmillió fiatal azonban még mindig nem élhet ezzel a jogával.
Az írástudatlanság súlyos problémát jelent az egyénre nézve, következményeként esélytelenné válik a munkaerőpiarcon, de kimarad a kultúra a kommunikáció mindennapos szükségleteiből is.
A XXI. században az írástudatlanok legnagyobb arányban továbbra is Afrika, Ázsia és Dél-Amerika kevésbé fejlett országaiban élnek. Európában mintegy 96 százalékos az írástudók aránya a felnőtt lakosságban..
Magyarországon a XIX. század végén a lakosság fele analfabéta volt, jelenleg száz-kétszázezerre tehető azon honfitársaink száma, akik egyáltalán nem tudnak írni-olvasni.
A felnőtt népesség legkevesebb 6-7 százaléka funkcionális analfabéta, azaz súlyos szövegértési problémákkal küszködik, nem olvas sem újságot, sem könyvet, más becslések szerint a felnőttek 25-30 százaléka sorolható ide.
Érdekesség, hogy a korszerű infokummunkációs eszközök használata részint tovább növeli az analfabetizmust, hiszen egyszerű sablonokkal lehet a számítógépeken játszani, zenét letölteni, ugyanakkor az írástudatlanok kiszorulnak az online ügyintézési lehetőségekből, így a napi életből.
E napon az UNESCO kitüntetéssel jutalmazza azokat a szervezeteket, amelyek sokat tettek hazájukban az analfabetizmus felszámolásáért. Az alfabetizálás világnapján az UNESCO évről-évre felszólítja a világ országait az írástudó társadalom megteremtésére.
„Vegyünk két nagy olvasót a magyar irodalomból. Babitsot és Kosztolányit. Eléggé elütő olvasói arcélek. (…)
Babits erudíciója híres. Szélességben is, mélységben is akkora, hogy minduntalan a „tudós” szót juttatja eszébe a babitsi műveltség élvezőinek és használóinak. Azt hiszem, van ebben valami pontatlanság. Meg akarjuk vele tisztelni a költőt (vagy talán szidni akarjuk? nem is tudom), mindenesetre nem a megfelelő medáliát tűzzük ki a hajtókájára. (…)
Kosztolányi más. Ő sem élhet könyv nélkül persze. De bizony – sokszor – kevéssé érdekli, amit olvas. Az érdekli, amit ő fog írni az olvasott anyagról.” (Nemes Nagy Ágnes: Olvasási módok)
